POST SCRIPTUM – POST MORTEM
2006 január
Csajka Gábor Cyprian versére
Most inkább megállok, mint jó három éve
azon a csendes rónaközépen.
Más dolgom sincs már, meghalni szépen…
Miért, s kinek?
Vajon ki érti meg,
ha azt mondom: éppen annak a kaszásnak,
ki nagy messze tőlem egyszer csak megállt
azon a csendes rónaközépen;
tán vakondtúrásba csapta a kaszát.
Próbáltam én is, tudom,
hogy milyen érzés, ha a penge hirtelen
megáll, megakad – s véle az ember:
szoborrá dermed, mozdulni sem mer,
mígnem föleszmél, s tudja, mit tegyen,
hogy ezen az aprócska szégyenen…
Valaki nézi, valaki látja őt,
előkapja hát a kaszakőt,
s míg az végignyisszan az íves vason,
azt gondolja, hogy én azt gondolom:
jobb kaszás vagyok, mint az a bolond
atyafi amott a rónaszélen,
habár, gondolja, épp ő van középen –
mert aki van, az mindig középen.
Én most megállok, megfordulok,
Immár az vagyok, mit nem gondolhatok,
s nem gondolhat a vélem-egy dzsidás…
Még egy pillanat, még egy, és megtudom,
mit gondol rólunk a kukoricás
Íme, a Csuang-ce pillangója-féle dilemma: Ki az álmodó, ki az alany? Vagyis: ki van középen? Csajka Gábor Cyprian gondolkodik Petőfiről, vagy Petőfi Csajka Gábor Cyprianról, aki versében költőként és ama dzsidásként is eggyé vált vele? Vagy a kukoricásként megjelenő személytelen tér mindkettőjükről? Netán mindhárman a majdani dzsidás előképeként fölbukkanó kaszásról, avagy emez őróluk? Miként én gondolkodom most minderről, s az itt ülők[1] énrólam, egyikük-másikuk talán előre tudván, hogy éppen ezt az alkotást szemelem ki. S lehet, hogy aki középen van, aki minderről gondolkodik, az egyetlen valóságos létező?
Vajon aki megfejti Petőfi enigmatikus versét, megszilárdul vagy kizuhan e középpontból? Netán a megfejtéssel maga is meghal? A megfejtő ekkor Petőfivé válik, vagy csak véletlenül talál rá arra, amire valamikor (esetleg) Petőfi is? Vajon Petőfi és a megfejtő(k) csupán médiumok, akiknek fogalmuk nincs, mibe látnak bele ekkor, és mi történik velük ezután? A végzet lemásolása maga a megfejtés? Lényegében ezen akadnak meg az alábbi történet szereplői is:
Amikor a kolostor apátja meghalt, a szerzetesek összegyűltek, hogy eldöntsék, ki legyen az utód. A választás a szerzetesvezetőre esett. Az apát egyik személyes tanítványa azonban fölállt, s így szólt az egybegyűltekhez:
– Ahhoz, hogy e döntést meghozzuk, ki kell derítenünk a jelöltről: valóban megértette-e néhai mesterünk tanítását?
Amikor a szerzetesvezető megkérte, hogy tegyen föl neki kérdéseket, ő a következőket mondta:
– Mesterünk úgy tanította: „Felejts el mindent, ne csinálj semmit, maradj tökéletes nyugalomban. Légy kihűlt hamu, légy elhasznált fadarab. Időzz tömjénfüst mellett öreg szentélyben. Légy fehér selyemszál hossza!” Nos, ezek közül csupán egy dologról, az utolsóról kérdezlek: mit jelent fehér selyemszál hosszának lenni?
– Ez csak egy hasonlat, ami az Egyedüli Forma lényegét akarja szemléltetni – válaszolta a szerzetesvezető.
A tanítvány fölkiáltott:
– Tudtam, hogy nem érted mesterünk szavait!
A szerzetesvezető bőszülten replikázott:
– Hogy mered kétségbe vonni fölismerésemet? Gyújts azonnal egy füstölőt, és ha nem tudok meghalni, mire az elparázslik, beismerem, hogy valóban nem értettem meg a tanítást!
A füstölőt meggyújtották, a szerzetesvezető pedig leült meditációs pózba, szálegyenes gerinccel, akár egy karó. És mielőtt a pálcika teljesen leégett, ott meghalt ültében. A tanítvány erre megveregette a holttest vállát, és így szólt:
– Tényleg meg tudod tenni, hogy leülsz és meghalsz. De ami néhai mesterünk szavainak jelentését illeti, arról halvány fogalmad sincs!
-
Farkas Attila Márton felolvasta írását ↑