FÖLD ÉS EMBER

Magam kiásni magamból – nem tudom,
és mégis… Muzeális ideák kergetik
egymást, ez a világ, így az ember,
s körbemutat: aratás előtti táj,
lábon állnak a lelkek. Saját kertem:

terménye, teremtménye, gazdája is
én vagyok – addig amíg… Minden
halott összefüggéstelen. Miért és
mikor juthatok haza? Az, aki él,
magyarázatra szorul. Gyermek-konokság.

Otthon vagy itt, nézz körül, hiába
jutsz haza. Akkor sírtam,
most nem sírok. Esőmázas, fényes-
fekete föld, amitől függünk:
nem szárad ki élethosszig.

kép | marcel lemieux, flickr.com