fbpx
Faragó Ferenc

TÉRKÉP CASTRA ULCISIÁRÓL

1995 május

TÉRKÉP CASTRA ULCISIÁRÓL

Amikor Richard Pococke, az angol utazó 1736-ban a városban jár, még magas kőfalakat, mérföldköveket és feliratos táblákat lát a Pajor-kúria kertjében. A szerbek, ha ezzel az újkeletű névvel illetjük őket, akik között bőven akad görög, bolgár és dalmát is, már egy emberöltővel ezelőtt helyet találnak itt maguknak, s csak dicsérhetik Csemovics Arzént, az ipeki pátriárkát, hogy ide vezette őket, még ha érkezésükkor abban reménykednek is, lelépve a kikötő hajókról, hogy ősszel, amikor a török csapatok téli szálláshelyeikre vonulnak vissza, ők is visszatérhetnek hazájukba. Az öt esztendővel korábban már lakatlanná vált város, ahol megszűnik a török adószedés, hatezer lelket kap az egykori Illyriából, ahonnan ezerhatszáz évvel korábban már érkeznek lakók: az első trák cohors, a cohors I Thracum tetőfedésre használt, bélyeges téglája számolatlanul hever a Paprika bíró és a Római sánc utca által határolt terület felszíne alatt. A hajósok, gombkötők, pékek, tobakosok, szabók, lakatosok, molnárok, foltozóvargák, csizmadiák, szappanosok, szűcsök, takácsok, kovácsok, szűrszabók, asztalosok, bognárok és borbélyok eleinte nem sokat törődnek a lapályban, a Tó körül fekvő vagy a domboldalra felkúszó földek megművelésével, hiszen arra a rövid időre, amit itt töltenek, nem érdemes feltörni az ekét és kapát hosszú évek óta nem látott területeket.
alaposan berendezkednek
Ezek a részek csak a későbbi években kapnak új nevet. Még az 1754-es határjárási jegyzőkönyv is olyan idős tanúk vallomását veszi igénybe a peres ügyek tisztázásához (ha valamiben akad folytonosság, akkor az állandó birtokperekben), akik részben a régi dűlő- és pataknevekkel írják le a város és Pomáz, a város és Kalász, a város és Szentlászló közötti vitatott határrészeket, megőrizve a Kalap-kő, a Hidagh vize, a Szekrény-kő, a Török-hányás, az Akasztó-kő, és a Macska-hegy elnevezéseket. (Azon lineát megtartván és circa 35. lépést szuperálván mutattak az Tanúk egy hánt határt, kinek tetejében egy somfa és vékony kőrisfa vagyon. Ettül egy kevéssé balra fordulván és circa 50. lépést el hagyván, mutattak az Tanúk hárs és ihar fa között sok elhintet keövek mellett feküvő egy nagy keövet, melynek hátán C forma jel: nap nyugoti oldalában pedig két őz láb forma lyukacska vagyon, balra hajulván és nap-kellet felé erdő között nem messzire menvén ki jöttünk régi szekér útra, és azon régi utón circa 130. lépést el haladván, azon útnak jobb részén nagy gömbölű keövet mutattak, de rajta semmi jel nem láczatik.) A trákok, bár a későbbi maradványanyagok alól kevés ásatási lelet kerül ki az idejükből, s ami elő is bukkan, azt az új házakba jó érzékkel beépítik, alaposan berendezkednek az akkor még csak földből és fából épült palánktáborban, nevet is ők adnak a helynek: az illir vlk farkast jelent.

