Vörös István

HAL; HALÁL NÉLKÜL

1999 szeptember

HAL; HALÁL NÉLKÜL

Bepillantok a butaságba.
De nem valaki máséba. Csak
egy igazi butaság létezik. A sajátunk.
Aki azt nem látta, nem tud semmit.
Figyel két embert. Az egyik
egy démonnal mérkőzik, a másik
egy remetét mosdat. A két ember
arca, bőrszíne, szakálla, hangja
különbözik, ő semmit se vesz
észre a különbségből, csak azt
látja, hogy tanulnak és buták.
Olvas egy kerti jelenetről,
ahol valaki épp megszabadul
a butaságától, de ő máshová figyel,
miközben a betűk csigalépcsőit rója,
nem lát ki az ablaktalan lépcsőházból
a kertbe. Másnap a mester
hiába faggatja, nem tudja
elmondani, mit látott, mi történt,
és miért. Végül elfogadja a kegyes
hazugságot, hogy a könyv nem is volt
a kezében, és leül. Húszéves
koromra tanultam meg olvasni.
Számolni épp addigra felejtettem
el. Egy múzeumba irányítottak
lépcsőt söpörni, túlzás nélkül
állíthatom, azt a munkát egykettőre
kiismertem és hibátlanul végeztem.

De a múzeumból az állványokon
át valaki ellopott pár képet, és a
munka körénk záródott, mint
korábban a csigalépcső. Nem lehetett
kilátni még a Városligeti-tóig se,
ahol a leeresztett víz maradékában
egy átázott sirály rótta köreit. Kiemeltük
két bottal, de semmi több. Másnapra
nyilván megfagyott. A Balatonban
egyszer egy kiharapott oldalú ponty
úszott oda hozzád. Taníts meg beszélni,
változtass doktorrá, akkor meggyógyítom
magam. De összekeverted a történetét
egy másik mesével, és visszadobtad
a vízbe.

Úszik a hal, amelyből kiharapták
a halált. Úszik évtizedek óta.
Félik a halászok. Kerülik a fürdőzők.
Aki szóba áll vele, becsalogatja a mélybe.
Egy történet mélyébe.
Egy butaság mélyébe.
Aztán irigykedve figyeli
a fulladozót. A kar keresve
csapkod, de az arc már
lefelé néz, és mintha az
életet hányná ki, nyeli
a vizet. Szögletes darabokban
megy le a torkán. Mindegyik
szúr, mint a bogáncs.
A tekintet halott, de a száj
még dolgozik. A fej most elindul
lefelé a zöld homályba, a talpra
rásüt a nap. Egy utolsó mozdulattal
a kéz még segít a merülésben.
Nyitott szem ütközik a tófenéknek,
az iszap felkavarodik.
Pár órája van ebben a teljes
nyugalomban, mielőtt a víz
újra fölvetné.

kép | Maurits Cornelis Escher: Konvex és konkáv, flickr.com