KERTI PARTI
1999 február
őszi kávét kortyolgatok az alpakka
kiskanál úgy koccan a csésze falához
mint cinkecsőr az ablaküveghez
de ne szaladjunk előre szimatoló
kiskutyaként vissza-visszaugatva
a gazdinak látod milyen vakmerő vagyok
ne szívódjék föl a metaforában a sötét
mint vérben az alkohol
annyi mindenre emlékezhet most
a nyári bőr félmúlt testhőmérsékleten
sóhaj az elkoszlott szív
szociológiája szavak rejtőzködők
és nyílt sisakkal játszók enerváltak és
fáradhatatlanok keringenek közöttünk
ó mennyi napsütötte vágy tiszta kapcsolat
és túljátszott szerep rosszul szigetelt
érzés ezekben a viszonyokban
még nyílnak a kerti virágok és a lehetőségek
szeretnéd
megtáncoltatni szemeden drágakövek bizarr fényeit