AZ ÁLLÓCSILLAG ÁRNYJÁTÉKA

(Ad notam:  
Alkaiosz: Az állam hajója)

A gőzhajó megáll, amikor ebéd-
időre szól a kürt. Menükártya, száz
pohár, ezüstkanál, az asztal-
dísz kifogástalan. Ő a sztár ma.

Ha véget ér a műszak, iszik megint,
fehér kötény kerül derekára, fess,
irány a konyha, tálca várja,
most a kohót tömi más, lazsálni

szabad. Pihen, kihúzza magát büszkén.
A lakkcipője fénylik, akár a csil-
lagok, s a Nap nyomába’ sincsen.
Ópium-élvezet őt nem éri

utol, a víziókat uralja jól,
kitölti ónüveg-kupicákba hát
a kábszeres nagyérdemű grog-
aznapiját, s adagolja a fényt.

A szénlapátoló karrierista Jim,
a széltoló barista, a kokszkirály,
ha azt akarja, már a tenger
csendbe fagy, felragyog, ég a hullám.

Csalóka délibáb, ez a cél? Minek?
A film tovább pereg, Tahitin szellem-
hajó se mozdul, ám utaznak
képzeletben. Izgalom cirkulál,

szinopszisok kiégnek, erekre ár-
apály les, és Platón-ideák nyomán
a falra festi stimulált agy-
kérgen át a nagy alkimista

vágykufár a Star útvonalát, akár-
ha várna rájuk is kikötő, sziget –
de horgony köt a partvonalhoz,
szó sem esett még az indulásról.

kép | Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Ganz gyűjtemény