FELADTAK POSTÁN

Eleinte minden simán ment.
Megcímeztek, a postabélyeg
pompásan ragadt homlokomon.
Később azonban ide-oda rázott
a gép, légörvény, miegymás, de
hamarosan összeszedtem magam, és
jól fésülten szálltam ki a betonra.
Tűzött a nap, jobbnak láttam
expressz – sietni, mielőtt
a ragasztó megolvad – ezek a ragasztók
már nem a régiek, mint amikor nyállal
élesztették az enyvet, manapság
csak rányomni kell és – úgy ahogy – ragad.
A megadott címen ajtót nyitott
egy asszony, „Maga az?” – kérdezte,
mintha várt volna, de mielőtt átvett,
még hozzátette: „Remélem, ért a kerthez”.
„Pék vagyok – feleltem szerényen –, de
ha nagyon szükséges, stoppolok is”.
„Pék? Én kertészt kértem!” – kiáltotta az asszony,
majd legyintett és
lemondón megjegyezte: „Ezek
mindig összekeverik a dolgokat”.

kép | shutterstock.com