FÜGGVÉNY

Fraktálok és fürdő, bárcsak az f függvénnyel le lehetne írni az életet, de ott van még az o függvény, osztályozókonferencia, a b függvény, becsöngetés, a j függvény, javítás, az sni függvény, az xxl függvény, az m4 függvény, sok utálatos betű az élet négyzetrácsai közé szorítva, legjobb lenne órákig csak ülni a gép előtt, fraktálok sorát generálni egy programmal, végtelen bóbitákba és galaxisokba feledkezni, felnagyítani és lekicsinyíteni, a méretváltoztatás mintha térbeli mozgás lenne, mi ehhez képest egy űrutazás, egy fraktál-amőba felnagyítva milliónyi amőbává esik szét, egy fraktál-amőba lekicsinyítve egy óriási amőba láthatatlanul apró része, és mind ugyanolyan, és minden mindennel összefügg, egyetlen végtelen ábra az egész –
kiközvetítenék akármikor
de sajnos, menni kell javítani, füzettornyok ingadoznak, négyzetrácsok hajolnak síkból térbe és térből síkba, ahogy lapoz, talán a kockás papírok halmaza is fraktál, és ha elég messziről nézi, talán összeáll a Fermat-sejtés bizonyításává, vigasztalásul, amiért még mindig itt van, pedig elvégezte az ápolói tanfolyamot, Angliában rengeteg magányos öreg várja, kiközvetítenék akármikor, de ő marad, fogva tartják a függvények, fraktálok, négyzetrácsok, Angliában kivel beszélgetne ilyesmiről –
igaz, itt sem beszélget, csak beszél, pedig egyre nehezebb, habár mindig is nehéz volt, nehézkes, merev, nem tudja követni a diákokat, ők sem a tételbizonyításokat, párhuzamos egyenesekként töltik a matekórákat, nincs közös pontjuk, talán a végtelenben találkoznak, vagy még ott sem, mert a tanárnő biztosan a pokolra jut, amiért nem adta meg a kettest a lányának, mondta az egyik szülő, Angliában senki nem firtatná, a plusz végtelenbe vagy a mínusz végtelenbe jut a halála után –
Anglia csücskétől a Google Mapsen csak egy kattintásra vannak a norvég fjordok, a fjordok is fraktálok, meg a falevél széle, ha nagyítóval nézik, és mikroszkópos felvételeken a sejtek is fraktálok, ez megnyugtató, ez lenyugtatja az idegeit, meg a fürdés, ha kifárasztották a gyerekek, meg az ápolás a speciális otthonban, keresetkiegészítésként, a nap fénypontja a fürdés, szeret a bőrhöz érni, érzékelni a változását, máshogy lesz síkos és sima a szappantól, a víztől, tusfürdőtől, a lehetőségek száma nagy, ha nem is olyan végtelen, mint a fraktálok nagyíthatósága vagy kicsinyíthetősége, tusolórózsa, szivacs, puszta kéz, nedves törölköző, mosdókesztyű, ezek járnak a fejében, amikor megáll a drogéria polca előtt, végigjáratja a szemét a tusfürdők szivárványos során, vajon milyen elegyet alkot a fekete orchidea, a gyöngykivonat, a narancsvirág-aroma a bőr eredeti illatával, más télen és nyáron, izgatott és nyugodt állapotban, és nem mindegy a víz összetétele sem –
kielégíti a látvány
hobbi ez és szenvedély, mint másnak a foci vagy neki a fraktálok, bár nem sokat tud erről a testről, ismeri az anyajegyek térképét, foltok és sebek történetét, például hogy nekilökték ennek-annak, ismeri a változásait, és néha befolyásolni is tudja, de ez csak a felszín, ahogy az is, hogy ő tisztítja, ápolja, mozgatja, öltözteti, hogy belül mi történik és miért, arról fogalma sincs, de kielégíti a látvány, és a hatalom, amit fölötte gyakorol, figyeli a szeplők galaxisait a bőrön, a test maga is fraktál, egymásba érő szervrendszerek, kommunikáló szervek, egymásnak préselődő szövetek, soha nem találkozó sejtek a test távoli pontjain, bomló molekulák, pulzáló atomok, szinte a végtelenségig kell nagyítani, hogy megjelenjen egy parányi rész, ami ugyanolyan alakú, mint a nagy egész –
gondolatban a szeplőt alkotó galaxisok egyik sarkára nagyít, egy bolygón fekvő városban egy speciális otthonra, benne egy fürdőkádra, a belőle furcsa szögben felemelkedő meztelen lányra, a világító vörös, párától csapzott hajra, az oldalra nyakló fejre, az előrecsukló felsőtestre, a lecsüngő kézfejben folytatódó, mereven emelgetett karra, a vízszintesbe emelkedő hosszú combra, a kihűlt fürdővízbe bénán visszacsobbanó lábfejre, az egész marionettjátékra, ahogy kicsit be is veri a lábát a kádba, a galaxis sarkából oszló párára, a lány derekát tartó ormótlan karra, a lány mögött álló alakra, a szőrök erdejére, az oszló pára fjordjaiba harapó merev dauerhullámokra, az arc krátereire, a formát magáról lelökő törzsre, mind a két testre, amit ő mozgat, az egyiket a fürdetés után sajnos, itt hagyja, a másikban áll a diákok elé, az egyik emeli a lányt, mint a pihét, a másik ül beszíjazva a tolókocsiban, tehetetlenül, csak a könnye csorog, sok kocka alakú sókristályból összeálló gömb a szeplőkön, két test, megfelelő, azaz szinte végtelen távolságból csak érzékelhetetlenül parányi részei egy galaxisnak, amiből trilliárd áll össze egy szeplővé, egy könnycseppé vagy egy dauerolt hajszállá.