A PÁRKAPCSOLATRÓL

Az ember társkapcsolati hálózatának eleme, magva a párkapcsolat. A párkapcsolat alapvető rendeltetése egymás hitelesítése, ennek révén erősödik, fejlődik, változik, alakul a kapcsolatban részt vevő mindkét ember.

A párkapcsolat rendszerként működik. Nem egyik vagy másik tagja működteti kénye-kedve szerint, hanem folyamatos egymásra hatásukkal, egymás folytonos befolyásolásával működnek együtt, rendszert alkotva. E rendszeren belül nincs ok és okozat, nincs okozó és a másik, akinek okozzák; nincs tettes és áldozat, csak kölcsönhatások sorozata, aminek révén valahonnan valahová eljutnak. Jó esetben a fejlődéshez, rossz esetben az elakadáshoz vagy a visszafejlődéshez.

Ennek a kölcsönhatás-sorozatnak az elemei a tapasztalat és a viselkedés.

tapasztalatgyűjtemény

Én valamilyennek érzékellek, tapasztallak téged, és ennek megfelelően viselkedem. Te, tapasztalván az én viselkedésemet, ennek megfelelően viselkedsz, ami megint csak tapasztalatot jelent számomra a további viselkedésemhez, és így tovább. Az én viselkedésem tehát benned tapasztalattá alakul át. A dolgot az teszi bonyolulttá, hogy ez a tapasztalat magában hordozza az élet során ilyen viselkedéssel szerzett valamennyi tapasztalatot. Te valahogy viselkedsz velem szemben. Nekem van egy, az életem során szerzett tapasztalatgyűjteményem arról, hogy az ilyesféle viselkedéseket hogyan kell megítélni, azok mit jelentenek, mit fejeznek ki. A viselkedésedről szerzett tapasztalatomat összehasonlítom a gyűjteményemmel, és ennek alapján ítélem meg, értelmezem a viselkedésedet. Így ítélem meg tapasztalatom alapján, hogy viselkedésed szeretetet, gyengédséget vagy éppen gyűlöletet fejez-e ki? Miután tapasztalatgyűjteményem nem azonos a tiéddel, könnyen lehetséges, hogy másmilyennek tapasztalom a viselkedésedet, mint amilyennek szántad. Így lehet, hogy szereteted gyűlölet megnyilvánulásaként tapasztalom, vagy megfordítva. Ilyesmikből adódik az, amit általában félreértésnek nevezünk.

Egy nő örülhet annak, ha a férfi rámenősen közeledik hozzá; másik nőben ugyanez a viselkedés ellenszenvet vált ki. Az a nő, aki a rámenős közeledést a szerelem kifejezésének ítéli, egy visszafogottabb közeledést esetleg sutának tarthat; míg az a nő, akit a rámenősség taszít, a visszafogott közeledést gyengédségként értelmezi.

A viselkedés önmagában tehát nem nyújt tapasztalatot. A tapasztalat érzékelésre és értelmezésre bontható, utóbbiból gyűjteményrevalóval rendelkezünk.

Juli férje sírva fakad. Juli ezt a sírást puhaságnak, férfiatlan megnyilvánulásnak tartja, míg Annusnak ugyanez az érzékenység a finomlelkűség jele. Az ember általában valamiféle eleve kialakított értelmezési minta szerint reagál a másikra, és erről vagy van tudomása, vagy nincs, ilyenkor a dolog tudattalan. Előfordulhat az az egyszerű eset, hogy Juli apja azt tanította: egy férfinak sosem szabad sírni, ezt csak gyáva, hitvány alakok teszik. Annus esetleg azt hallotta apjától, hogy az a férfi az igazi, aki mindenféle érzelmét szabadon kimutatja. Ezek a tanítások sokszor elfelejtődnek, Juli egyszerűen puhának, Annus pedig érzékenynek találja a férjét, miközben egyiküknek sincs fogalma arról, hogy ez miért van így. Még az is lehetséges, hogy el se tudják mondani, le se tudják írni, hogyan jutottak erre a következtetésre. Milyen gyakran mondják az emberek ilyesmire azt, hogy ilyen, és kész!

