A LISTA
1994 június

Hadd hozzam szóba még egyszer a LISTÁT, ha már úgyis mindenütt róla beszélnek. Természetesen Schindler listájáról van szó; a filmről, amelyet művészi szempontok alapján talán felesleges is elemezni, hiszen rendezője sem esztétikai babérokra pályázott. Nézői tudatát szerette volna átformálni. S ez, még ha a legszentebb célokról van is szó, számomra gyökereiben teszi gyanússá vállalkozását. Németországban például e hamisítatlanul hollywoodi film kapcsán máris kibontakozóban van egy újabb antiszemitizmus-vita. Jaj annak, aki ,,csupán” esztétikai véleményt mer megkockáztatni. Hiszen Spielberget máris a kérdés tudós szakértőjének tekintik – orákulumnak, akit bírálattal illetni nem szabad. S ha a Shoah francia rendezője, Lanzmann éles szavakkal utasítja el a filmet, akkor kész a vád: cionizmus; ha pedig a neves német történész, Ernst Nolte ad hangot halk fenntartásainak, akkor nem késlekedik a Frankfurter Allgemeine Zeitung ítélete sem: antiszemitizmus. Csapdahelyzet alakult ki: íme egy film mint politikai lakmuszpapír. No persze, holocaustról, Auschwitzról, fasizmusról van szó. Talán ezúttal így is van rendjén. Fojtsuk el esztétikai előítéleteinket. Ám az elfojtás mélyén egyszerre csak hátborzongató párhuzamok derengenek föl. Utoljára a szocreál bánt el így a művészettel. Meg Sztálin. És Hitler. Egyedül ők mertek olyan terhet róni egy-egy filmre, mint Spielberg; ők voltak azok, akik az életet és a művészetet olyannyira összekeverték, hogy végül maga az élet lett egyetlen hatalmas, politikai Gesamtkunstwerk. De vajon nem az emberek millióinak a megsértése volt ennek az ára? A mi fejünk fölött döntöttek rólunk, nélkülünk határozták el, hogy boldogok vagy boldogtalanok legyünk. Vagyis kiszolgáltattak bennünket az összművészet logikájának. S ennek ismérve: a politikusok műkritikussá vedlenek át. A kritikusok pedig politizálnak. Mint most, a Schindler listája esetében is. Én pedig, ahelyett, hogy a filmre figyelnék, azon kapom magam, mennyire zavar, hogy ilyen hévvel akarnak meggyőzni. S hogy mindenáron rá akarnak beszélni valamire. De vajon attól, hogy szellemi szabadságomról önként mondok le, nem leszek éppannyira rab, mintha erőszakkal irányítanák gondolataimat?