FÁK – KÖRÜLÖTTÜNK

Békés Pál: Az ecetfa című írásához

A fa egyik meghatározása szerint olyan évelő, fás szárú növény, melynek felálló, egy vagy több törzse és koronája van. A többi növényhez képest a fák hosszú ideig élnek és fontos részei a természeti környezetnek. ^[1] De amikor fát látunk, nem erre a száraz definícióra gondolunk. A fa számunkra szép, magas, sudár, nagy lombú, sokszínű, illatosan virágzó, árnyat adó… Lehet a történelmi múlt tanúja, még őrzője is. Évgyűrűi nemcsak korát, de a megélt események nyomait is jelzik.

vonzzák a tekintetet

Itt, a promontori dombon, a Tétényi-fennsík közelében, ha az ablakon kinézek, láthatom hársfánk évszakonként változó arcát, ami tavasszal rügyező, zöldbe szökkenő, majd virágzó és harsogó zöld, hogy aztán sárguló, barnuló tarka őszi gúnyáját levetve már lombtalanul, pucéran fogadja a telet. Fenyőnk kékesszürke tűi télre sem hagyják csupaszon viselőjüket. A tuja zöldsége ősszel és télen is megmarad – örökzöld. A szomszéd hatalmas diófája a dióburok-fúrólégy csapásától szenved, lepotyogott, megfeketedett terméséért nem hajolt le senki, legfeljebb a szarkák, varjak csípik fel. Az utca két oldalán idősebb, fiatalabb vadgesztenyefák sorakoznak, tavasszal fehér és piros virágokkal vonzzák a tekintetet. A fák itt a kertvárosban körülvesznek minket, az erdőbe sem kell mennünk.

A város és fái

A Föld népességének több mint fele városokban él, és ebben a közegben többnyire csak kő és fal vesz körül minket. A természetvédő szervezetek kiabálnak és időnként, csekély erejükből telően tesznek is a több városi zöldért, az élhetőbb környezetért.

Amikor még nem voltak nagyvárosok, és a levegő is tiszta volt, a tehetősebb családok saját maguk gyönyörködtetésére parkokat alakítottak ki házuk, kastélyuk körül. A 18. századig ezek magánkertek voltak, de egyiket-másikat fokozatosan közparkként is használták. Az első nagyobb területű közpark Budán a Városmajor volt, ezután alakult ki a Horváth-kert. A Bástya sétány, valamint a Várhegy keleti oldalán, az Alagút felett egykor kanyargó Elipsz sétány fái is a kellemes városi időtöltést biztosították. A pesti oldalon a Károlyi-kert mint rendezett zöldterület (nem volt közpark), az Orczy-kert, illetve a Városliget volt a legismertebb. A főváros területén először Mária Terézia rendelkezésére ültettek tervezetten: a Városliget parkosításakor fűz-, szeder- és akácfákat telepítettek, így jött létre a világ első, mindenki számára nyitott közparkja^[2].

A parkokon kívül az utak mentén is kialakult a telepített „városi zöld”. Régóta lehet Pesten – ma már öreg – platánfákat látni. A platánok elterjesztését a városi környezetben József nádornak köszönhetjük, aki az 1810-es években először a Margitszigeten alakított ki parkot az európai kertkultúrában akkor zajló „platánkorszak” hatására. Száz évvel később, a múlt század elejétől terveztek és ültettek a pesti utakat kísérő fákat. De ez a törekvés nem várt gondot is okozott. Az 1920-as években többen is írtak arról, hogy a fejlődő fővárosban az út menti fákon tanyázó verebek zavarják a korzózó dámákat és urakat. A verebek a platánon kívül a számukra szintén nagyon alkalmas lombozatú déli ostorfát (Celtis australis) is kedvelik, mivel ágai nem hajlanak le, akkor sem, ha többen rátelepszenek. Mint Csörgey Titusz korabeli ornitológus írta: „A kellemetlenségek mérséklésére az ostorfákat is oly fákkal helyettesítjük, amelyeknek gallyazata a verebek kényelmes megtelepedésére és egyenletes elosztódására kevésbé alkalmas. Erre a szilfa (Ulmus campestris) látszik legalkalmasabbnak. Mellékhajtásai meredek állásúak és oly vékonyak, hogy a veréb súlya alatt is inognak.” A fák utak mentére telepítésekor akkoriban ez is szempont volt. Városainkban nincs már sok szilfa, és a veréb is viszonylag ritkán látott madár, pedig csaknem húsz éve, hogy védett, így nem is szabad harcolni ellenük. Mivel a déli ostorfa nem agresszív, nincsen más fajt kiszorító ambíciója, általában úgy gondolják a tervezők, hogy nyugodtan lehetne ezt is ültetni^[3].

