FEHÉR

Nézem a földet, mint a hóvirág.
Fehér vagyok, tőle kaptam a gipszet.
Mindig elbontható, horgolt fehér.
Lelógok a fejemről. És vakítnak,
vagy én vakítok sisteregve, mint az
oltott mész. Érintetlenül fehér.
Forró fehér, egy fürjet megsütök
forró bőrömön. Mindent mélyre ások,

de minden úgy van bennem, mint a holdban.
Akkor születtem, amikor a nők
még nem átkozódtak. Mindenkit sértő
fehér. Legfeljebb félfehér, akár a
rézparázs. Fehéren, így tanulok,
amíg tartom a számat. Szüksége
volt rá apámnak, hogy lássam, amint
elég. Súlyos, de néma, mint egy árva

dervis. Rettenetes szürke tudásom
ellenére púpfehér, mint a hólyag.
Még életem se tudom felfedezni.
Napok, forró alagutak. A félig
értett dolgokat megőrzöm. A porba
fúrom tüskés fészkemet, mint a tyúkok.
Lábnyomom őmiatta láthatatlan.
Kínom is fehér, mint a viszkető,

megvakart bőr. A csikkem ámbrasárga.
Fehér vagyok, sérült gerincvelő.
Akkor is a sárba csúszom, ha semmi
nem történik velem. Jaj, nem tudok
megtörténni. Ha meglátom a földet,
már boldog vagyok, boldog, mint a légy,
amelyik húsra talál. Roncsfehér.
Szörnyű csoda, hogy még valaki lát.

kép | shutterstock.com