NEM TEHETJÜK
2005 július
miféle út ez miféle út
folyton kicsúszik alólam
a levegő mintát vesz rólam
emlékezzen arra amit már most se tud
az út két oldalán sok kíváncsi katáng
ikonok óaranyával búzaföldek
amit itt-ott pipacs pirosa tör meg
porral forrósággal teli a szánk
vajon mit mutat a darázsnak
a táj ahogy zöngicsélve tovaszáll
az kell-e neki amit talál
és nem őrizgethet a másnap
vadkörtefa árnyékában ülünk
öt buksi fej kandikál
ki a fűből valamire készül a nyár
ugyan mire is menne nélkülünk
mindig minden megszépül utólag
összebékül az árnyék a fénnyel
az emlékezet nem törődik a ténnyel
félig kész történet az évek kilógnak
belőle mint tekergőző drótok
az ócska szerkezetből
az élet egyre új kérdéseket vet föl
érdem-e bűn-e elfogadtam ami adódott
mintha idő nem is volna
vagyunk csak úgy vidáman a nyárban
sértetlenül testvérben barátban
nem akadtunk még horogra
életfogytiglani délután vonatfütty
cikkan át a tájon hirtelen
egymásba kapaszkodik a fenn és a lenn
hogy ne a miénk legyen ami van nem tehetjük