Fábián Annamária

ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK

Két prequel Shakespeare Macbethjéhez

ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK

A bűntettet a mai társadalomban még mindig alapvetően retributív (megtorló) szemléletből vizsgáljuk. Ennek gyökere az elképzelés, hogy „a bűncselekmény a szabad akarat következménye, csak az egyéntől függ, hogy milyen magatartást tanúsít, s ezért a bűnösség megállapítása után a tett súlyával arányos megtorlási céllal kiszabott büntetés az indokolt és igazságos.”[1] Annak ellenére, hogy ez a nézet több szempontból is elavult, ha valahol olyan elkövetőről hallunk, aki felfoghatatlan, számunkra elfogadhatatlan dolgokat tett, hamar megszületik az ítélet: nem ember az ilyen…, ez egy szörnyeteg, fekély a társadalom testén – és kivonjuk a forgalomból, megbüntetjük, bezárjuk – vagy halálra ítéljük. „A sértő hibáztathatósága éppúgy nem korlátoz bennünket, mint a törekvés a jövőbeni bűntények elkövetésének megakadályozására – azok a bűnözők, akik egy retributív filozófia megítélése alatt állnak, egyszerűen csak azt kapják, amint megérdemelnek.”[2]

szörnyetegvadászat

De a kérdés, hogy mit érdemelnek, korántsem egyszerű. Előfordul, hogy a legádázabb bűntények esetén is enyhítő körülményeket keresünk az elkövető számára (a preventív igazságszolgáltatás filozófiájának jegyében), főképp ha egyébként esendő és szerethető, vagy sikeres, nagyformátumú embernek ismertük meg. Ilyenkor „az ember pszichikus állapotából és az objektív szituációs hatásokból, [és] a személyiséget formáló múltbeli környezeti és genetikai hatások okozata[ként]”[3] tekintünk a bűnre, vagyis – egyszerűbben fogalmazva: eljutunk a döbbent kérdéshez: miért? Miért tette ezt, mi volt az oka, mi vitte erre, hol kell keresni az életében a pontot, ami valahogy elburjánzott, és ami akár észrevétlenül, de határozottan terelte a bűn felé? Hol volt a pont, amikor még elkerülhető lett volna, hogy szörnyeteggé váljon? Mert aki ilyen bűnöket elkövet, az szörnyeteg, efelől nincsen kétségünk. Ez a szörnyetegvadászat kisebb lelki teherrel jár, ha a bűnöző nem ismerős, nem a szomszéd, közszereplő vagy politikus, hanem csupán irodalmi alak. Vagy színpadi alak, népszerű, imádott, gyönyörű – de gonosz, romlott, manipulatív, és minden találkozáskor újra megkérdezhetjük, vajon miért. Sokszor a darabban igyekszünk válaszokat, ha úgy tetszik, mentségeket, enyhítő körülményeket találni a gonosztevő számára – nehéz bevallani, de sokszor tetszik a gonosztevő, mert valahogy érdekesebb, mint a jók. Izgalmasabb, mint a szelídek. Vonzóbb, mint az ártatlanok.

jumpstory download20210524 120721

Shakespeare ilyen izgalmas, rettenetesen vonzó és vonzóan rettenetes karaktereit – akiknek a gondolatai nem e világiak, motivációi homályosak, tetteikben pedig akár a gyilkosságtól sem riadnak vissza – különösen sokan próbálták már megérteni, belátni a homlokuk mögé, az örök színpadi jelenre kárhoztatott létük múlt idejébe, és a „személyiségüket formáló múltbeli környezeti és genetikai hatások” mentén felgöngyölíteni az ügyüket. Shakespeare gonosztevői ugyanis gyakran vonzó szörnyetegek – különösen a férfiak. Edmund, III. Richárd, Jago, Claudius, Aaron – nemcsak egyszerűen gonosztevők, hanem manipulatív, karizmatikus vezéregyéniségek is – sokszor származásuk, fizikai adottságaik vagy bőrszínük ellenére is azok. Nehezebb dolgunk van a szörnyű nőalakokkal, és nem csupán azért, mert sokkal kevesebben vannak. Az egész shakespeare-i univerzumban csak Tamora a Titus Andronicusban, Goneril és Regan a Lear királyban, és Lady Macbeth a Macbethben. Goneril és Regan múltjának boncolgatását már érintettük itt egyszer, most Lady Macbeth kapcsán „nézzük meg, mi forog a szíve körül. A természetben van-e az ok, mely szívét ily keménnyé teszi.”[4]

