A VÉGÉRE JÁR
1999 február
betelt a pohár
ez így nem mehet tovább
persze ahogy az lenni szokott – megy
úgy dönt a végére jár
és el is kezd járni
jár mint munkás a gyárba
mint korsó a kútra rég összetörve már
sápadt ki Othello lehetetlen helyszíneken
utcasarkon romos házban elhagyatott telken
véli kisülni az igazságot
tiszta vizet akar önteni a pohárba
de reszket kezében a pohár
dilettáns ivó füstös kocsmák mélyén
pácolódik heteken
a betelt és kiürített keserű pohárral
szerencsétlenkedik
darabokra tört szívét szégyenlősen
sepri vissza bordái mögé
mint a szemetet szokta volt
a szőnyeg alá amikor takarított
nem tudja még nem tisztázódik
végül semmi sem csak még jobban
összekuszálódnak a szálak
ki tudja talán jobb is így