ORBÁN OTTÓ VERSÉRŐL

MELYBEN BALASSI MÓDJÁN FOHÁSZKODIK

Isten szabad ege,
madarak serege,
széljárta, tág fényesség –
legfényesebb nekem,
aki nagy betegen
az erkélyről nézek szét,
röptében bemérve
s szememmel kísérve
egy-egy csapongó fecskét…

Ifjúság, mi lehet
e széles föld felett
szebb dolog az ép testnél?
Szándék és mozdulat,
együtt küzd és mulat,
mint egy hiten két testvér,
s te csak röpködsz, hinta,
s könnyen haladsz, mintha
vajba mártott kés lennél.

Későn lett szavam rád,
levegős szabadság,
amikor már rég nem vagy,
ha fölkel is napod,
sugárzó alakod
kívül süt csak, ott benn fagy;
az idő nagy hamis,
mint a szerelem is,
legizzóbb, ha épp elhagy.

Most hívlak hát téged,
szabd rám szemmértéked,
megfizettem az árát:
lappangó öregség,
bujkáló betegség
orgyilkos tőrként jár át –
tedd meg hát, hogy híved,
fölfoghassam műved
határtalan határát!

Egy rossz kempingszékben
ülve, mint az égben
görgő felhőgomolyban,
így beszéltem ahhoz,
ki télre nyarat hoz,
s nem tudni, ha van, hol van,
mégis ott van minden
sziromban és színben,
s minden halvány mosolyban.

Balassi módján is, meg nem is. Megidézi az Egy katonaéneket, de a macsós versből törékeny, beteg férfi dala lesz. Balassi éneke egyszerre tájvers és istenes vers, ám más a táj- és az istenélmény, és mások a hétköznapok harcai is.

mint a hinta

Orbán verse laza szerkezetű: így beszéltem ahhoz, áll az utolsó versszakban, de a korábbi szakaszoknak különféle megszólítottjai vannak: a másodikban az Ifjúság, a harmadikban a levegős szabadság, a negyedikben: a szabadság? Isten? a kettő egyben? De bármelyik legyen, hogy kapcsolódik az ép testhez? A tekintet akkor emelkedik Isten szabad ege felé, amikor a test már nehezen mozdul? Vagy a test hibátlan működésében van valami isteni? Mit jelent az, hogy az ép test úgy működik, mint a hinta? Olyan céltalan a mozgása? Olyan gyermeteg? Úgy hajtják oda-vissza a vágyak?

Az utolsó versszak Istenhez szól. A prófétás helyzetet erősíti (mert minden hamis pátosztól megfosztja), hogy rossz kempingszékben beszél azzal, kiről nem tudni, ha van, hol van. Miközben a Hajnali részegséget is megidézi, az isteni szférát nem elérhetetlen, varázslatos bálban képzeli, hanem egészen közel, a hétköznapi dolgokban: így rímel egymásra kempingszék és ég.

kép | adobe.com