PRAGMATICA SANCTIO
2002 április
a gyapjú rukkolt ki vele először, a bíborok
hallgattak, a csendbe először csak halk nesz vegyült,
aztán fény és lovak prüszkölése. a paták moraja már
kész tényekkel keveredett, valaki előre megfontolt
szándékkal beoltotta ezt a nedves világot,
telegyömöszölt szépséggel minden buckát, hogy legyen
mező, pázsit, domboldal, szétkürtölte a jeles neveket,
kiskertet került aljas szándékkal, málnabokrot,
villanypóznát, sunyi módon ampullákat készített,
tömör gyönyörgombócok hagyták el titkos kamráit,
időt fölöslegesen nem vesztegetett, eltökélt volt, figyelmét
semmi el nem kerülte, csűr kelt ki belőle és gerezd,
asszony, patak, szerelem, rejtett hangokra ügyelt
kényesen, a hó olvadására és persze a kikericsre, hogy
is maradhattak volna ki a hadiflották és tömött
emlőid, minden kiterült, keze alatt megadta magát a
legutolsó virágosbódé is. azóta nincs menekvés, nem
lehet csak úgy ellenni, hajlongani és vágyni a földbe, itt
van ez a búgás, hogy bele kell őrülni, ezek a színek,
ez a szűnni nem akaró kavalkád, még a nyelvünket
is megülik, hangunk lejtését, csak nézem a széket,
hogy bírja ki nélküled, napraforgót istápolok, rám
szakad az egész felmenő ág, az új viselet, tele vagyok
gonddal, és még örülnöm kell neki, legyek hálás,
ropjak örömhórát, legyek hol vad, hol nyőre, de nem
úgy van az, álljon meg a menet. vörösbort kell innom
dióval, sajttal, szorít a tangó, és itt vagy te is nekem,
ki semmit észre nem veszel, csak nézel furcsán, és
vágysz a földbe, és vinnéd magaddal tömör gyönyöreid,
mikről fogalmad sem lehet, mert a rá jellemző
gondossággal eltüntetett minden nyomot, nem hagyott
maga után egyetlen árulkodó jelet sem és dolga
végeztével a babérokra telepedett – de én lelepleztem, és
ocsmány tettére felhívtam az esküdtek figyelmét. a
tények magukért beszéltek, hamis tanúságot nem
tettem, bűnösségére a megalázott elemek derítettek
fényt, a gyapjú rukkolt ki vele először, a bíborok
hallgatása perdöntő lett beismerő vallomása enyhített
végül a babérok terhén, a kétségek eloszlottak,
közfelkiáltás tetőzte be a kedélyeket, csak te állsz
ilyen érthetetlenül és valami mondvacsinált ügyről
beszélsz, én ezt persze nem hiszem, de tekinteted még
nem üres annyira, hogy egy röpke örökösödési háború
miatt ne hagynám itt örömest e hajcihőt