ha sokat beszélgetnek

Mi történik akkor, ha két ember nem tud egyetérteni egy meghatározott viselkedés jelentésében? Bonyolult folyamat szövődhet ebből. Ha egyébként nagyon jó a viszonyuk, ha az egymásról nyújtott közléseik, információik bőségesek, vagyis ha sokat beszélgetnek, és ha közléseiknek hitele van a másiknál, akkor szerencséjük van. Ilyen esetben ugyanis felismerik, hogy a viselkedésre vonatkozó értelmezéseik eltérőek és azt is észreveszik, hogy a másik is, tehát mindketten felismerték ezt az eltérést. Ha ez a helyzet, akkor vitatkozhatnak azon, hogyan értelmezzék a jövőben ezt a viselkedést, vagy esetleg küszöböljék ki a jövőben viselkedésgyűjteményükből.

Juliska szót se szól, ha Jancsi valamit elügyetlenkedik, csak a nyelvével ciccent egyet. Jancsi azt tartja, hogy ő pontosan tudja, mikor ügyetlen, nem kell őt erre külön figyelmeztetni, különösen nem ilyen szemrehányó módon. Juliska a sajnálkozását kívánja kifejezni ciccentésével a kudarc fölött, Jancsi ugyanezt felhánytorgatásként értelmezi. Ha ezt meg tudják egymás között beszélni, kiderülhet, hogy Juliska teljesen tudatlanul ciccent, észre sem veszi; de mindenképp kiderül, hogy egyikük másként értelmezi a ciccentést, mint a másik. Akkor sor kerülhet valami megállapodásra. Megegyezhetnek, hogy Juliska jobban fog figyelni és igyekszik kerülni a ciccentést. Megegyezhetnek abban is, hogy Jancsi eztán rá se hederít Juliska ciccentésére, nem tekinti a rosszindulat megnyilvánulásának.

Ha azonban nincs ilyen szerencséjük, akkor fellép a félreértés, miközben nem tudják, hogy félreértik egymást. Vita, veszekedés indul meg közöttük, indulatok csapnak fel és fogalmuk sincs, hogy valójában miről is van szó.

Jancsi és Juliska szerelmesek egymásba. Mindketten úgy érzik, hogy szeretik a másikat. Jancsi mégis bizonytalan abban, hogy Juliska valóban szereti-e őt.

Tegyük fel, hogy Juliska kísérletet tesz Jancsi meggyőzésére azzal, hogy minden lehetséges alkalommal igyekszik Jancsi iránti szerelmét kimutatni. Jancsi erre a következőket gondolhatja: „Nézd csak ezt a Juliskát, mi mindent meg nem tesz azért, hogy meggyőzzön engem a szerelméről. Ha valóban szeretne, akkor nem lenne szükség rá, hogy ilyen látványosan mutassa és ennyit buzgólkodjék. Egyszerűen az a tény, hogy ennyire nekifekszik a dolognak, ez is azt mutatja, hogy csak mímeli a szerelmet.”

Ezzel Juliska kutyaszorítóba kerül. Ha megkísérelné, hogy még több szeretettel viselkedjék Jancsi iránt, akkor erősítené Jancsi feltételezését, hogy csak tetteti a szerelmet. Ha viszont szándékosan kevesebb szeretettel viseltetne Jancsi iránt, hogy a feltételezést cáfolja, ezzel ugyancsak azt a feltételezést erősítené, hogy valójában nem szereti Jancsit. Hiszen Jancsi azt gondolná: „Na itt van, hiszen megmondtam, hogy egyáltalában nem szeret. Nézd csak, milyen közönyös lett. Persze, mert nem bírta már tovább az örökös tettetést.” Juliska kutyaszorítójával szemben Jancsi egy csigavonalú, egy spirális kényszerpályára kerül. Minél inkább talál meggyőző adatokat, tüneteket, érveket Juliska szerelemszimulálására, annál inkább eltávolodik a valóságtól, a realitástól és lesz saját képzeletének a rabja. Jancsi már elvárja Juliskától, hogy ne szeresse őt. Ez a tény, ez az elvárás nyomja rá a bélyegét minden további tényre, amit Juliska szerelmével kapcsolatban tapasztal, és minden ténykedésre, ami ehhez a tapasztalathoz kapcsolódik.

