Fenyő Ervin

SIRÁLYOK A NÉVA PARTJÁN

2011 december

SIRÁLYOK A NÉVA PARTJÁN

Petrik Iván novelláihoz

Pjotr Porfilij Petrovics a Néva partján ült, és olvasott. Ki ölte meg Jean Cassinit? – kérdi a könyvcím. A könyvet a Nyevszkijen vette. A címe hívta fel magára a figyelmét, meg az Henri Rousseau-ra emlékeztető borító. Szerette a talányos feladatokat, a címlap titokzatos, áthatolhatatlannak tűnő bozótosát. Na de: ki ölte meg Jean Cassinit? Választ keresett. Egy becsületes rendőrfelügyelőnek ez a kötelessége. Mellette sirályok visongtak. Egyre nagyobb számban. Köröztek Porfilij Petrovics körül. Mit akarnak? Porfilij elmerült a könyvben, mohón olvasott. A madarak meg ott köröztek a feje fölött. Szünet nélkül. Mi az ördög!… – mormolta az orra alatt. A madarak kissé balra billentett fejtartással, bal szemmel őt nézték. Úgy százan. Mind egyforma volt. Felállt. Vett néhány pirogot egy közeli pékségben, s a madarak közé hajította. A sirályok vadul faltak. Új csapatok érkeztek. Bal szemükkel bámulták Pjotr Petrovicsot. Még jó, hogy erős idegei voltak. No de mit jelent ez? Minek a jele? Mit akar tőle? Mire szólítja fel? Elégedetten nyugtázta: Mr. Coxx szorgalmasan dolgozik!

a saját szememmel láttam

Közbevetőleg megjegyzem, hogy Porfilij Petrovics most költözött új lakásba. Ahogy kora este magára zárta az ajtót, a saját, vadonatúj lakásának ajtaját, szétnézett új otthonában. Szakmai ártalom: poloskát keresett. Egy rendes rendőrtisztviselő első dolga nem is lehet más: kereste az icinyke-picinyke lehallgató-készüléket. Nem találta. Ám a beépített szekrény egyik fiókjában rengeteg poloskát talált, a sok fehér pete még ki sem kelt, békésen szunnyadtak egy szelet zsíros kenyér társaságában. No csak! – gondolta Pjotr Petrovics, és nem röstellt levonulni a nyolcadik emeletről a földszintre. Becsöngetett a házmesterhez. Föltette a kérdést, amit minden józan állampolgár hasonló helyzetben föltett volna. „Lehetetlen! – mondta a házmester, aki feltűnően hasonlított Turgenyevre. – Egy új házban? Ilyen nem fordulhat elő!” „Drága uram – mondta Pjotr Petrovics enyhén indignálódva –, a saját szememmel láttam! Az mégiscsak nyom valamit a latban! Hát hol élünk?” A Turgenyevre hasonlító házmester ezen elgondolkodott, hosszan, még a fülét is megvakarta. „Jó kérdés. Hol is?” Elmerengett. „Megkérdezem a feleségemet.” Eltűnt. Porfilij Petrovics várt. Mégiscsak az a normális. De senki nem jött elő. Pjotr Petrovics kopogott a házmesterlakás ajtaján. Nem jött válasz. Benyitott. A néptelen Lermontov utcát látta maga előtt. Érdekes. „Ezt szeretem. A helyzet reménytelen, hogy ne mondjam: abszurd.” De ma estére szabadságolta magát, nem nyomozott. [Már amennyire egy becsületes rendőrfelügyelő ezt megteheti.] Elhatározta: a sarkára áll, s amíg meg nem tisztítják a szobáját a poloskáktól, nem megy fel a lakásába. Eddig is túl sok vérszívó keserítette az életét. Helyette megnézi, hogy nyitják fel a Néva hídjait, hogy úsznak ki a nagy hajók a tenger felé. Így jutott a Néva partjára. Legényesen, egy szál ingben. Nyár volt. A fehér éjszakák egyik leghosszabbika. Nos tehát – mondta vidáman –, ki ölte meg Jean Cassinit? Tovább olvasott.

andrew lkhtk ir1rzm7c ka unsplash

Hogy Tolnai úr fejében a balta? – a szöveg itt gyanús lett. Még hogy nyugodtan hátradőlhetünk? a gyengébb idegzetűek is, mert több szó nem lesz baltáról? Jó, nem lesz. Ez az író szabadsága. Elvégre semmi nem kötelező. Aztán mégis előkerült a balta, de „ez a balta nem az a balta”! Porfilij izgalomba jött – mi ez, ha nem beismerő vallomás? Valaki sms-t küld – szegény! –, amelyben bevallja, hogy ígérete ellenére előkerült a balta, igaz, nem az a balta, de mégis a lapockák között… Ami „félreérthetetlenül a történet végét jelzi”. Ez a pali bekrepált! – következtetett éles ésszel Porfilij Petrovics. De ki ölte meg? Jó, Cassini él. Nem ölte meg senki. Hanem a baltás gyilkosságot valaki elkövette. Porfilij Petrovics felfedezte a gyilkosságot, csak a gyilkost nem tudta még fülön csípni. Naná! Majd bemutatkoznak! Beleborzongott. Mert közben jó hideg lett. A sirályok változatlanul köröztek a feje felett. Hiába, Mr. Coxx-ot nem lehetett leállítani. Szinte magának is váratlanul úgy döntött: hazamegy a nyolcadikra, szívják a vérét a poloskák. Taxit fogadott, és bemondta a lakása címét. Otthon a poloskák békésen várakoztak. Nem volt egyedül. Mielőtt Porfilij Petrovics álomra hajtotta fejét, azt gondolta: a baltás pasi fel fogja adni magát. Úgy sem bírja ki. Önvád meg egyebek. Eljön majd a pillanat. Mielőtt elnyomta az álom, maga elé mormolta az író nevét: Petrik Iván. Nagyon gyanús, nagyon… és már durmolt is.

kép | Andrew Lkhtk, unsplash.com