NEGYVEN ÉV UTÁN

elsőre nem ismertem rá
jó néhány másodpercbe telt
amíg sikerült összeraknom
aki ha nem is egészen az [ő] volt
de valamiképp hasonlított rá felismerhető
nem csoda hiszen mi közben
és aligha mellékesen eltelt negyven év
és ez a négy évtized redőnyként
ereszkedett közénk a suta mozdulatban
ahogy megölelt kezdett megelevenedni
a hajdani kis srác akit azon a – bizonyos
vonatkozásban utolsó – nyáron
megtanítottam biciklizni és érzelmes
búcsút vett tőlem a kapuban
csak később jutott eszembe és bántam is
hogy nem kérdeztem meg tőle emlékszik-e még
arra a biciklizős nyárra mint
gyerekkorom végének tanúja
persze ez akkor még nem volt nyilvánvaló
csak jóval később tudatosult bennem
s vált bizonyossággá ő honnan tudhatta volna
amit nyilván még most se hogy valami – nekem – fontos
szinte drámai eseménynek a tanúja mi több
szereplője noha valamit azért ha nem is tudott
de sejthetett mert nem bírta visszatartani
tolakodó dundi könnyeit

kép | adobe.com