ESZTENDŐK ÉVE
1999 február
16
tegnap este. megvetetted az ágyat
(ahogy ma este megint megveted)
a sarokban, ahol egy éjszakára
alámerítheted az életet,
mintha álmodnád: hullámzik a nap,
föléd torlódik előtte-utána,
de időközben most nem bántanak,
nem kell gondolnod a mások bajára,
reggelig elfelejtheted magad –
felejthetnéd, ha nem lenne, ami
az életből az álomba ragad:
sírva ébred melletted valaki,
aki nem tud nem látni-hallani
sötétben, csöndben… a mindennapi
nyugalom elönt, sötéten elárad
az évek csöndje, megveted az ágyad.