ESZTENDŐK ÉVE
1998 augusztus
19
lombárnyékban, a bástyafal tövében,
két óra közt szoktam a gondolathoz,
hogy lányos apa lettem, hogy miért nem
fiú, nem hitkérdés, inkább, amit hoz
most az idő: igaz-e, hogy a lányok
az apa mellett tovább megmaradnak?
nem tudhattam még, az időm lejárt ott.
„my daughter is…” ez lett a példamondat
a következő órán, összesúgtak
a gyerekek cinkosan: lánya van.
(és szedtem aztán kórházi csokornak
vihar után pipacsot boldogan.)
ahogy már szoktam, a gyerekeket,
most a lányom lányait, kiviszem
árnyékba, fénybe — boldog életet
tanítok nekik, gondolom… hiszem?