Géher István

ESZTENDŐK ÉVE

1999 augusztus

ESZTENDŐK ÉVE

20

a harangvirág a magánvirágunk
volt mindig, éveken át, májusi
meglepetés, ha megint rátalálunk,
ahol tavaly kinőtt: ha elhiszi
az ember, hogy helye van a világban,
akárhogy változik, a változatlant
kézzel foghatja akár a virágban,
amit leszedhet az éppen-tavaszban

öregen éppúgy, mint fiatalon…
szedjük megint (öröm vagy fájdalom,
ahogy élnek, hervadnak a harangok
csokrunkban újra) szálanként a hangot
nem adó, halványkék virágokat,
mit hiszünk, szélzúgásban? hogy marad,
mint estében a dél, valami más?
a csend — a magányos harangozás.

kép | bigemrg, adobe.com