tragikus hiányélmény

Lady Macbeth személye mindig is izgatta a kritikusokat, olvasókat. Lénye, boszorkányos, túlvilági ambíciótól fűtött szavai számos értelmezést nyertek az idők során. Volt ő már Macbeth bűnös tetteinek forrása, mintegy az igazi gonosz a darabban – például az ikonikus, nagy hatású A. C. Bradley esszékből is ez olvasható ki.[5] Értelmezték már a kora modern idők tipikus boszorkányaként, aki a sötét túlvilági erőket hívja a testébe, hogy káoszteremtő anti-anyaként szüljön halált.[6] Az anyaság tragikus hiányélményei mentén is többen értelmezték az alakját, a Macbeth-recepcióban általánossá vált „Hány gyereke volt Lady Macbethnek?” kérdésről töpreng számos esszé,[7] és ez a mozgatója több színházi (pl. a Szkénében Szikszai Rémusz Macbethje Danis Lídiával) és filmfeldolgozásnak (pl. Justin Kurzel Machbethje Marillon Cotillard-al). De kapott a Lady már a huszadik század elején teljes pszichoanalízist (Isador H. Coriat: The Hysteria of Lady Macbeth), amelyből a pszichésen terhelt, feldolgozatlan traumák által gyötört és motivált nőalak bontakozik ki.

És sokkal korábban, már a tizenkilencedik század közepén megszülettek az első irodalmi próbálkozások, amelyek Shakespeare alakjainak háttértörténetet írtak, hogy a hős döntéseit, karakterét, lényét motiváltabbá tegyék. Igazi prequel-adaptációs technikákkal, a shakespeare-i eredet-darab homályos, dramaturgiailag vagy logikai szempontból zökkenő pontjait magyarázni vágyó oknyomozásba fog például Mary Cowden Clarke, a „Shakespeare hősnőinek lánykora” (The Girlhood of Shakespeare’s Heroines) című, 1850-es könyvében. A mű óriási népszerűségre tett szert, és ékes példája a viktoriánus kor irodalmi alakokhoz morális alapokon közelítő olvasatának, amely – mint Ian Hunter fogalmaz – összefüggött a „népnevelés általános megjelenésével, ami végleg megalapozta a gyakorlati kapcsolatot a karakterizáció retorikai elemzése és a morális énkép […] között”[8], és így a karakterek valóságos emberi lényként értelmezése mintegy útmutató lehetett a morális és etikai értelemben személyiség kialakításához. Mary Cowden Clarke egy írásában („Shakespeare as the Girl’s Friend”) magát Shakespeare-t is mint az ifjú hölgyek barátját, tanítómesterét állítja olvasói elé, akinek „nőalakjain keresztül a leány megláthatja, mint hű tükörben, a képet, amit kerülnie vagy utánoznia kell, hogy értékes és nagyszerű asszony váljék belőle.”[9] Az ifjú leányok és asszonyok számára készülhetett Cowden Clarke „backstory-kötete” is, amiben azt boncolgatja, milyen gyermek- és ifjúkoruk lehetett Shakespeare hősnőinek, talán éppen hogy még érthetőbbek, elfogadhatóbbak, még emberibbek legyenek az olvasó és formálódó ifjúság számára – és persze elsősorban a szende leányok asszonnyá serdüléséhez adna útmutatót.[10]

