KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VERSÉRŐL
2012 május

FÉNYKÉPEK
Az albumban és az állvány
nádas fonatján, a sarok homályán.
Sok pap-rokon, délceg katona köztük.
Kis, furcsa nénikék. Násfák, kösöntyűk,
kesztyűk, legyezők, lenge fátyolok.
Itt egy magas leányzó mosolyog.
Anyám barátnője. Mily hűs, kevély.
Hattyú-nyakát emeli. Már nem él.
Jegesvizet ivott egy báli éjen,
reggelre meghalt, húszéves korában.
Azóta alszik elborulva, mélyen
a szabadkai temető porában.
Élők, halottak. Ez a társaságom.
Olykor magamra hagynak délelőtt,
az életük egyszerre visszalátom,
mikor beszélek egy-egy kép előtt.
Minthogyha kérdenék, ki ez a gyermek?
Figyelnek.
Csak képek.
Az élőkéi mind barnák s nevetnek.
De a halottakéi oly meredtek.
És kékek.
Kosztolányi varázslata: hogyan lesz az impresszionista részletekből korlenyomat, eleven örökség. A metonimikus násfák, kösöntyűk átérzékített villanásai, az életből halálba kerülés anekdotikus íve, az „Éltem – és ebbe más is belehalt már” (József Attila) nemzedékeken átörökíthető tudása: szemlélhető dráma és életkép.
A fénykép csodája és botránya: a halott megelevenedése, ami a kimerevített tekintetekben tetemre hív: amiről később Barthes annyit tudott a fénykép metafizikájával kapcsolatban töprengeni.
illékony csoda
A szegény kisgyermek panaszaiban a világ impresszióit gyűjtő szemlélet életenergiája egyszerre elégikus és eksztatikus rendezőelv: a lajstrom, a seregszemle könnyed, a számvetés még nem Marcus Aureliusé. A hitetlenség heroikus pátosza helyett az élet és a kimerevített halál átmenetének illékony csodája örökítődik meg: hogy az új technikai csoda, a fénykép átjárást biztosít élők és halottak között – és az átjárás nem veszélytelen. Ami itt a gyereket megszólítja, az rögtön felnőtté is tenné, ha megértené. De nem kell megértenie – ez Kosztolányi bája –, elég szemlélni és elégikusan hideglelős tanulságát könnyed nyugatos ötösjambusokban eldalolni. Esetleg itt-ott egy-egy háromszótagos csonkasor mutatja csak, hogy súlyosabb dolgokról is szó van. Hogy a könnyes-anekdotikus hűs kevély hattyú-nyak akár a hölderlini hattyú színeiből is kölcsönözhetné tömöttebb tónusait. És mégsem.