A DOMB
2007 október
borókával benőtt vörhenyes domb ahol
valaha kecskenyáj legelt s szél kóstolgatta
az öreg pásztor kalapját
mohos mészkőfogakkal rágja az
emészthetetlen időt a gyalogutakat
benőtte a helyét keresgető fű
serény lábak új ösvényeket tapostak
lábak mindig másfelé utat törő
de végül ugyanoda jutó lábak
kitartó szándékok hordozói
az odaadó táj magához enged
aztán mint aki álmából riad eltaszít
lángoló lombból tépi ki magát a madár
hogy a völgybe dobja vissza hangját
mielőtt összecsapódik mögötte a levegő
egy paraszt tarkójára lökve sapkáját
ül fásultan a nyikorgó szekér bakján
ostorával óvatosan ösztökéli barmait
szikár ősök megingathatatlan ivadéka ő
napszítta arcát mely nem volt otthona
soha mosolynak elődeiéhez hasonlóvá
véglegessé formálja a lassú erózió