jumpstory download20210524 120822

Ahogyan a kötet előszavában fogalmaz a szerző, célja, hogy „Shakespeare valamely nőalakjainak történetében a valószínű (probable) előzményeket kinyomozza (trace)”, és „hogy elképzeljük a lehetséges körülményeket és hatásokat […] e hősnők zsenge gyermekkorában, amelyek hozzájárulhattak, hogy magként innen eredhessenek és kifejlődjenek az érett karakterjegyek, hogy [Shakespeare] műveiben tökéletességükben tündököljenek (as he has shown [them to] us in their meridian blaze of perfection).” [11] Művében a nagy Shakespeare tökéletességét nem kérdőjelezi meg, saját munkájával nem kritizálni, aláásni, hanem minden szempontból alátámasztani akarja a shakespeare-i narratívát, és a meséket nemcsak „érdekfeszítő spekulációnak”, de kellemes „szórakozásnak” is tartja.

Ez a szerzői attitűd, ami a Shakespeare-kultusz zenitjén mégis egyedi, olvasmányos (noha kissé csapongó és didaktikusan egyszerű), de rendkívül népszerű szépirodalmi terméket hozott létre, Lady Macbeth shakespeare-i alakjából is hatásos háttértörténetet „fejt vissza”, rögtön a második mesében, melynek címe „A thán leánya” (The Thane’s Daughter). Szemben a korban népszerűbb színházi értelmezésekkel (amelyek leginkább a hatalmas, túlvilági, démoni erejű, gonosz Ladyt állították középpontba – lásd pl. John Singer Sargent világhírű festményét: Ellen Terry as Lady Macbeth[12]), Cowden Clarke egészen meglepő (és a későbbi, Lady Macbeth anyaságát szinte megszállottan feszegető értelmezések ismeretében különösen izgalmas) fordulattal áll elő: Lady Macbeth gyermekkorával, pontosan a születése pillanatával magyarázza a Shakespeare drámából ismert természetét. Leánygyermeke miatt csalódott, hideg, érzelemmentes anyjában villantja fel a szörnyű tettekre képes shakespeare-i alak origóját.

baljós jelenések

Miután a rettenetes skót időjárás, a baljós skót táj és a zord kastély hangulatba hozza az olvasót – valóban, mintha bármikor előugorhatnának azok a „furcsa” boszorkánynővérek a Macbeth első jelenetében – megszületik a kis Gruoch, aki egész életét a nyomasztó tudással kénytelen leélni, hogy anyja (aki fiúgyermeket akart, és a kislányt elutasította) belehalt a szülésbe. A novella furcsa, gyönyörű, de önző és magának való, erőszakos kislányt mutat be, aki nővé érve fokozatosan mindent és mindenkit elveszít/elpusztít, aki szereti őt – az egy Macbethen kívül, az ő levelét a baljós jelenésekről a történet végén veszi kezébe, és szó szerint a Macbethben kimondott első soraival zárul Mary Cowden Clarke prequelje.

