GALAMBOK

Széthullajtva keréknyi körben a város morzsája. Jönnek a sötét tollúak. Felcsipegetik. Ha ők a vasreszeléket, én őket. Csak találjak egy mágnespatkót.
Körülnézek. Persze, az első tárgy, ami szemembe ötlik, éppen egy ilyen vaseszköz.
A begyekben a morzsa. Azok meg mindenestől mágnesemen. Egy, kettő, három s a többi. Éppen kilencen vannak. Megszámolom még egyszer, hátha elvétettem. Hol eggyel több, hol kettővel kevesebb a madár.
S mert a lámpa zöldre váltott, a kerekek is megindultak az aszfalt szállingó tollporában. Egy, kettő, három, számlálnám életem eggyel több, kettővel kevesebb évét, de az utasok integetnek, a vezető is türelmetlen. Legyen kilenc, nem bánom. Akkor fizessek, nyúl ki ablakán a sofőr marka. Ennyi nem elég. Most emelték fel a jegyárat.
Hiába, csak fél megállóra futja. Menet közben kell leszállnom hát. Nem veszélyes ez? Majd lassítok. Lehet, hogy kilenc sincs?

kép | shutterstock.com