balint1

Később, amikor a rómaiak gyengülő helyzetük folytán nagyobb jelentőséget tulajdonítanak egy jól csengő, s így talán nagyobb szerencsét is hozó névnek, az akkor már polgároktól is lakott várost átkeresztelik Castra Constantiává, a Notitia Dignitatumban már így szerepel, de ez a névadás nem sokat segít. Amikor Marcus Aurelius, aki minden bizonnyal megfordul a táborban, még azt tervezheti, hogy az Alföldön, az általa pacifikálandó területen Marcomannia néven új provinciát hoz létre (ezzel megváltoztatta volna a Dunától keletre eső területek ma is olyan szomorú idegenségét), még nincsen semmi baj ezzel a névvel: a bosszulni jelentésű ulciscor szó akkor még senkit nem zavar. A kiöregedett aquincumi hivatalnokok előszeretettel költöznek ki a szelíd dombjaival Etruriára és Latiumra emlékeztető Castra Ulcisiába, mint a helyi érdekű vasút megnyitása után a későbbi időkben is, amikor a városi vezetés külön lapot ad ki az itt nyaraló fővárosiaknak, Szentendrei Futár néven.
jól kiállják az időt
Akadnak azért arra utaló jelek, hogy a régi nevek sokkal távolibb múltba néznek vissza, mint néhány emberöltő. Egy katonai fürdő romjait csak árokásás közben, 1962-ben sikerül azonosítani, az utcát, ahol megtalálják, viszont már száz évvel korábban is Fürdő utcának nevezik a jegyzékek szerint. Ha igaz is az, amit a kutatók állítanak, hogy ez az egybeesés merő véletlen (véletlenül telepednek ide gellérthegyi központjukból a kelta eraviscusok, véletlenül vonul át Castra Ulcisián Caracalla, és véletlen ez az egész város, egykor volt hatalmas, filoxéra kivégezte szőlőivel), a városon keresztülmenő fő utca, az egykori limes-út jól őrzi a fürdő emlékét, hiszen mással nem magyarázható kanyart vesz azon a helyen, ahol a mai Fürdő utca beletorkollik. Az andezittufából készült tartóoszlopok, a meleg levegőt áramoltató üreges téglák mindenesetre jól kiállják az időt, fölöttük még Richard Pococke sem haladhat el, s nem vonulhatnak rajtuk a múlt században az izbégi forrongásokhoz erősítésként Pestről kiérkezett csendőrök: az út gondosan elkerüli a véletlenül mellette, a föld alatt pihenő romokat.

Január harmadikán tör ki a zendülés, amiben a helyi rendőrkapitány nem képes rendet teremteni. A borfogyasztási állami adót egy idegen béreli ki, s mivel ez kevés jövedelmet hoz neki, Izbégen az addig adómentes csigert is össze akarja íratni. Az adóbérlő fennhéjázó magatartása már régen ingerli a lakosságot (legényei garázdálkodnak és lopnak). A bérlő borgőzös óévbúcsúztatás után, január elsején, az esztendő első napjának reggelén elkezdi végigjárni a házakat, mire az izbégiek félreverik a harangot, és a bérlőt legényeivel együtt elhajtják. Két nap múlva az a hír járja, hogy csendőrök segítségével akar visszatérni, s a községen „portyázás” címén átvonuló két csendőr közül az egyiket a lakosság a helyszínen agyonveri. A másik elmenekül, de úgy, hogy közben agyonlövi azt a két egyént, akik társát megtámadták. Egy harmadik személyt megsebesít, és ezen kívül még öt lövést ad le, ötven-hatvan ember üldözi, mígnem összetalálkozik másik két csendőrrel, az erősítéssel, akikkel együtt visszatér, s a rendbontókat egész úton ütlegelve a városházára kísérik.
a szentendrei vörös
Ez már a filoxéra-vész idejében történik, amikor az eredetileg Kassáról induló járvány inficiálja ezt a környéket is: a fehér karókkal megjelölt szőlőket szénkéneggel kiirtják. Bár eleinte a filoxéra-bizottság, élén Miklós Gyula bor-kormánybiztossal mint a miniszter képviselőjével, elegendőnek tart annyi óvintézkedést, hogy a megjelölt területen a vonal túloldaláról való munkás ne dolgozhasson, majd felmerül a területek szigorú, hatóság által foganatosított zárása melletti magárahagyása, a többség végül, beleértve Dumtsa Jenő polgármestert, a szőlők gyérítése mellett voksol. A szerbek, akik Zichy Péter grófnak eleinte a pénzen kívül török szőnyegekkel adóznak, igaz, ezeket pénzzel is meg lehet váltani, csak nagy nehezen fognak hozzá a szőlő telepítéséhez. A Császár — akihez a kuruc lázongások idején is hűek maradnak („szárazon és vízen hűek” írja az egyik generális), még Bercsényi Miklós a városhoz intézett levele sem indítja őket arra, hogy az udvar ellen fegyvert fogjanak — külön is támogatja a szőlő telepítését. Az addig földművelést nemigen folytató lakosság olyan eredménnyel végzi ezt a munkát, hogy az adóba már a bor is bekerül, s egykorú források szerint a szentendrei vörös ereje vetekedik a budaiéval: az ízéről nem szólnak, mintha csak az ereje számított volna akkoriban.

