Farkas Attila Márton

LESZÜNK-E GÓLYAFÉSZEK – MAGYARSÁGTUDAT

2009 augusztus

LESZÜNK-E GÓLYAFÉSZEK – MAGYARSÁGTUDAT

Az arab, török és egyes észak-afrikai területeken valamikor az a hiedelem járta, hogy a gólyák azon muszlimok lelkei, akik életükben nem tudták teljesíteni a hívő egyik fő kötelességét: a Mekkába zarándoklást, így ezt az utat haláluk után madárként kell megtenniük. Ezért a gólya elpusztítását szinte az emberöléssel azonos súlyú bűnnek tekintették, s amikor a törökök elfoglalták a görög és a balkáni területeket, törvényben rendelték el a gólyafészkek védelmét. Ami viszont egy ízben szegény gólyákra ütött vissza: 1821-ben, a győztes görög szabadságharcot követően a felkelők sok gólyafészket elpusztítottak, mert azokban a hódítók egyik szimbólumát látták.

Nálunk a gólya ugyancsak „lélekmadár”, a nemzeti lélek, avagy néplélek megtestesítője, legalábbis a romantika óta. A puszta, a csikós, vagy a gémeskút mellett a gólyafészek is az Alföld, és rajta keresztül a magyar táj, a magyar kultúra szimbóluma, említésekor nemegyszer népies rímek és nóták dallamai társulnak hozzá. Ez a szellem köszön vissza az alábbi versikében is, amit érdekes módon nem valami újnacionalista népnemzeti honlapon, hanem az egyik hazai muszlim oldalon találtam. A felvezetés szerint a költemény szerzőjét egy Jákob testvérnek nevezett hívő beírása ihlette a nótaszerzésre.

Kerek erdő rejtekén az ibolya
arany kalász közepén a magocska
felhők felett szelek szárnyán a gólya
Teremtőnket dicsőítik csuhajla!

Nem ez az egyetlen eset, amikor az egyébként mélységesen antinacionalista és globalista világvallás honi hívei a magyarságtudatra bazíroznak.

egy új közösség

A magyariszlam.hu oldal eleve a magyar történelemmel kezdi. A Magyar iszlám története című írás iskolapéldája lehetne annak az ismert jelenségnek, amikor egy új közösség próbálja a maga narratíváját idomítani annak a közegnek a hagyományához, amelyben gyökeret próbál ereszteni, s ezáltal magát elfogadtatni, legitimáltatni.

Eszerint a magyar iszlám gyökerei Levédiáig nyúlnak, amely a Kazár Birodalom része volt. Mint írják, „Kazáriában a kereskedők és a kazár előkelők egy jelentős része muszlim volt, nem beszélve a Kagán katonáinak nagy részéről, akik közül sokan Hvárezmből jöttek.” (A valóságban a kazárok a zsidó vallást vették föl, hogy ideológiailag is elkülönítsék magukat Bizánctól és az említett Hvárezmtől, ami persze nem jelenti, hogy ne éltek volna muszlimok is ezen a területen.) Az eleinkhez csatlakozó három kabar törzs, mely néptömeg a honfoglalók 20–30 százalékát tette ki, szintén muszlim volt.

Így értelemszerűen muszlim származású lehetett a kabar Aba Sámuel, harmadik királyunk is. (Ironikus, hogy korábbi feltételezések szerint ő is inkább zsidó hitű lehetett, a kazár elit judaizálása miatt, maga a Sámuel név is erre utalhat, mert eléggé kilóg a sorból a korai Árpád-kori arisztokrácia névadásait tekintve.) Ráadásul a kabarokhoz még egyéb muszlim népelemek is csatlakoztak, ezért úgy tűnik, mintha a honfoglalók Allah hadseregeként érkeztek volna a Kárpátok közé.

szívósan gyökeret vert

Ezután részletes fölsorolás következik a különféle magyarságba olvadt keleti – és következésképp muszlim – elemekről. A kálizokkal már a honfoglalás előtt kapcsolatba került a magyarság, emléküket számos helynév őrzi, sőt Könyves Kálmán 1111. évi oklevele szerint a királyi vámszedők innen verbuválódtak. Muszlim betelepülők az alánok és az úzok, s minthogy a magyarok az előbbieket varsányoknak nevezték, „feltételezhető, hogy a ma Varsány névre hallgató települések vagy személynevek gyökerei az iszlám hitet valló alánokhoz kapcsolódik.” A szintén muszlim volgai bolgárok Taksony fejedelem uralkodása alatt költöztek be Billa és Bucsu nevű vezérükkel, és a Billa név nyilván a Bilal muszlim név eltorzított változata. „Taksony 962-ben követet küldött Itáliába, aki volgai bolgár muszlim volt, Salek néven említik, valószínűsíthető, hogy a Saleh név torzított változatáról van szó.” Az itt letelepedett besenyők java része sem volt táltoshitű, hanem „egynemzedékes muszlim”. Sok szó esik még magukról a kazárokról is, akik túlélték az államukat megszüntető katonai katasztrófát, és „közel száz évig még a térség pusztai népeinek sorsát irányították. Mindez idők alatt az iszlám vallás szívósan gyökeret vert a térségben”. A kunok iszlámra térésére ugyan nincs adat, „de kétségtelen, hogy voltak közöttük szép számmal”, a nálunk letelepedett tatárok viszont egyértelműen muszlimok voltak. Kirajzolódik tehát egy majdhogynem félig-muszlim Árpád-kori Magyarország, ami sajnálatos módon letűnt, mert az igazhitűeket asszimilálták. És természetesen a Juliánus által felfedezett, őshazában rekedt magyaroknak is „több információjuk lehetett az iszlám hitről, békében éltek a muszlimokkal, s bizonyára az őshazai magyarok egy része is iszlamizálódott”. A török hódoltság magas kultúráját, viszonylagos szabadságát, és nem utolsósorban vallási toleranciáját pedig ezek után talán fölösleges részletezni.

