„…A VIZ TÜKRE…”

három csapás, és alámerülünk,
üres uszály, egymás mellett a kettő
a víz tükrén, sötét magasba tűnt
a fényes mélység, most a főszereplő
a sodrás volt itt: hogy aláragad,
vagy elfordít keresztbe, kézzel értem
a hideg vashoz, volt egy pillanat –
elmúlt időbe tenni azt, hogy éltem…

kinek az arca lett volna előttem,
míg megtalálom ágyam az iszapban?
(s hogy úszott volna, mint levél a vízben,
minden, amit naponta kézbe fogtam…)
egy év, egy ezredév, így átevezve: ennyi –
ahogy tükrön fut át a fény-árnyék, a semmi.

kép | unsplash.com