KÖRMÖNFONT
2006 április
az a gyanúm utoljára
van meg ez a minden
pillanatban változó hol a színét hol a fonákját
mutató reggel hiába megyek fejjel a levegőnek
csak egy kicsivel lenni több
egy halottnál már elég
lelkesen nézni a csöndbe
van abban valami mélyen tragikus ahogy
a kiszáradt vágy visszaadja a lejárt
szavatosságú kölcsönkért időt
hiába jön velem szembe a kutyáját sétáltató
gyönyörű nő nem változik meg semmi
nem menthető meg a kialudt zöld
ugyanaz a sötét lyuk marad ott
a kettőnk közötti űrben
mielőtt magamba temetkeznék diszkréten
hagyom el a helyet ahová egykor állított
valami szent megátalkodottság
körmönfont szerelem
de honnét van ez a temérdek sötét