NEMES NAGY ÁGNES VERSÉRŐL

A Kohoutek üstökös feltűnésekor, 1974

Hát már ezentúl nem ragyognak?
Vagy ragyognak, de nem nekünk?
A bölcsek vették át a posztot,
s mi, költők skartba tétetünk?

De hisz marad a hold, a csillag,
ez a berendezés marad,
s miénk marad az ősi szakma,
a mindig új: az ámulat.

A skart a tarokkban a félretett lapokat jelenti; akit skartba tesznek, azt tétlenségre kényszerítik, félreállítják. Nemes Nagy Ágnes költészetében (aki ismerte a félreállítottságot) gyakoriak az ilyen nehéz kifejezések. Egyebek mellett a tudományos szókincs bevonásával gazdagítja a modern magyar költői nyelvet: „a sav, a lúg” (De nézni), „váratlan mutáció” (Félgömb), „a szó, amely a földből égbe / sistergő döngés ütemét / ingázza folyton” (Mesterségemhez).

tudomány és költészet

Meglepő, hogy Nemes Nagy, aki a fenti példákban hallatlan erejű kapcsolatot hoz létre a kémia, a biológia, a fizika és a költészet, ha úgy tetszik, az értelem és a képzelőerő között, s aki „mesterségemnek” nevezi saját művészetét, ebben a versben mintha elismételné tudomány és költészet jellemzően tizennyolc-tizenkilencedik századi vitáját. Az angol romantika nagy alakjai közül Charles Lamb és John Keats például „egyetértésben kijelentették, hogy Newton minden költészetet kiölt a szivárványból, amikor prizmaszínekre bontotta.” Barátjuk, Leigh Hunt visszavágott: „ha valaki nem költő, könnyen gondolhatja, hogy azóta nem költő, amióta megismerte a szivárvány fizikai magyarázatát; de nem kell aggódnia: nem volt ő költő azelőtt sem.”

Nemes Nagy számára azonban mintha nem a világ „varázstalanítása” lenne az alapvető probléma. 1946-os nagyszerű költeményének címével szólva az „Öntudat” kérdéséről van szó. Itt szembeállítja egy tengeröböl „öntudatlan-kék” színét az emberi tudással: „aljasság, akna, tüzes éhezés – / ’ember’ vagyok. Mi rosszabb érhet / engem?” Nem a természet megközelítésének két módjáról van szó, hanem a tragikus felismerésről, hogy az embert a tudás – mindannak tudása, hogy mire képes és hogy minek kiszolgáltatott – kiűzi a természet szép öntudatlanságából.

A verset záró ámulat szót ne értsük ábrándos, mesés, gyermeki csodálatnak. A költő egyik legerősebb ciklusának a Jegyzetek a félelemről címet adta.

kép | Anna Margit: Magány