ultra finom porszennyezés

Ma már inkább aszerint válogatják a telepítendő fákat, hogy mennyi oxigént termelnek, és főleg, mennyi szén-dioxidot építenek be szervezetükbe, mennyi port képesek kiszűrni a levegőből, amit a városi közlekedés „termel”. A fákat a város légszűrőinek tekintik. Legyen intenzív a fotoszintézisük, bírják a levegő szennyezését, a port, esetleg a járművekből és a kéményekből származó káros gázokat. Erre a nagy felületű levelekkel rendelkező fák a legalkalmasabbak. Az emberre különösen veszélyes ún. ultra finom porszennyezés megkötésében az ezüst juhart, az ezüst nyírt és a tiszafát találták hatékonynak. De a fenyők és a ciprusok is megfelelőek. Ami az oxigéntermelést illeti, egy nagy lombozatú, 80 éves fa egy ember évi oxigénszükségletét biztosítja, meleg nyári napon 80–100 liter vizet is elpárologtat, így a légnedvesség 5-6 százalékkal magasabb a fás, mint a nem fásított területeken^[4]. Számítások szerint egy köbméternyi lombozat asszimiláló felülete egy vegetációs időszakban 650 g oxigént termel és 590 g szén-dioxidot dolgoz fel ^[5].

A nem szívesen látottak

Jó, akkor legyen sok zöldellő fa településeinken! A városlakók jó része örül, ha bármi élő zöldet lát az utcán, az udvarban. Örül, amikor látja, hogy akár a járda rései közt is utat tör magának egy fácska, s ráadásul milyen gyorsan nő, a második évben kétszeresére, a negyedik évben már virágzik is. De még aki alig ért a botanikához, az is gyanakodni kezdhet ilyenkor. A gyors növekedés, főleg, ha tömegesen tapasztalható, vélhetően jó vitalitású, sőt, nagyon agresszív növényre utal. Hamar kideríthetjük, hogy ez bizony a bálványfa, amit a köznyelv tévesen ecetfának nevez. Idegen fajként került Európába, így hozzánk is, és nemcsak a városi utcákon, kertekben terjed, hanem a szabad természetben is. Ott aztán meg mi a baj vele? Az, hogy agresszivitásából adódóan nem tűr meg más növényfajt maga körül. Ezt a többi növény anyagcsere folyamatait gátló anyagok kibocsátásával éri el: eltűnik az aljnövényzet, elpusztulnak az adott területen honos növények, és a gátló anyagok még a lehullott lombokban, az avarban is hatnak. Kevesebb lesz a fajszám, szegényedik az élőhely flórája, csökken a biodiverzitás. Nem mindegy tehát, hogy mit ültetünk, vagy minek a terjedését segítjük még városainkban sem.

Itt van például az a fa, aminek kellemetlen szöszölésével tavasszal sokan találkozunk. Ez a kanadai nyárfa (Populus x canadensis), ami gyors növekedésű hibrid, és nőivarú egyedeinek áprilisi, májusi szöszölése zavaró lehet. Bár kimutatták, hogy nem allergén, a közhangulatnak engedve a fővárosi közterületeken a kanadai nyárfák kivágásáról rendelkeztek. A szakemberek inkább azt javasolják, hogy csak az elöregedett, nőivarú fákat vágják ki, s helyettük nem szöszölő, hímivarú egyedeket vagy más fajokat ültessenek.

nem kedvelik

Ha száz magyart megkérdeznének, hogy melyik fa a legmagyarabb (manapság már az ilyen kérdés sem elképzelhetetlen), elsöprő többség szavazna az akácra. Pedig Észak-Amerikából származik, tehát nem őshonos nálunk. Magyarországra 1710–20 között jutott el, és hamar megkezdték telepítését is. A 19. század elején a Szeged környéki futóhomok megkötésére használták, városainkban is ültették, helyenként fasorok formában. Futóhomok megkötésére alkalmazták Pesten is, a mai Népliget területén, jóval később, a múlt század 20-as éveiben a pesti Duna-korzóra hársfákkal elegyesen ültették. Botanikusaink nem kedvelik – elsősorban az őshonos fafajokért, növénytársulásokért aggódva, féltik őket a viszonylag gyors terjedésű, invazívabb akáctól. Ma azt vallják, hogy rendben, itt van, de ne terjedjen. És mégis hungarikum lett.