Jancsi ekkor egy fordulóval följebb kerül a spirálison: elhatározza, hogy bizalmatlanságának a jogosultságát valami trükkel fogja bizonyítani: elkezdi Juliskát azzal ámítani, hogy most már elhiszi, hogy őt szereti. Juliska majd elhiszi ezt, és örülni fog, hogy sikerült Jancsit félrevezetnie. Ekkor elérkezik az ideje, hogy Jancsi bizonyítékokat gyűjtsön a most már gyanútlan Juliska ellen. Ezekkel majd igazolja, hogy Juliska valóban nem szereti őt.

Megfigyeli, hogy Juliska pillantást váltott egy férfival; egy másikkal összenevetett; különben is elárulja magát járásával, ahogy a csípőjét ringatja, hiszen így csak a prostituáltak járnak stb.

beköltözött a bizalmatlanság

Jancsi és Juliska viszonyába beköltözött a bizalmatlanság, amit képtelenek voltak időben és kellő mélységben megbeszélni egymással. Így duzzad, dagad a bizalmatlanság, növekedése csigavonallá, csavarvonallá, spirálissá válik, amiben a megoldás kettejük számára lehetetlen, legfeljebb valaki kívülálló, harmadik személy lehet képes ezt a helyzetet áttekinteni és segítséget nyújtani.

A bizalmatlanság egyik formája a féltékenység. Jancsit egyszer csak olyan érzés fogja el, hogy Juliska nem őt, hanem Tamást szereti. Juliska ismét kutyaszorítóba kerül: ha fokozottan igyekszik Jancsi iránti szerelmét kimutatni, ez azt bizonyítja Jancsinak, hogy mindenáron leplezni akarja Tamás iránti szerelmét. Ha emiatt szándékosan csökkenti szeretetmegnyilvánulásait, ezzel bizonyítja, hogy már leplezni se tudja Tamás iránti szerelmét. Jancsi ismét följebb kerül a spirálison, a csigavonalon. Azt gondolja: „Nem voltam elég dörzsölt ebben a dologban. Juliska nagyon jól tudja, hogy gyanúba fogtam, így aztán vigyáz, nehogy elárulja magát, szerelmét Tamás iránt. Inkább azt kellene tennem, hogy olyasmivel gyanúsítom, amiben egyáltalán nem hiszek. Ezzel elámítom, mert azt hiszi majd, hamis nyomon vagyok.” Így aztán úgy tesz, mintha azt hinné, Juliskának Ödönnel van viszonya, habár biztosan tudja, hogy Tamással flörtöl.

Írásom elején valahol azt állítottam, hogy a párkapcsolat rendszerként működik. Most, Jancsi esetének olvastán első pillantásra könnyen felmerül az olvasóban a kérdés: hol itt a rendszer? Hiszen Jancsi az oka az egésznek. Ne legyen bizalmatlan, ne legyen féltékeny és a dolog meg van oldva. Jancsi azonban nem úri kedve miatt féltékeny, nem azért az, mert nincs jobb dolga. Még csak nem is azért bizalmatlan – ezt szokás ilyenkor gondolni –, mert ilyen a jelleme, a személyisége, ilyennek született, a féltékenység, bizalmatlanság valami ismeretlen öröklődési, születési hiba folytán bekerült az agysejtjeibe, és most már ilyen is marad.

