LEVEGŐTLEN ÁR
1998 július
Folyósodrás van a kőben is
belül, a levegőtlen ár, de nemcsak
parti emlék – halottat visz, foszló kutyát,
vízhangokat. Indulj, mondja, forrás
és tenger legbelülre fér, a tájrepesztő,
elnyúló mozdulat. Minden koccanás
visszhangosítva, most át-átcsap a hullám,
most csiszolt felszínén a cseppeket
körbe, csigavonalba hajtja –
nem emlék, nem képzelet – csak a
száradó napon a mozgáskényszer, az álmodott
lendület. Nem akartam megszületni,
indulj, mondja, forrás és tenger
kristályszemedbe fér, szorítsd, hogy zuhogjon
homokágyon, medertelen.