A Szamárhegy oldalába hatalmas pincejáratokat vésnek, melyek a filoxéra utáni időkben már mind üresen állnak. A tábor parancsnoka, aki egyrészt sóvárogva gondol azokra a szőlőskertekre, melyekről neki szír katonái, a trákokénál már cirkalmasabb nevű cohors I milliaria nova Severiana Surorum sagittariorum civium Romanorum (a szírek római polgárokból szervezett, 1. számú új lovas íjász Severiana ezrede) tagjai mesélnek, másrészt megelégeli azt a magas árat, amit a kereskedők az Itáliából, Moesiából és Hispániából szállított borért szabnak, venyigét és facsemetéket hozat Dalmáciából, és a Szőlőművesek Keresztjének környékét (egy kőkereszt, melyet ráfaragott, fürtös szőlőhajtások fonnak be) beülteti szőlővel. Az első mandula- és fügefák is ezzel a szállítmánnyal érkeznek Castra Ulcisiába, kivadult példányaik bepöttyözik a Pismány-hegy (Bánom-hegy, perzsa „pasiman” megbánót, bűnbánót, töredelmest jelent, ahogy az oszmán pisman és a szerb pismán) déli oldalát, ahová a hunka-dombi kiserőd katonái is előszeretettel járnak a tölgyesekbe vargányázni s megdézsmálni a gyümölcsöskerteket: a parancsnok az emiatt tiltakozó aquincumi villatulajdonosok felé szigort mutat, példás büntetést ígér, de a táboron belül kisebb dorgálásokkal elintézi az ilyen ügyeket.

balint3

A szerbek is délről hozzák növényeiket, a Szigeten, amely épp virágzó jelenlétüknek köszönhetően lesz Vác helyett a városról elnevezve, dinnyét termesztenek, Sztojanovics úr a boltjában a kámforon, a hajporon, a pixiseken, a spanyol viaszkon, a karikába tekert cimbalomba való drótokon kívül mazsolát, fahajat, gyömbért, tömjént, mirhát, szegfűborsot, sáfránt, szerecsendiót és fenyőmagot is tart (mint a taljánok pignolija, amit a déli népek jó szokása szerint megpörkölve rágnak, vagy ételeket ízesítenek vele). Arszenovics Arzén, az ipeki pátriárka talán arra is tekintettel volt, amikor népét ide vezette, erre az ideiglenes, néhány hónapra megfelelő szállásra, hogy a fekvése, és ebből következően a klímája hasonlítson az otthonira, ahogy az aquincumiak is ezt szem előtt tartva töltötték itt, Apor vezér nyári szálláshelyén, a veszprémi püspök udvarházának közelében a visszavonulás békés éveit: északról és nyugatról jó négyszáz méter magas hegyek fogják le a hideg levegőt szállító szelet, a napnak kitett lejtők tavasszal hamar felmelegszenek, s a domboldalon jó egy héttel korábban virágba borulnak a gyümölcsfák, a cseresznye, a barack, a mandula, mint másutt a vidéken.
a klíma
Szentén, ebben a pátriárka már nem láthatta, még a török időkben elnéptelenedett faluban a kalászi út mentén, sokszor esik az eső, vihar dúl, amikor a városban, amit legfeljebb községnek lehet még csak nevezni, az ég derült és süt a nap. Igaz, a folyó sokszor elönti a házakat, a hétszázas években tizenegy árvizet jeleznek, s ilyenkor a Kis-Duna visszaduzzasztja még a Dera-patakot is, amely így nemegyszer elárasztja a szántóföldeket. A Tó is ilyen áradásokból marad vissza, mígnem a szántók után megnövekedett igény kielégítésére lecsapolják. Az egyik régi kövekből összerakott házban a város első meteorológiai állomását létesítő férfi szerint nem eldöntött kérdés, hogy a klíma mindig ilyen, inkább az Isztria éghajlatához hasonlóan enyhe, semmint a közeli, nem véletlenül tótok által belakott Szentlászlóéhoz foghatóan hűvös és csapadékos volt-e, mert van a tudomány által ugyan tagadott, de korántsem valószínűtlen elképzelés, miszerint a klímát átalakítják a területre érkező emberek és növények, ebben az esetben a trákok, dalmátok, szírek és szerbek, illetve a szőlő, a füge, a mandula, és a behozott különféle déli virágok.

