FIKTÍV KUTYÁK – VALÓS FORDÍTÓK
2000 november

„Traduttore — traditore!”
Nem! Nem állítom, hogy minden fordítás „árulás”. De gyakran találunk olyan enyhébb-súlyosabb fordítási hibát, amikor joggal mondjuk: „a fordító: ferdítő”.
Ezúttal csak egy „jelentéktelen” (?) ügyről: az irodalmi művek kutyáinak jogáról szeretnék szólni. Mert egy valódi kutya is ragaszkodik a nevéhez, hogyne ragaszkodnának a fiktív kutyák! Egyik sem örül, ha egy fordításban nem a nevén nevezik. Pl. Ting-a-ling, Fleur kínai kutyája, vagy a fehér-tarka bundájú Baltazár, az öreg Jolyon kutyája (A Forsyte Saga), vagy Bendicò, a bulldog, Salina hercegének a kutyája (A párduc), vagy a kedves-bölcs Aesopus (Pán), Glahn hadnagy hűséges kutyája — több példát minek is említenék? — rossz néven vennék, ha fordításban csak ennyit találnának önmagukról: „egy kutya”.
misztikus jelentőség
Hiba volna, ha laikus fejtegetésekbe kezdenék a tulajdonnevek sokrétű szemantikai és ontológiai jelentőségéről. Ha a névadás misztikus jelentőségét emlegetném.1 Mindez széles körben ismert. Utaljak magára Arisztotelészre?2 Arra, hogy a „név” a dolgok önmagukkal való azonosságának egyik kifejezője? Hogy a „név” szorosan összefügg a legszilárdabb gondolkodási törvénnyel, az „önazonosság törvényével’? Valamit azért kiemelnék: a „Ting-a-ling” név kapocs, szoros érzelmi kapocs is a kínai kutya és Fleur között, a „Baltazár” név a hűséges, fehér-tarka bundájú kutya és az öreg Jolyon között, a „Bendicò” név a (mű végén olyan gyalázatos sorsra jutott) bulldog és Salina hercege között. Ezt a gazdag érzelmi kapcsolatot nem lehet így kifejezni: „egy kutya”.
Ting-a-ling, Baltazár és Bendicò (hogy kiragadva csak ezekről a hűséges, fiktív kutyákról szóljak) „névhez való joga” éppoly szilárd, mint pl. Fleuré vagy Anna Karenináé. Az előbbi nem egyszerűen „egy angol lány”, és az utóbbi nem „egy szentpétervári hölgy”.3 Napóleonnak vagy az Eiffel-toronynak is neve van, ugye?
A fiktív kutyák „nevükhöz való jogából” indulok ki, amikor Lear kutyáinak sorsáról írok.

Alfred Dedreux: Agár tájban, Wikimedia Commons
Vannak fordítások, amelyekben Lear kutyái tökéletesen elveszítik konkrét énüket, nevesítettségüket, és „anonim”, „egy a sok közül” kutyákká válnak. Bevallom, az ötlet nem tőlem, hanem Vladimir Nabokovtól ered. Az ő ötletéhez csak annyit „tettem hozzá”, hogy fölfedeztem a Lear királynak (pontosabban: a King Learnek) egy további hibás fordítását, így „üzenetet küldhetek” oda a távolba, Nabokovnak, hogy mi magyarok egyébként is gyönyörű (Lear kutyái tekintetében is hibátlan) Lear-fordítással rendelkezünk (Vörösmarty Mihály). A viharban bolyongó Lear így szól egy alkalommal:4
LEAR:
The little dogs and all,
Tray, Blanche, and Sweetheart: see
they bark at me. (62)
Vagyis (az én nyersfordításomban): „A kis kutyák, nézd, Tray, Blanche meg Sweetheart, mind rám ugatnak”. Mit ír ennek a pár sornak a korabeli orosz fordításairól Nabokov?5 Azt, hogy elhibázottak, mert mindegyikben valami ilyesmi áll: „Egy csomó kutya ugat a sarkamban…” (Nabokovnál: „A pack of hounds is barking at my heels.”) Erre a fordítási manőverre Nabokov a következőket jegyzi meg: „All local color, all tangible and irreplaceable details were swallowed by those hounds”. (317) Vagyis: „Ezek a kutyák elnyelték az egész couleur locale-t, minden kitapintható és pótolhatatlan részletet”. Nabokov jogos kritikája fölkeltette kíváncsiságomat. Valóban szinte találomra megnéztem a Lear király egyik (új keletű) német fordítását. A fordító Wolf Heinrich Graf Baudissin.6 Reméltem, hogy megőrizte a „nevesített” kutyákat, fölcserélve német kutyanevekkel az Angliában használtakat. Csalódtam. Ez áll a fordításában:
LEAR:
Die kleinen Hunde, seht,
Die guten Tiere,
allé belien mich an. (68)
Íme! Így változott át Tray, Blanche és Sweetheart „kis kutyákká”, illetve „jó állatokká”. „Sic transit gloria mundi”. A névvesztés is egyfajta megsemmisülés. Rosszabb, mint a névcsere. (Orlando nem semmisült meg, csak átalakult, amikor nemével együtt a nevét is megváltoztatta.)

17. század ismeretlen festők: Kutyák portréja macskával és nyúllal, Wikimedia Commons
Mit lehet itt tenni? Semmit, vagy csak azt, amit Nabokov tett, amikor Ephim Vogel nevű barátjával az orosz fordítók hibás gyakorlatáról beszélgetett. Legyintett egyet, és ezt mondta: „Translators!” — Ilyenek a fordítók!7
De nem mind „ilyenek”, mert Vörösmarty klasszikus Lear-fordításában ezt olvashatjuk:8
LEAR:
A kis kutyák, a Bodri, Cicka, Kedves,
nézzétek csak, mind rám ugatnak. (II. kötet, 477.)
Ez a fordítás pontos, hűséges. Megőrzi a konkrétságnak azt a fokát, amely az eredeti műben is jelen van. Megőrzi a Lear által fölidézett kutyákat. Hiszen az író dönti el, hogy amit bemutat, konkrétan mutatja-e be vagy csak általánosan. A fordító föladata az, hogy fordítson és — lehetőleg — megőrizzen. Ez, többek között, azt jelenti, hogy ne váltson át általánosra ott, ahol az író konkrét. (Persze ez fordítva is áll.)
A műfordítások széles témaköréből csak kicsinyke részletről írok, de hát a részletek — fontosak. Hadd emlékeztessek Dosztojevszkij szavajárására: „A részleteket, főleg a részleteket!” 9 Sok igazság van Umberto Eco megállapításában: „A regényírás kozmológiai ügy, olyasmi, amiről a Genezis is szól.”10 Valóban: egy irodalmi mű szövegének a megalkotása — egyben — egy új képzeletbeli világ megalkotását is jelenti. És kiegészítve azt, nemcsak egy irodalmi mű megalkotása „világteremtés”, hanem a lefordítása is. A fordító is egy képzeletbeli világot hoz létre — lehetőleg olyat, amely közel áll az eredeti mű világához.