Földényi F. László

A LISTA

1994 június

A LISTA

Hadd hozzam szóba még egyszer a LISTÁT, ha már úgyis mindenütt róla beszél­nek. Természetesen Schindler listájáról van szó; a filmről, amelyet művészi szem­pontok alapján talán felesleges is elemezni, hiszen rendezője sem esztétikai babé­rokra pályázott. Nézői tudatát szerette volna átformálni. S ez, még ha a legszentebb célokról van is szó, számomra gyökereiben teszi gyanússá vállalkozását. Német­országban például e hamisítatlanul hollywoodi film kapcsán máris kibontakozóban van egy újabb antiszemitizmus-vita. Jaj annak, aki ,,csupán” esztétikai véleményt mer megkockáztatni. Hiszen Spielberget máris a kérdés tudós szakértőjének tekin­tik – orákulumnak, akit bírálattal illetni nem szabad. S ha a Shoah francia rende­zője, Lanzmann éles szavakkal utasítja el a filmet, akkor kész a vád: cionizmus; ha pedig a neves német történész, Ernst Nolte ad hangot halk fenntartásainak, akkor nem késlekedik a Frankfurter Allgemeine Zeitung ítélete sem: antiszemitiz­mus. Csapdahelyzet alakult ki: íme egy film mint politikai lakmuszpapír. No per­sze, holocaustról, Auschwitzról, fasizmusról van szó. Talán ezúttal így is van rend­jén. Fojtsuk el esztétikai előítéleteinket. Ám az elfojtás mélyén egyszerre csak hátborzongató párhuzamok derengenek föl. Utoljára a szocreál bánt el így a művészettel. Meg Sztálin. És Hitler. Egyedül ők mertek olyan terhet róni egy-egy filmre, mint Spielberg; ők voltak azok, akik az életet és a művészetet olyannyira összekeverték, hogy végül maga az élet lett egyetlen hatalmas, politikai Gesamtkunstwerk. De vajon nem az emberek millióinak a megsértése volt ennek az ára? A mi fejünk fölött döntöttek rólunk, nélkülünk határozták el, hogy boldogok vagy boldogtalanok legyünk. Vagyis kiszolgáltattak bennünket az összművészet logiká­jának. S ennek ismérve: a politikusok műkritikussá vedlenek át. A kritikusok pe­dig politizálnak. Mint most, a Schindler listája esetében is. Én pedig, ahelyett, hogy a filmre figyelnék, azon kapom magam, mennyire zavar, hogy ilyen hévvel akarnak meggyőzni. S hogy mindenáron rá akarnak beszélni valamire. De vajon attól, hogy szellemi szabadságomról önként mondok le, nem leszek éppannyira rab, mintha erőszakkal irányítanák gondolataimat?