Jancsi azért nem hiszi el Juliska szerelmét, mert élete során, esetleg már kora gyermekkorában a szerelem érzékeltetésére, kifejezésére másfajta viselkedést ismert meg, mint ahogy Juliska viselkedik. Összehasonlítva tapasztalatgyűjteményével nem tudja Juliska viselkedését a lelke mélyén tárolt szerelmes viselkedés-tapasztalatokkal azonosítani.

Juliska viszont nem tud másként viselkedni, amikor szerelmes, mert saját tapasztalatgyűjteménye szerint ez a viselkedése azonos a szerelmes nő viselkedésével. Miután pedig sem Jancsinak, sem Juliskának a leghalványabb fogalma, sejtése sincs arról, hogy ez a dolog így működik, miután az ember élete tapasztalatainak ez a viselkedésekre vonatkozó gyűjteménye teljesen tudattalan, azért keletkezik az a látszat, hogy Jancsi egyszerűen féltékeny természetű, vagy Juliska olyan, hogy nem tudja a szerelmét a másik számára kifejezni.

A bizalmatlanság, féltékenység alapja valami félreértés. Általában nem valami szó, egy kijelentés félreértése, hanem egyfajta viselkedésé, amiről én azt gondolom, hogy egyféle dolgot fejez ki, miközben a másik mást kíván vele kifejezni. Ez a félreértés fokozódik aztán a páros viszonyának kibogozhatatlan gubancává. Nem a gubanc az egyetlen következmény. A páros mindkét tagja külön-külön is megsínyli, mert párkapcsolatuk alapvető funkciója vész el: képtelenekké válnak arra, hogy egymást erősítsék, hitelesítsék és ezzel mindkettőjük személyisége fejlődjék. Ehelyett mindketten eltávolodnak a valóságtól, szélmalomharcot folytatnak. Hitelességüket vonják kölcsönösen kétségbe, és ezzel emberi tartásuk, önazonosságuk érzése válik bizonytalanná.

egyáltalán nem érzi

Nemcsak a bizalmatlanság, a féltékenység vezethet gubanchoz. Felsorolhatatlan az ilyen félreértések halmaza. Jancsi úgy véli, hogy Juliska mohó. Juliska tapasztalata szerint viszont Jancsi önző. Jancsi véleménye szerint Juliska túlságosan is sokat akar tőle, ezzel szemben Juliska élménye, hogy nagyon is keveset ad neki Jancsi. Sőt: Jancsi azt tapasztalja, hogy Juliska nem elég hogy mohó, a tetejében még önző is. Juliska ugyanezt tapasztalja Jancsinál: nemcsak önző, mohó is. Mindkettőjük szerint a másik nem adja meg neki azt, amire szüksége lenne. Emellett Jancsi egyáltalán nem érzi, hogy ő akár mohó, akár önző lenne, és Juliska se érzi mindezt. Jancsi azonban felismerte, hogy Juliska azt hiszi, Jancsi önző; Juliska rájött, hogy őt Jancsi mohónak tartja.

Jancsit bosszantja, hogy ő önző lenne, hiszen véleménye szerint túlontúl bőkezű. Juliska is bosszankodik a mohóság vádja miatt, hiszen úgy érzi, nagyon kevéssel is beéri.

Mivelhogy Jancsi magát bőkezűnek tartja és felismeri, hogy Juliska mégis önzőnek ítéli; mivel Juliska magát szerénynek látja, de felismeri, hogy Jancsi őt mohónak tartja, mindegyik bosszankodik a másik miatt, és elhatározza, bosszút áll a másikon. Juliska azt gondolja: „Ha mindazok után, amikkel én elégedett voltam, te mégis mohónak tartasz, akkor hát lásd: ezek után nem leszek olyan szerény.” Jancsi pedig így gondolkodik: „Mi mindent adtam neked bőkezűségemben, te mégis önzéssel vádolsz! Hát lásd a következményét: soha többé nem kapsz tőlem semmit se!” Forog a kör és egyre ördögibbé válik. Jancsi – Juliska most már valóságos mohósága miatt – egyre kifosztottabb, Juliska pedig egyre többet nélkülöz Jancsi önzése révén. Mint két bokszoló, vívják egymás ellen küzdelmüket, ami minden erejüket igénybe veszi. Közben pedig egyre inkább a párosuk, a házasság, a rendszer válik problémává, mintsem ők maguk ketten. Mint egy automata gép, úgy kapja el őket a rendszer; foglyai a rendszernek mindketten, amit börtönként élnek meg. Mindegyikük mint valami harmadikat tapasztalja a rendszert, mint valamit, amiben az ember bennragad, amiben nem lehet mozogni, még lélegezni sem. A dolog addig fokozódik, míg lehetetlenné nem válik a helyzet és akkor dől el: visszacsinálható-e minden vagy el kell-e válniok?

