FEKETE STRÓFÁK

,,… a sötétségben emlékezni
igyekeztem mindarra, amit már
tudtam. Éjszakákat pazaroltam
arra, hogy felidézzem néhány
kőkígyó rendjét és számát, vagy
egy gyógynövény formáját.”
(J. L. Borges)

Korommal rótt papírlapok,
éjszakák monotóniája.
Köröttem néma hangszerek,
virág, kavics, farönk homálya.

*

Megállt óra. Éjfél örökké,
mint egy ódon csalimesében.
Koldusok és kóbor kutyák
a világvégi vaksötétben.

*

Faust szemétdombon guberál,
és suszter újra Jakob Böhme.
Bolond, akinek múltja nincs.
Bolond, akinek van jövője.

*

A falba fordul, álmodik
Cusanus, Regiomontanus.
Tódul helyükbe sok ezer
lemezlovas, feketemágus.

*

Üszkös szavak, lelenc szavak,
mögöttük nem kondul a mélység.
Arra se jók, hogy betűik
valami bálványkőbe véssék.

*

Kocsmában dünnyög Nostradamus,
poharában savanyú lőre.
Legyint a balga jóslatokra,
a gazdasági hajcihőre.

*

Arctalan kommandós-sereg
vigyáz a kisded jászolára.
Önfeledt turista-csapat
kanyarog fel a Golgotára.

*

Akciófilm a teremtés,
Hollywood habókos regéje.
Köröskörül az éjszakában
képernyők báva lidércfénye.

*

Üzletelnek a próféták
jóslattal, hittel, látomással.
Összekacsint az Antikrisztus
sok kerge hitetlen-tamással.

*

Közgazdászok végbél-szagú,
szerte-bűzlő próféciái.
Hírek kopogó ima-malma,
s a Bölcsek Kövét nem találni.

*

A Zodiákus fényei
lobognak, mint fekete fáklyák.
Nincs, akitől titkuk elrejtsék,
nincs, akinek titkuk kitárják.

*

Vega, Arcturus, Andromeda,
fönn-sziporkázó fényjelek.
Alattuk földi tükreik:
kapor, zsálya, mentafüvek.
*

Szent csak a lomb, a sziklabérc.
Az idióta alig-lélek.
A rubin, ónix és opál.
A borostyánba fulladt féreg.

*

A titok, bár jelenvaló
fűben, fában, ezer alakban,
felvillanó, elrejtező,
kitárt, mégis kimondhatatlan.

*

Haladás: báva fecsegés.
Kár elhinni, kár megtagadni.
Az élet belülről fogy el,
a forrás belülről apad ki.

*

Depressziós madársereg
kering, de nincsen hova szálljon.
Fönn mérgezett a levegő,
alul pokolba visz a lábnyom.

*

Ligetben csöpp animula,
türkiz-tollú lelkecske röppen.
Felragyog és elfeketül
a sokasodó lombközökben.

*

Béljósok, lunátikusok
a birtokláson összekapnak.
Elosztják a szerepeket:
ez hadvezérnek, amaz papnak.

*

És a szerep mindent kibír.
És szorgosan telnek az esték:
maszkamesterek műhelyében
új álcákon csurog a festék.

*

Gazdátlan föld, veszett planéta,
ki fejti meg titkaidat.
Körül sivatag éjszakák,
tenger alá merült utak.

*

Töredék minden ima, sóhaj,
szitok, kiáltás, álom, átok.
Lábjegyzet a nagy ürességhez,
az egyetemes elmúláshoz.

*

Kőkígyó, feketegyökér,
Szent László füve, zsurló, zsálya.
Kallódnak az ég vitrinében
resten a csönd varázslatára.

*

Felépül az új ikonosztáz.
Harsány balekok és bakók
arca körül dicsfény lobog:
a felejtés aranypora.

*

S a tegnapelőtt: únt rege,
a tegnap: holdkóros-igézet.
A holnap: falás–ürítés,
a holnapután: kényszerképzet.

kép | shutterstock.com