Gárdos Bálint

KÁROLYI AMY VERSÉRŐL

2010 december

KÁROLYI AMY VERSÉRŐL

Károlyi Amy

Hullámvonal

Valami hattyú-hátú víz
görget elém kő darabot
üveget, gombot, gyöngyszemet
keresztet hordó kavicsot

A vízbe visszahajítom
a kagylóforma cserepet
mi marad meg, a mozdulat
a feleletlen kérdezet

hullámvonal ki nem írt, ki nem mondott szavak helyett áll a lexikonokban. Feszes, adatolt, személytelen szövegekben bukkan fel. Károlyi Amy Hullámvonalát is a tömörség, a kihagyás jellemzi. Nem tudni, hol járunk, édes vagy sós víz hullámzik, folyó vagy állóvíz, tiszta-e, vagy a nagyváros mocskos hordalékát görgeti. A beszélő magáról sem árul el semmit. A hullámvonal egy néma szó helyett áll, s a versben sincsenek hangok: itt a felszín és a mély egyformán hallgat. A ki nem mondott, meg sem fogalmazott kérdésre nem érkezik válasz.

Objektív líra, de nem egészen személytelen. Az első versszak tárgyakat ír le, a második egy mozdulatot: a látványt, de nem a látót; a hajítást, de nem a hajítót. A víz mégis éppen „elém” hozza a hordalékát, mintha ajándékot hozna, éppen „nekem”. Gyöngyöt és kagylóforma cserepet: kincseket. A kereszt a kavicson személyes üzenet is lehetne, mint Pilinszky gyönyörű Egy szenvedély margójára versében: A tengerpartot járó kisgyerek / mindig talál a kavicsok közt egyre, / mely mindöröktől fogva az övé, / és soha senki másé nem is lenne.

vers egyetlen metaforája, az alliteráció által is kiemelt „hattyú-hátú” egyszerre életre kelti a tárgyi világot. Mit sem tudunk a beszélőről, de az ő képzelete színezi a tájat. Számára hattyú-hát a hullám, ő látja gyöngyszemnek a simára koptatott kavicsot vagy üvegszilánkot. Szinte gyermekien közvetlen a kapcsolata a vízparti tájjal, és végtelenül gyengéd. A hullámot mint hattyú-hátat akár meg is lehetne simogatni.

A felnőtt tudat azonban eltávolít és problematizál. Beszélgetni mégsem lehet a tájjal. Azt sem tudni, ki kérdez, és ki nem válaszol. Pilinszkynél a kisgyerek mintha a sorsára bukkanna az egyedül neki szánt kavicsban, melynek vízbe hajítását „egy egész tenger zúgja mégis vissza”. Itt a beszélő számára nem marad más, csak „a mozdulat / a feleletlen kérdezet”. A pillanatnyi emberi gesztus s a megválaszolatlan, föl sem tett kérdés maradandóbbnak tűnik, mint a víz a maga lassan málló köveivel, kincseivel. De versvégi írásjel híján még ebben sem lehetünk biztosak.

A Vigyél át, révészem című antológiából

kép | Korniss Dezső: Bölcső II.