A módszer itt ugyanaz, mint minden behatolni és meggyökeresedni akaró eszme vagy kultúra esetében: kimutatni a legtöbb hasonló vagy akár azonos elemet, lehetőleg már a legrégebbi időkből, meglelni a közös pontokat, minél többet, ha másképp nem, következtetés és társítások alapján. És mivel a magyar őstörténet igencsak emlék- és forráshiányos, mivel nemzeti eposzunk és mitológiánk még nyomaiban sem maradt fönn, mivel a Kárpát-medencében élőkre nagyon sok kultúra hatott, s mert nálunk kevertebb népet egész Európában alig lehet találni, valóban lehetnénk bárkik, akár muszlimok is. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ez a fajta történet(át)írás fényévekre van a szélsőjobb megszokott zavaros áltudományos halandzsáitól. Szó nincs sumer-magyar rokonságról, szíriuszi magyar génekről, párthus-szittya Jézusról és hasonlókról. A hazai muszlimok a maguk magyar történetét hiteles történeti forrásokra alapozzák, az idézetek korrektek, és inkább csak a sajátos interpretáció, illetve a tényekhez társított spekulációk teszik az egészet azzá, ami.

És mintha erre a törekvésre máris meglenne a fogadóhajlam. A Magyar Fórum 2008. február 21-i száma érdekes okfejtést közöl Rowan Williams, Canterbury érseke elhíresült nyilatkozata kapcsán. Az érsek szerint a sariát, az iszlám jogot is figyelembe kell venni, sőt annak egyes elemeit be lehetne emelni a világi törvénykezésbe, így integrálandó az angliai muszlim közösség. Nos, a Magyar Fórum cikkírója számára ugyan szimpatikus a nyugati szélsőjobb hozzáállása, „amelyik megállítaná a bevándorlást, sőt, sokakat ki is telepítene, továbbá ösztönözné az európai őslakosság gyermekvállalási kedvét”, de sajnos „a radikális jobboldali program immár megvalósíthatatlan. A vonat elment, a csatlakozást lekéstük.” Minthogy előreláthatóan a muszlimok többségbe kerülnek Európában, ami liberalizmusával tette tönkre magát – mit tehet akkor egy nemzeti radikális? A kisebbik rosszat: az iszlámot választja. „Voltak, akik arra a meglepő tényre hívták fel a figyelmet, hogy a saria törvények jó része teljességgel összhangban van az eredeti (tehát még liberalizmustól mentes) keresztény tanításokkal. Az iszlám sokkal közelebb áll a kereszténységhez, mint napjaink globális fogyasztói társadalma. Nem mondom, ha a keresztény Európát kellene megvédeni a hódító iszlám előretörése ellen, mint egykor az arab, illetve a török hódítás idején… akkor volna értelme a muszlim vallás elleni fellépésnek. Csakhogy Európa és a Nyugat régen elvesztette keresztény identitását. Sőt, egyre gyakrabban hallani olyan véleményeket, amelyek szerint az iszlám hit Jézus tanításaiból többet és hitelesebben képvisel, mint számos elgyávult, tehetetlen, „liberalizált” és a Mammon bűvöletébe esett keresztény felekezet. Végtére is Mohamed azt hirdette, ő csupán beteljesíti az előtte járó próféták – Ábrahám, Mózes, Jézus Krisztus – tanításait. Ha ez valóban így lenne, akkor kevésbé kellene félnünk a sariától” – vonja le a konklúziót az erősen nemzeti érzelmű publicista.

kötelezően elismétlik

A cikkben majd minden benne van, amit tudni illik a honi szélsőjobb világképéről. A magyar bőrfejűek a ’80-as években még arab diákokat vertek, mára tüntetően palesztin kendővel masíroznak. A zsidógyűlölet és vele a liberalizmus utálata idővel győzelmet aratott a nyugatias rasszizmus fölött. Persze egyes szélsőjobbos fórumokon meg-megjelennek írások, amelyek kötelezően elismétlik a nyugati elvbarátok véleményét Európa iszlamizálódásáról, és ennek ürügyén a bevándorlókról, alapvetően mégis az arab-, illetve muszlimbarátság jellemzi a hazai „nemzeti radikálisokat”, hiszen ők kvázi szövetségesek a cionista Amerika, a dekadens, zsidók irányította nyugati világ elleni harcban. Ráadásul, ha tényleg bekövetkezik Európa, illetve a nyugati világ iszlamizálódása, mi lehetnénk az első európai muszlim állam, megválva az 500 éves „Nyugat védőpajzsa” titulustól, ami sok hasznot nem hozott, sőt, a jutalom egy trianoni béke volt attól az Európától, amelyért annyi magyar vitéz ontotta vérét. S persze türk rokonaink vérét.

A gólya tehát nagyszerű szimbóluma lehetne a halódó magyar lélek és korunk egyetlen világmegváltó nagy narratívája: az iszlám találkozásának, és a nemzeti eszme ezáltali megújulásának. Végül is lehet, hogy a gólyák tiszteletét is a törökök hozták be az országba. Így viszont a „gólya-gólya gilice” kezdetű népszerű gyerekdallal valami nem stimmel. Hogyan vághatta meg egy török gyerek a gólya lábát? Az eredeti nyilván úgy hangzott, hogy „Gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad? Zsidó gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja.” Persze síppal, dobbal, nádi hegedűvel – hogy azért az ősi táltoshit emléke is fennmaradjon.

kép | unsplash.com