TIZENNYOLCADIK NAP-MONOLÓG 

Hasztalan kibúvó az éjszaka
váltósötétje elől menekülve
kitalálni a halált. Elalvó
madárnál nincs szomorúbb. Röptében
csukódik hályog a szemére, s az a röptáv,
a szárnyív röpteszegett lebegése
megtéveszti a fényt: ahova tart, oda
nem jut el, ahonnan látják, ott
fogadni sem kell.
Megfigyeltem
egy nyárfát a szélben. Minden levél
iránya, mint prizmán a törés, nem út,
csak idegjátéka az útnak. Egyszer lebegtem
váltósötét elől menekülve így, az égen:
a forróság, mint porörvény sehova nem talált
oda, mozaikjaira esett szét, ami nőtt
volna még.
Magyarázta egy apa a gyerekének,
hogy ő nemzés helyett csak azt szerette volna,
hogy pulzáljon a test körül, beváltatlan
ígéret, ami lehetne, ami ha megfogan, se volna –
ezt magyarázta kilenc hónapon át.

kép  | vecteezy.com