A Szőlőművesek Keresztjéről mindenesetre csodálatos gyorsasággal leolvad a hó, a Rab Ráby téren, Ráby Mátyás, a várossal és a megyével állandó pereskedésben lévő polgár terén az összekotort hókupacok leve hamar a csatornában végzi. A termetes feketefenyők az Izbégbe vezető szekérút mentén ernyős koronát eresztenek, s a mandulafák, melyeket különösen a szőlők kiirtása után telepítettek, egyre komolyabb területet foglalnak el a még ki nem parcellázott Bánom-hegy oldalán. A szírek a nyári hónapokban zavartalanul sütő Nap tiszteletére itt, az Aquincumot Crumerummal összekötő úton, a kilencedik mérföldnél álló városban Mithras-szentélyt emelnek, a Mithraeum falát egy dombormű díszíti, amelyen Mithras éppen ledöfi a sötétség bikáját, a bika kiömlő vére megtermékenyíti a földet, s ezzel létrehozza az állat- és növényvilágot.

A domborműveknek és rézveretes ládikáknak nagy keletje van, Marcus Aurelius Domitianus, az ankarai születésű, veterán katona, akinek egy rokona később minden bizonnyal visszatér ide, már egy új keleti misztériumvallás képét ütteti a vele együtt sírba helyezett ékszeresdobozra: alul még Hercules tart diadalmenetet, Invicto Constantino, a legyőzhetetlen Constantinnak ajánlva a győzelmet, felül pedig Jézus szaporítja a kenyeret; a másik oldalon pedig Dániel próféta mutatkozik oroszlánok között, fölötte Lázár, amint harmadnapos tetemként kilép a sírból. Ráby Mátyás titkos pénzesládát keres az egyik tehetősebb polgár pincéjében, melyben azt a pénzt sejti, ami a beszedett adókból a városi vezető embereinek a kezében maradt, tíz átvizsgált év alatt csak 20 000 forintot költöttek el ténylegesen beszállásolás címén, míg erre a célra befolyt 83 000 forint adó; Ráby Pesten tájékoztatja a Lengyelországból hazatérő uralkodót, és javasolja, hogy a közterheket a városban egyenlően osszák el, fizessenek a papok, az esküdtek is, és a nagyobb birtokokat progresszíven adóztassák meg. A titkos kincstárt tartalmazó ládikát még időben eltüntetik, Ráby hiába jár pincéről pincére, a pénzt az esküdtek felosztják egymás között. Ráby visszaéléseket tapasztal a sókereskedelemben, a város a 3 forintért vett sót 20 forintért adja tovább. Újra beadvánnyal fordul az uralkodóhoz, de a kirendelt királyi biztos, bizonyos Balogh Péter megunja a vonakodó hatóságok miatt elhúzódó vizsgálatot, és hazautazik.
terhelő tények tucatja
Ráby nem adja fel egykönnyen, 1785. december 11-én megint beadványt készít, melyben leírja, hogy vizsgálatai során két adókönyvet talál, melyek közül csak az egyik hivatalos. Ebben csak 260 ház szerepel, holott már ekkor 588 ház áll a városban: 289 ház után szedett adó nem kerül be a közpénztárba, a kiadásokról nem vezettek nyilvántartást, az ebből az összegből fedezett ajándékokból az uradalmi tisztviselők és megyei elöljárók részesednek kávé, tűzifa, cukor és bor formájában, Ráby a megkapott iratokból terhelő tények tucatját bányássza elő: a város titokban fát vágat, ami szőrén-szárán eltűnik, az erdőt ismeretlen kezek felgyújtják, miközben a kórházban nincsen fűtés és Izbégen többen megfagynak; a vizsgálatok idejére az adókönyvet az egyik templom tornyába dugják; gyámokat rendelnek ki az árvák mellé, akiktől jól felfogott érdekből nem kérnek számadást.

