Györe Balázs

EGY KABÁTKUPACBÓL

1997 augusztus

EGY KABÁTKUPACBÓL

Kivonom magam egy órára: beülök a Művész kávéházba. Ellopok egy kis időt. Karórámon 10 óra 40 perc. A tükör előtt, a kávéház órája mást, 14.40-et mutat. Mozdulatlanok a mutatók. Ez az örök idő itt. Egy nő támaszkodik az órára. Ő mindig itt van. Szobor.

Meleg van. Rövidnadrágban vagyok. Üres a fogas. Én sem tudnék ráakasztani valamit. Ebben a kávéházban nincs ruhatár. És belső ruhatár? A kapuciner 150 forint. Öt nap múlva lesz a szemműtétem (jobb szem). Három nap múlva nyári napforduló (az év leghosszabb napja). Két nap múlva utazik a lányom Erdélybe. Anyám ma kapja a 14. összgócdózisú sugárkezelést. Mindennap elkísérem az onkológiai intézetbe. Nem kezdek bele most a történetünkbe. Félreteszem. Mindent félretettem.

Mándy Iván sokat járt ebbe a kávéházba. Egyszer Kaló Flóriánnal, a színésszel láttam itt. A fal mellett ültek, a tábla alatt: „ennek az üzletnek muzeális berendezési tárgyait a művelődési miniszter védetté nyilvánította”.

Június az év legzivatarosabb hónapja. Én egyébként nem akarattal rontom el a nyarat. Ez alatt az egy óra alatt, amit itt töltök, körülbelül 2000 (kétezer) zivatar tombol a Föld különböző tájain, és minden másodpercben átlagosan 100 (száz) villámcsapás éri bolygónk felszínét. A bolygónak befellegzett? Júliusban már kevesebb a zivatar. Augusztus pedig a hullócsillagok hónapja.

Elhagyatott kis házunkra gondolok. Megáll az esővíz a teraszon. A repkény fölfutott a korlátra. A szobában egy pókfonál lengedez, alig láthatóan, a szék karfája fölött. Egy áramlat meglibbenti, megemeli.

Nem vagyok ott, mégis látom. A kertben az érés ideje. Kinyíltak a tűzliliomok. A fenyőfán egy rigófészek. Elpusztult az egyik fióka, tudom. Erősödik a meleg szél, érzem. Mándytól tudjuk, hogy egyszer Ottlik egy kabátkupacból próbálta előhalászni a kabátját, 1945-ben, a Central Kávéházban: „– Az iskolátokat – hát hová ástátok el? – Valami rendet azért mégiscsak kéne tartani. Mondjuk a kávéházban, meg odabent a lélekben is.”

Mostanában sokat gondolok Benjamin Franklinre, az egyik „alapító atyára”, aki „az égtől a villámot, a zsarnoktói a jogart ragadta el”. Ő találta fel a villámhárítót, többek között. Számadása életéről („hibáim sokkal számosabbak, mintsem képzeltem volna”) állítólag a világ legtöbbet olvasott önéletírása.

Apámhoz kéthetente jön egy orvos, évek óta, és kicseréli a katétert. Ez is a jó öreg Franklin Benjamin találmánya. El kell hozni a patikából a vizeletgyűjtő zsákokat.

vecteezy coffeeshop restaurant inside photo 26175406

Megpróbálok feljegyzéseket készíteni a kerek asztalkán, ezen a lopott órán. Megpróbálok szembenézni önmagammal. Mi az, amit véglegesen (végérvényesen) tudok (tudnék) mondani (kijelenteni)? „Apró kis cetlik – szól közbe Iván –: az írás mezőnye.” „Iván a 33-as FC-ről, Zsákról, Opatáról jegyzett meg néha valamit, vagy Scott Fitzgeraldról, Kaffka Margitról, én bólogattam, szerettem volna tormát kapni a virslimhez (nem kaptam), elhárítottam a ruhatárosnőt, amit Iván rosszallt magában, de nem mutatta, hogy a nő pártján van, jól megvoltunk, hallgattunk, és – ha értettük, ha nem – szívtuk az anapesztusok tiszta levegőjét” – veszi át a szót Ottlik Géza. „A kávéház már eltűnt, a lélekből talán még maradt valami.” Mi maradt? Döccentem a sort, mint egy régi versben:

The heart grows old.

„… a kezdődő pusztulás színtelen, szagtalan, első ráksejtjei.”

„… olyan az emlék, amit most felírok, mint a betegség, amit a bőrében visz az ember: viszket és éget.”

Mennem kell. Lejárt az időm. Egy kupacba söpröm össze céduláimat. Nem tudom eldönteni, eldobjam vagy megőrizzem őket. Hogyan induljak el? Legszívesebben levenném az ingem, és kifele menet fölakasztanám az üres fogasra.

kép | vecteezy.com