jumpstory download20210524 121129

Érdekes, hogy a kissé epizodikus és leginkább egyszerű ifjúsági kisregényekre hasonlító történet megpróbál valódi történelmi szálakat is hozzáfűzni a Macbethhez – de annak érdekében, hogy a shakespeare-i pár unióját exkluzívabbá tegye, bizonyos történeti tényeket nem vesz figyelembe. A Gruoch nevet használja Lady Macbeth számára, amiről tudjuk, hogy valóban történeti személy neve volt[13]; királyi származását is kiemeli apja, Kenneth révén, és hangsúlyozza, hogy Moray klánjához tartoznak; viszont ilyen pontos információk ellenére azt, hogy Gruoch-nak Macbeth előtt is volt már egy házassága, sőt, gyermeke is ebből az első házasságból, jótékonyan elhallgatja, hogy a tiszta, zabolátlan ambíció szeressen bele a hős, szintén királyi gyökerekkel rendelkező – és nem mellesleg rendkívül vonzó – Macbethbe. Az uniót, ami Shakespeare darabjában a házaspár sajátja, Macbeth úgy érzékelteti, hogy elragadtatva „my dearest partner in greatness”[14] megszólítással köszön el feleségétől abban a bizonyos levelében. Az első házasság ténye megoldás lehetne a „hiányzó gyermek” kérdésére is, de akkor megint csak sérülne a Shakespeare-univerzum legtökéletesebb házaspárja – nem fér bele egy házasságuk előtti időszámítás, egy onnan származó gyerek. Kállay felhívja a figyelmet, hogy Shakespeare forrásai között lehetett olyan, amely hordozhatta az információt, hogy Lady Macbeth özvegy, és van már gyermeke is[15] – Shakespeare darabja mégsem tartalmaz erre utalást. Kállay hipotézise szerint „lehet, hogy a Macbethet valaki meghúzta, és a hiányzó részek ismeretében magyarázatot találnánk Lady Macbeth rejtélyes szavaira gyermekéről.”[16] De nem találunk, márpedig valamilyen gyerek kell a házaspár múltjába, hiszen Lady Macbeth „szoptatott már”[17] – az anyaság tapasztalatát Shakespeare is belekódolta. Így Cowden Clarke Gruoch-ja szül egy kisfiút Macbethnek, de mintegy mellékesen el is veszítik az örököst még csecsemő korában…

Minden esetlensége ellenére azonban több ponton erős motívumokat is felvillant Mary Cowden Clarke meséje – főképp olyanokat, amelyek a shakespeare-i Lady karakteréhez, szavaihoz, tetteihez szervesen csatlakoznak. Ilyenek például az ambíció, az empátia hiánya (fészeknyi fiókát söpör le a várfokról, amikor útjába állnak), vagy a pillanat, amikor alvó apja fölött mereng el, szeretettel tanulmányozza az arcát – ez a jelenet természetesen a Duncan gyilkossága fölötti révületből („Ha nem hasonlít úgy alvó apámra, én teszem meg”[18]) táplálkozik – és szándéka szerint mutat „előre” a Lady életének kulcspillanatára. Valamint a nem e világi, zavart személyiséget is visszafejti-felépíti a szöveg, hiszen a magányosan kószálni szerető, harcias leányzó bűntudatában itt is alvajáró.

posztromantikus imádat

Azért is érdekesek ezek a motívumok, mert szinte teljesen egybevágnak egy évtizedekkel későbbi, jóval sikeresebb és valóban szépirodalmi – de mára többnyire elfeledett mű, Gordon Bottomley Gruach című verses drámájának alapmotívumaival. Bottomley-t nem csak a Macbeth ihlette prequel adaptáció írására, hiszen ő írt prequelt a Lear királyhoz is (King Lear’s Wife), és kortárs kritikusok elismerő szavakkal illették Shakespeare-ből táplálkozó, az ő alakjait „előkészítő”, helyzeteinek megágyazó darabjait. A Gruach 1921-ben jelent meg, ekkor még mindig eredeti, megkérdőjelezhetetlen zseni alkotásának tekintették Shakespeare művészetét, és műveit posztromantikus imádattal övezték. Ennek megfelel Bottomley hozzáállása is, hiszen csakúgy, mint Cowden Clarke, minden döntésével alátámasztja Shakespeare-t, sem kritikát, sem kételyt nem támaszt a Macbethtel szemben. A darab olyan alakokat és szituációkat teremt, olyan motívumokat használ, amelyek egyszerre rámutatnak és táplálkoznak a Shakespeare-műből. Az eredet-drámából csupán Lady Macbeth (Gruach) és Macbeth alakja szivárog át: az ő szerelmük születése áll a középpontban, de olyan – Bottomley-től már szinte megszokott – nézőpontváltással, amely Macbethet kiszorítja a fókuszból, és szinte kizárólag a pár nőalakja köré épül a cselekmény. Az ő karaktere, múltja, vágyott jövője, ambíciói és hajlamai irányítanak mindent és mindenkit ebben a darabban – leghatározottabban és leglátványosabban magát Macbethet.

