KÉT PONT KÖZÖTT LEGRÖVIDEBB ÚT A KÖLTÉSZET 

1 = 1

Olykor hallgatni készül a csend is: talán ez
lehet az origó; ilyenkor a dolgok egymásra
aggatva, ferdén lógnak a semmi szélén.
Sem nem állnak, sem nem zuhannak.

2 = 2

Piros és fehér: Nap és Hold jelzőszínei
koszlanak a kis oszlop oldalán; mellemig
ér csak, mint belül az univerzum, kényelmesen
elfér, majd a torkomig duzzad, és csöndesen
várja, amíg végleg kiegészül.

3 = 3

Innen nincs tovább! Hazudni lehetetlen,
és menekülni sem tudsz (kérdés persze, honnan
hová). Szívverésed egy a fű meg az apró
pöfeteg vágyaival, a test hullámai emlékeznek
a zenére, és ez most megtörténik visszafelé is.
A világ, mint rezgőre állított készülék, üzen.

4 = 4

Mi lenne, ha ezer évre eltűnne a szappan,
ötlött fel bennem egy reggel, fürdés közben.
Ha ez megtörténik valami oknál fogva,
oly természetes lesz hiánya, mint mondjuk
az első csontfurulyát formáló igény. És mire újra
lesz szappan, addig talán megtisztul az ember.

5 = 5

Az origó rendben, de a végpont nincs
kitűzve. Talán az egykori iskola helyén lesz,
a domb alján, vagy a fölötte szitáló
gyermekrajzok házainak ablakán…
mint a harmat lepik meg a füvet nemsokára.

6 = 6

Odáig – most már – bukórepülésben is szállhatsz…
Nem várt fordulatként, közben, a spóratartó
edényekbe visszaszáll a barna por, a levegő
a dombok fölött hirtelen megtisztul a pollenektől,
tüdőm pedig frissen mosott vászon ként
lóg megint az ég kék madzagjain.

7 = 7

Fordítsd el néha a tekinteted, könnyedén,
cipődre és az útra hull fonala folyton,
ahogy letekeredik a lassanként
üresen maradó spulniról.

8 = 8

Visszamenni újra és újra valamiért…
ki mit szólt öt éve, ötezer éve, és hogyan
talált szavakat negyvenezer éve – mindig
ugyanazon a csapáson – kőig, folyópartig,
kiszáradt fáig; visszamenni megint,
megtalálni, aztán kihűlni a pillanatban.

9 = 9

Milyen messzire jutottál Naptól és Holdtól!
lassan elfogynak karóid. Még van kettő,
de mindjárt vége. Csak jársz oda-vissza,
egyre jobban elnehezülve, mint lomha állat
a ketrecében, emberi gondjaid elejtve…
(fölötted seregélycsapat rajzol hálót a magasba).

10 = 10

Egy elzörgő szekér nyomán és a bizonyosság,
s talán a semmi: kulcsszavak egy régi
mondatban… Szekér zörög a távoli úton
ebben a pillanatban, de a szavak
nincsenek sehol.

11 = 11

Van úgy, hogy azt hiszed, elejtetted
a fonalat. Nem találod a kezed vagy a lábad,
tested üres. De akkor, váratlanul, valaki
mindezt visszaadja. Sorsmátrixod bizonnyal
érthető lesz, de a kegyelem felfoghatatlan.

12 = 12

A végén el is tévesztheted (közben is persze),
rossz helyre ülsz, vagy állsz, ritmust
vétsz. Utolsó karód földbe ütve eltörik.
Megérkezel. Visszanézve látod,
hogy a kezdetekhez értél. Az origó te vagy,
és úgy tűnik, a Nap-Hold oszlop is.

_______________

„A-ból B-be” címmel 2008 júliusában land art program zajlott a Malom-gáton a Vámospércsi Művésztelep keretei között. A téma értelmezése és feldolgozása kötetlen volt, csakúgy, mint a dokumentálás módja, illetve a médiumválasztás. Az egyetlen, mindenkire vonatkozó alkalmazkodási feltételnek a hely védettséget jelölték meg – a Malom-gát, hivatalos nevén Kék Kálló völgye természetvédelmi terület a Hortobágyi Nemzeti Park felügyelete alatt.

Minden résztvevőtől rövid koncepcióvázlatot kértünk, amelyet a munkáról, akcióról készült fotókkal és videó-animációkkal együtt mint annak szerves tartozékát mutattuk, illetve mutatjuk be különböző kiállításokon. A vers a program terméke.

A Malom-gát egyik dombján kis, piros-fehér sávosra festett magasságjelző betonoszlop áll. Innen indultam, megírva az első szakaszt. Azután esetlegesen választva ki egy-egy közeli pontot: vakondtúrást, fűcsomót, korhadó ágdarabot, mellé ültem, és írtam a következő passzust, majd (letéve füzetemet) visszaballagtam az oszlopig, akarókhoz és a kisbaltához. Karó és balta a kézbe, vissza a füzethez, karó a földre, a füzet mellé, aztán a kisbaltát otthagytam, újabb pontot kerestem. Ismét szövegírás, majd vissza a baltaért és az oszlopig karóért – oda- és visszajárva –, mindig ugyanazon az egyre hosszabbodó úton. Végül madzagot feszítettem ki a karók között, a betonoszlophoz kötve elsőként. Ezzel az egyszerű megoldással akartam láthatóvá tenni a vers születésének folyamatát.

Menet közben minden apró mozzanat jelképessé vált, önmagán messze túlmutatva.

kép | vecteezy.com