A történelem tanúi

A bevezetőben említettem, hogy egy-egy fához történelmi események, legendák kapcsolódnak. Jól ismert a svábhegyi Normafa története, amely a legendák szerint akkor sarjadt, amikor Mátyás király megszületett. Rákóczinak több fája is van Romhánytól Balatonakarattyán át Ménfőcsanakig. Kérdéses ugyan, hogy a fejedelem találkozhatott-e valamelyikkel. A történetek mindenesetre megkapóak, és felkeltik az érdeklődést a valóban öreg és nemes fák iránt.

Budapesten jó néhány fáról elmondható, hogy maga a kéregbe zárt történelem.^[6] A XXII. kerületben, Budafokon – az egykori Promontoron – ma is él egy fa, ami, a történelmi emlékezet része. Az 1739/40-ben pusztító pestisjárvány Promontort is elérte. A kis településen harmincan estek áldozatul. A járvány idején Knoll József serfőző fogadalmat tett, hogy ha életben marad, templomot építtet Promontornak, s erre a célra 100 körmöci aranyat ajánlott fel. Bár nemsokkal a járvány után a mester és felesége meghalt, az adományból lányuk és vejük 1742/43-ban felépíttette a kis templomot – a Péter-Pál völgy elején – az akkori, 1712 óta működő temető területén^[7]. A Péter-Pál kápolna előtt áll ma a településsel egyidős, 300 éves mezei juharfa. 14 méter magas. Szakemberek szerint nem ültetett, hanem az eredeti növénytakaróból maradt vissza. Mint fa önmagában is érdekes, mert két törzse van, de még inkább azért, mert a helybéliek az Ősök Fájának tartják. A kápolna és az Ősök fája körmenetek állomása, keresztutak kiinduló pontja. Legendáriumát Bartos Mihály helytörténész írásából^[8] ismerheti meg az érdeklődő. Ő írta le szinte meseszerűen a fa születését, évszázadokon átívelő életét: „Legjobban talán az embereket szerette. Ismerte örömüket, bánatukat. hallotta éneküket, mikor jókedvűen, kapával vállukon a szőlőbe indultak, de hallotta őket akkor is, mikor a kis templom harangjainak fájdalmas jajdulása sem tudta elnyomni a Circumdederunt me gemitus mortis… hangjait. […] Körötte zajlott a világ. Arcokat ismert meg, majd feledett el, hallotta seregek trombitáját, ágyúk gyilkos dalolását, égő tetők roppanását, jeges árnak morajlását. Látott menekülőket, befogadott szenvedőket, örökre elmenőket és örök visszatérőket.”

Ezt a hosszan nyúló, lejtős, kies utcát az alsó, történelmi szakaszon vadgesztenye fasor szegélyezi, amit a 20. század első éveiben készült képeslapokon már láthatunk. A fákat az akkoriban itt nyaralók kedvéért és a látogatók csalogatásáért ültették az 1893-ban alakult Budafoki Szépítő Egylet kezdeményezésére. Később néhány akác is került közéjük. A fasor ma is védett. A vadgesztenye a pezsgőgyáros Törley József feleségének, Sacelláry Irénnek is kedvence volt, ezért akad annyi vadgesztenyefa a közeli Sacelláry kastély parkjában.

1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Fa_(botanika) ↑

2. Csepely-Knorr L. (2011): Korai modern szabadtérépítészet – A közparktervezés-elmélet fejlődése az 1930-as évek végéig, p. 250, PhD értekezés, Corvinus Egyetem, Budapest. ↑

3. Garay K. (2020): Ostorfa az Andrássyn. https://varosligetbaratai.blog.hu/2020/11/13/ostorfa_az_andrassyn?fbclid=IwAR1E1Gk4QYZq0R414l2oJXLLJykQFwuCGMx9wRuPVobioOVbyY-xDpWJwfI ↑

4. Horváth Zs., Pál J., Schnier M. (2011): Városi fák, p. 8. Levegő Munkacsoport. Budapest. ↑

5. Radó D. (2001) A növényzet szerepe a környezetvédelemben p. 142. Zöld Érdek Alapítvány és a Levegő Munkacsoport, Budapest. ↑

6. Viczián Zs. (2019): Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem, p. 317. Látóhatár Kiadó, Budapest. ↑

7. Joó E. – Szigeti Z. (2019): A budafoki Péter-Pál utca története, p. 32. Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör, Budapest. ↑

8. Bartos M. (2002): Az Ősök Fája Budafokon, p. 4. Savoyai Jenő Asztaltársaság, Budafok. ↑

kép | pxhere.com