balint4

A sorozatosan sikertelen vizsgálatok után Rábyt hazaárulás vádjával letartóztatják, majd a megyei vezetők szökést rendeznek neki, hogy aztán ugyanők a szökés miatt előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítéljék. Uralkodói kegyelemmel szabadul, utána azonnal újabb beadványban folyamodik a város ügyeit illetően az udvarhoz, le is váltják a városi tanácsot, de ez sem hoz nyugalmat, mert ekkor a régi vezetők panaszolják be az újakat. Ráby Mátyás álnéven Budára megy, ahol néhány izbégi lakos kérésére újfent beadványt szerkeszt, a császár színleg támogatja, azonban a kancellária útján elrendeli, hogy ne zaklassa tovább az udvart. Végül maga a bécsi rendőrkapitány ajánlja neki, hogy tűnjön el a birodalomból, s egyéb megoldás híján Ráby ezt a javaslatot elfogadja. A köré fonódott legendák szerint maga is kincseket és pénzt tartalmazó ládikát rejt el a pincéjében, és ezért tűnik el olyan gyorsan a városból.
süllyedni kezd
A pincékben a megpenészedő hordók, a vízköves lopók, elkorhadó ászokfák helyén, amikor már régen elfogyott az utolsó korty szentendrei és izbégi vörös, sörözőt nyitnak, fonalas gombákat telepítenek, vagy ami általánosabb, elfelejtik a járatokat, hogy utána egy-két rosszul felmért alapzatra épült, toronnyal és felesleges emelettel ékes ház gyorsan süllyedni kezdjen, épp olyan mélyre, ahonnan már elvész a folyó és a templomtornyok adta drága panoráma. Amíg van értelme, a végművek építésére rengeteg emberi és anyagi erőt fordítanak, a táborfalon kívül kettős sáncárkot húznak: az egyik 3,75, a másik 5,19 méter mély. Emeletmagas kőfalat emelnek, melyet Richard Pococke is megcsodál.

Aztán a néhány évvel korábban épített dera-pataki hídfőállást először kisebbre alakítják át, majd amikor már nincsen hová átkelni a hídon, mert a túlpart elveszett, kiürítik. A hun—keleti gót—alán szövetséges erők a várakozásokkal szemben nem indítanak látványos támadást, hanem lassan letelepednek Pannónia keleti felében. A folyón átúszó menekülteket lelkesen fogadják, s az értékes hadászati információkat átadókat besorozzák. Amikor Raffa Mircsina vagyonát halála után összeírják, meglepődve tapasztalják, hogy két szölleje is volt, az egyik a Bánom-hegyen, a másik a Sztara vodánál. Maradt utána még egy bagráts, egy tepsi, egy réz tál, egy drótos gyertyatartó, egy gyapjas derek alj, egy nagy tükör, egy eczet korsó, egy fa sótartó, egy vas serpenyő, egy kis tekenyő, egy czin tányér, valamennyi zálogban Jeffra Malicsnál, illetve ángyánál, Stoikovicsnénál.
huszonhárom czintányér
Radics István három szőlőt hagy hátra, egyet Macskalyukon, egyet Izbég fölött, egyet a Tyukosban, valamint ingóságai között egy pléhbül lyukakra csinált edényt, két réz tepsit, három akó savanyúkáposztát, egy kis szalonnát, két réz kanalat kávénak, tíz gyertyatartót, egy üveges almáriumot, négy sárga borszéket, egy fábul való ágyat, huszonhárom czintányért, egy czinbul való kisded tálacskát, egy madarakat tanítani való verklit, két fa pálcát, egy ovit nyestből való férfi süveget, egy ujdon nyári papi öltözetet, egy hamu színű férfi bundát, egy finom kalapot, huszonhárom féle finom kesztyűt, egy czukomak compositiobul való iskatulát, egy jerusalemi keresztet, tíz különféle könyvet, egy ládában lisztet, cirka két mérő, egy ládában búzát, cirka négy mérő, egy hordóban negyven akó bort, két akó eczetet, valamint számos korsókat, tőcséreket, fazekakat, kanalakat, fejszéket és kapákat.

Ébner Mihálynál találnak egy férfi lajbit veres posztobul, flanéllal béleltet, egy kanafasz kék lajbit, egy veres stráffos szoknyát, egy rongyos asszonyi pruszlikot, két kék kamellott új szoknyát, hat asszonyi ümeget, két rőfre való széles viola színű habos selyem pántlikát, egy arany mérőt, egy legyezőt, egy crucificust fábul, egy szalmábul való asszonyi kalapot, hat rendbeli olvasót, két borotvát, egy sárga rézbül való pecsétet, tizennyolc könyvet, két ácsnak való fejszét zálogban, egy bölcsőt, egy sárga seprőcskét, egy kis pisztolkát, melynek végin kés vagyon. A helyőrség az egyre folyamatosabb beköltözések ellenére is két-háromszáz főre apad, a hunka-dombi kiserdőbe egy hun alvezér veszi be magát embereivel. Az összetűzések jelentéktelenek, inkább csak helyi torzsalkodások akadnak egy-egy gazdagabb ház elfoglalásakor.