Ebben a krízishelyzetben is van megoldási lehetőség. Egymás között vagy egy harmadik, segítő személy bevonásával megkísérelhetik meghatározni, hogy mit jelen nagyvonalúság és önzés, illetve szerénység és mohóság. Azt is el kell mondaniuk egymásnak, hogy szüleik hogyan határozták meg ezeket a fogalmakat. Akkor talán kiderülne, hogy Jancsi apja egészen másképp kezelte Jancsi anyját, mint Juliska apja Juliska anyját. Jancsi apja túlságosan is szegény volt ahhoz, hogy családjának minden tekintetben a biztonság érzését nyújtsa. Jancsi élénken emlékszik arra, hogyan tett anyja szemrehányásokat apjának, amiért nem hoz haza elég pénzt. Ebből alakult ki Jancsinak az a nézete, hogy ha apja elegendő pénzt keresett volna, akkor anyja örökké hálás lett volna. Mivel Jancsi jól keres, azt várná Juliskától, hogy hálás legyen az általa nyújtott biztonságért, amilyet az ő anyja sosem kapott meg. Juliska viszont jómódú család sarja, náluk sosem létezett olyasmi, ami akárcsak hasonlítható lenne az anyagi bizonytalansághoz. Juliska családjában a figyelmesség, a szeretet, a barátságosság ajándékok útján fejeződött ki. Juliska a szüleinél tapasztaltak alapján természetesnek tartja, ha férje biztonságos otthont nyújt neki. Figyelmét inkább apró kedvességek keltenék fel, amik érzése szerint figyelmességet, szívélyességet, odafordulást jelentenek. Jancsi azonban a kedvességeket jelentéktelen, apró részleteknek, kis butaságoknak tekinti azzal szemben, amit ő a családjáért tett. Nos, ha mindketten felfedezik a saját és a másik értékrendjét, az azonosságokat és a különbségeket, mindkettejüknek lehetősége nyílik, hogy önmagát a másiknak megmagyarázza.

az ember személyisége

A párkapcsolatban az ember személyisége olyan mértékben gazdagodhat, olyan szintre fejlődhet, amit egyedül sosem érne el. Ugyanakkor fennáll a lehetősége, hogy olyan önbizonytalanná, tartástalanná váljék, amilyenné magányosan talán sosem válna.

Mindezek összefoglalásaként néhány szót érdemelne még a megfontoltság a párkapcsolat kialakításánál, a kockázat csökkentése érdekében. Megfontoltság alatt nem valami számító, anyagi előnyöket szimatoló magatartásra gondolok, hiszen az érzelmek pártján állok. Csak azt hiszem, hogy a választott külseje, alakja, szépsége, szexepilje mellett több figyelmet kellene szentelnünk annak, hogy milyen az értékrendje, mi számára a fontos és a kevésbé fontos, mit fejeznek ki viselkedései számunkra, és mit gondol ő arról, amit viselkedésével kifejez? Mindez nem azt jelenti, hogy eltérés esetén feltétlen más partner után nézzünk. Egymás megismerésének útját jelenti, hogy jobban, mélyebben megértsük társunk gondolatait.

kép | Richard Lindner művei, wikiart.org