VESZELSZKY I–X.
1998 június
Váli Dezsőnek
1. Veszelszky az alvilágban
Bekóborol a kék, a zöld mögé,
hogy lássa újra,
épp csak színek nélkül,
a nemük nélkül,
semmilyen műveletre nem kapható
számok tekintetével tekintetükben.
Sokan vannak.
Nézik,
különállók csatamezőnyi csendje,
az átváltozás ámbra illatán.
Tudják ez Ő,
ilyen, ha megkerülnek.
Nézik,
rideg türelemmel.
2. Veszelszky délelőtt tízkor
Öröklét szélszíjas egén
elsuttogott pusztulásom.
3. Veszelszky az óramúzeumban
Ha közel hajol,
megtelik ketyegéssel.
Látja a pillaverdeső esőt,
a sörényes fejek árnyékvetését.
Csatangol csontkatonák közt.
Ha közel hajol,
hallik,
az oázis üvöltése.
4. Veszelszky és a szél
A Bedford Place platánjai közt,
a nem enyhülő,
halhatatlan sírás.
5. Veszelszky a telített térben
Kedvére volt a nekilódult fűszag,
lapockáján a hajnali szél.
Erezte rázza ruhaujját,
az esetleges, mint százkarmú kéz.
Vadnyidként ivogtak a percek,
a bokrok alján nyögő hulladék
eleven lett, akár Isten.
Belélegezte ébredését.
Ahogy kezdődik önmagával,
végződik végül önmagával.
Nem mozdul innen többé.
6. Veszelszky és a fák
A földre ül.
A platánoktól tágas pillanat
tövében, kívül:
fukar-zöld,
keserű zárvány.
7. Veszelszky és a motyogó öregasszony
Szemben ülnek,
ki-ki a maga padján.
Kezükben toll,
s a kisimított cetli.
Figyelnek,
őrzik bőrükön a hangok
nedves csengőit.
8. Veszelszky és a számok
A temető tágra nyílt szemében
mozdulatlan sokasodó számok.
9. Veszelszkyvel a gyűjteményben
Voltak,
nincsenek,
csak kiszórt magként csillogó szemek
kíváncsi túlvilága.
Önarckép X.
Tölgyfatuskók kitérdelt hátán,
a virradó elefánt-fehérben,
Virít akár egy üres vászon,
nemléte istenével.