FELISMERÉS
1999 május
119 hektopascal.
Vihar közeleg.
Az eső még alszik ölén.
Az alkony acélkék párkányain
mégis kopog valami.
Ablakot nyitok:
a hűvös hajlék fémpillái közé
ideges denevérürüléket szórt a szél.
Könyvem mellé ülök.
Simogatom az ultrahangnál,
a mindennél is becsesebb
szavakat, mondatokat,
és vihart váró öröm önt el:
a denevérek kakálnak,
mégsem tudnak olvasni.