Bajtai András

FÁJNAK MÉG

2002 október

FÁJNAK MÉG

versek, amiket végül nem írtam meg,
mert mindig akadt valami fontosabb,
leugrani a boltba egy fényáztatta
délelőttön, felhívni egy bizakodó barátot,
megírni egy régóta halasztgatott levelet;
szavak, amiket makacsul gyűjtögettem,
mint az aranyláztól megittasult kincskereső,
és őrizgettem féltve a már előre sejtett
nélkülözés hónapjaira, téli éjjelekre,
vagy álmos nyári naplementékre, amikor
kábít a fény; szavak, amik végül nem
álltak össze verssé, szétszórtam őket
öntudatlanul, ahogyan leveleiket ősszel
a fák; betűk, úgy örültem nekik, mint
elveszettnek hitt, s hirtelen megkerült
tárgyaknak, melyekről már régen lemondtam,
s most mégis felbukkannak, váratlanul:
delfinek a szomorúan csapkodó
hullámokból; versek, ki tudja, hányan
és mikor születhettek volna, keserű elégiák
vagy hangos ódák, hiányuk még rugdal,
mint elvetélt csecsemő emléke az anya
hasában, fájnak még, pedig nincsenek –
a versek, amiket végül nem írtam meg

kép | shutterstock.com