SZÁZHÚSZ ERDŐTŰZÖN

kell végigmenj
hogy hiányomat kiégesd magadból
százhúsz tűzön kell végigmennem
hogy hamuvá válj bennem
szól az isteni káma
és szól az emberi törvény is
ekképp
felszalad
homlokodra kúszik
mint csuhád bő válladra
azon a kerge őszutón
foltos lábad kintrekedt
a szét átfújt
combjaid között
de ez még semmi
gondoltam hisz
tán ilyen a csuhák természete
a szél pedig nem válogatós
révetegek voltunk
én az útba fáradtam bele
ami rázós volt
és többször
ki is estem magamból
de ez akkoriban már
köztudott volt
úgy viseltem a jelet
mint asszony a terhét
le is megelégelted
a magányt
és a szájcsücsörítést
beálltam hát melléd
glédába kerültem
bő válladdal
szeles combjaiddal
az új anyajegyem
léptettél büszkén
és kacéran
velem
ha statárium alatt
kórászok tetves hada
szállt meg
de bántódásod
nem esett
soha
és lettem sorra
fülbe való ének
mézednek kaptár
és lettél nedveimnek
eresz
dalaimnak zsoltár
így nőttünk mi egymásba
észrevétlen
azon a kétes őszutón
bőven volt étkünk
garatunk
pincérek
ujjbegyek
bizsergés
mámor
révület
ilyenekre figyeltünk
a héjasát hámoztuk
tejünket fejtük
és félkézből trágyáztunk
sok furcsa dolog történt
akkortájt
beszélni kezdtek a tehenek
zengtek az ódák
új igemódok jelentek meg
lágy mediterrán szelek
szegődtek hozzánk
alapító idők
léptek ránk
észre sem vettük
véneket láttunk a szélen
nemcsak látnak
néznek is
szóltak át
hát nekik aztán tudniuk kell
így telt el az évad
s amíg velünk ment le a nap
úgy fogyott étkünk, garatunk
vált mítosszá az eresz
a bűvös kaptár
gyógyít a méze
jó fekélyre, májra, lépre
fűzték tovább a szálat
az arra járók
a kúrára felírtak
és az elmaradhatatlan zarándokok
benépesült hát a bűvöletek tere
nem volt már többé
szükség ránk
ejtetett szerünk
de akkor már javában túlvoltunk
a télelőn
százhúsz tűzön
és százhúsz zajláson
kell végigmenni
mondják a szigeti busók is
folyvást
mikor oltásra és hegre
az évi tizedet
merik

kép | shutterstock.com