„… HA MEGSZAKAD”
1997 december

későn eszmélt, aki most lángra kap:
a napvilágát ingerlő homály
simítja végig, s ettől megszakad,
kilobban, hogy majd csöndben lépjen át
az éjszakába… mégis: vén korát
felszikráztatja, bár lehull a nap
mögötte már, legalább jajt kiált,
(dúlhat-fúlhat – de minek a szavak?)
akárhogy fáj, ez lett az életed
most: verset írni, sötétben, ahogy
a szív dobog, (hetenként egy szonett?)
írod. túléled, mutogathatod,
mi után kapkodsz? mit akarsz a verssel?
akármit: ne akard. írd meg, felejtsd el.
kép | adobe.com