A táborparancsnok egy átivott éjszaka után azt álmodja, hogy a császári futár megjelenti neki: barbárok nincsenek. Pálffy Richárd gazdászati tanácsnok és Piacsek Camilló képviselő urak javaslatára a városi tanács úgy dönt, hogy az Ó-Budáról Szentendrére helyi érdekű vasutat építeni szándékozó Budapesti Közúti Vaspálya Társaságnak minden későbbi kártérítési igény nélkül rendelkezésre bocsáttatnak azok a magántulajdont képező ingatlanok, melyek a vasúti test és a pályaudvar előállításához szükségeltetnek. Egyszersmind kilátásba helyeztetvén a vasúti vonal építéséhez kívántatott kavics kitermeléséhez szükségelt négyszáz négy szeg öles területnek ingyen való átbocsájtása, biztosíttatik a vasúti társaság aziránt, hogy a szükséglendő égett építő téglák ezrenkinti tizenhat forintnyi árban olyan mennyiségben kiszolgáltatni fognak, mint milyen a helybeli lakosok építkezéséhez igénybe veendő szükséglet fedezése után kiutalványozható lészen.
feldúlt paplak
Az örökösök, kevesellvén a Raffa Mircsina után hátramaradt soványka ingóságokat, a temetésről tüntetőleg távol maradnak. Azt gyanítják, hogy haldoklása napjaiban egy pénzesládikába rejtette ékszereit, s ezért felkeresik az utolsó kenetet feladó papot, hogy árulja el a ládika helyét. A pap tagadja, hogy tudna a kincsről, s erre az örökösök erővel kényszerítik, hogy engedjen nekik szabad bemenetelt a paplakba: azt gyanítják, hogy Raffa Mircsina vagy az egyháznak adományozta, vagy a haldokló mellől a pap észrevétlenül elhozta a nagy értékű ládikát. A feldúlt paplakból üres kézzel távozván, csákányokkal és ásókkal felszerelkezve előbb a ház pincéjébe, majd a bánom-hegyi és a sztara vodai szőlőbe mennek kutatni.

balint5

Attila halála után hamarosan germán törzsek lépnek a dera-pataki hídfőállás környékén a partra, nem messze attól a helytől, ahol az ipeki pátriárka lába először megérinti a földet. Talán idegenkedve a korábban ottlakók szellemétől, talán egyszerűen egészséges ösztöntől vezérelve nem Castra Ulcisiában telepszenek le, hanem attól délre, a folyó partján, ahonnan alkalom adtán gyorsan szedhetik a sátorfájukat. Az írószergyár alá temetkeznek, ahol még római tudatú, latin feliratú ékszereket viselő polgárokkal együtt alusszák álmukat. Az utánuk érkező avarok a tábor területén kőbányát nyitnak, mely bánya egészen a helyiérdekű vasút megépítéséig nyitva is marad. Richard Pococke ennek a bányának látja még kitermelendő, habarcsba mártott, falként álló köveit, melyekből az utolsók a vasút megnyitása után a városba érkező, és itt villákat építő idegenek házainak alapjaiba kerülnek.
rézveretes ládika
A bányát aztán bezárják, a maradék köveket gondosan visszatemetik. Az Aporügy-pataknál szállást ver Taksony egyik hadvezére. Raffa Mircsina ékszeres ládikája egy nagyszabású építkezésnél kerül elő: az üresnek látszó telken az alapozó földmunkák végzésekor bukkannak rá egy leégett ház üszkös romjaira, benne a felismerhetetlen maradványok között egy rézveretes ládikával, melyben félig megolvadt aranyékszereket találnak. A pap, akit egyébként lopás alapos gyanújával elvernek a városból, ártatlan. Ha a töredékesen fennmaradt dokumentumoknak hinni lehet, soha többet nem tér vissza Castra Ulcisiába, mely az Itinerarium Antonini megemlékezése szerint az Aquincumot Crumerummal összekötő út mentén fekszik, a kilencedik mérföldkőnél.

kép | Bálint Endre művei