jumpstory download20210524 121235

A Lear király felesége című darabjával szemben (ahol hiányzó, tehát szabadon létrehozható, elképzelhető alakot állít középpontba) itt nagyon jól ismert, nagy sikerrel játszott, ikonikus nőalak múltját kell megalkotnia, mégpedig úgy, hogy minden mozzanatával belesimulhasson az olvasók által ismert, elvárt Lady Macbeth-képbe. Benne kell legyen csírájában mindaz a komplexitás, démoni erő, ambíció, szenvedély, ami a shakespeare-i alak sajátja. Ahogyan Robert B. Shaw találóan összefoglalta, „a darabok kifejezetten a karakterre helyezik a hangsúlyt. Bottomley ismerős Shakespeare figurákat ifjúságuk meghatározó pillanataiban ábrázol, hogy bemutassa hibáik és vágyaik (appetite) gyors alakulását, amelyek teljességükben csak a híres tragédiákban mutatkoznak meg”[19] – és a kortársak rajongva írták[20], hogy bizony hihetetlen, de másodszor is sikerült igazi shakespeare-i alakot létrehozni a Gruach-ban.

zabolátlan és különleges

A baljós skót vidék, a zordon skót kastély mint helyszín itt is alapvető, akárcsak Cowden Clarke szövegében: fekete kövekből épült kastélyban vagyunk, masszív oszlopokkal és titokzatos lépcsősorokkal, kint tombol az észak-skóciai tél. A címszereplőről rokonai már akkor beszélnek, mikor még színre se lép. Megtudjuk, hogy vad, zabolátlan és különleges, és azt is – megint hasonlóan Cowden Clarke háttértörténetéhez –, hogy alvajáró.

Fern: Nem a mi világunkban él. Tegnap éjjel, nem sokkal éjfél után, felébredtem valami fényességre; mint egy hideg, sápadt oszlop magasodott fölém. […] Nem ide tartozom.” – mondta – „[…] Nekem nem elég a ti kevéske levegőtök. Hol az ajtó? Kell legyen kiút.” […] s amikor elment, nem mertem követni, mozdulni sem, mert hallottam, hogy ha az alvajárót felébresztik, meghalhat…[21] (10)

Ebbe a térbe, hangulatba érkezik az esküvőjére készülő fiatal, szép és árva (!) Gruach, aki későig bolyongott egyedül odakinn; és ide érkezik meg a téli éjszakában szállást kérő királyi Követ (Envoy), aki Macbethként mutatkozik be, és akibe Gruach – természetesen – első látásra beleszeret. A szöveg (David Greig Dunsinane-jéhez hasonlóan) tudatosan elkerüli Macbeth nevét, hogy ezáltal is kimozdítsa őt (és a Macbethet mint szöveget) a középpontból. Mindvégig Követnek (Envoy) nevezik, így utalnak rá, a szereplők listájában is így szerepel, épp csak bemutatkozik – innen tudjuk, hogy Gruach jövendőbelije áll előttünk. A szerelmüket gyorsan házassági tervvé kovácsolják, és még aznap éjjel elszöknek, hogy a skót télben ellovagoljanak shakespeare-i jövőjük felé.

jumpstory download20210524 121246

Gruach a darabban, ahogy a felvázolt események lehengerlő sebességéből, intenzitásából is kikövetkeztethető, valóban motivált, ambiciózus, különleges, nem e világi alak lesz. William C. Carroll egy cikkében[22] egyenesen „proto-feminista” megközelítésnek véli Bottomley Gruach-jának nőábrázolását, mert a főszereplő minden hagyományt felrúgva, minden elvárást és szociális tradíciót félretéve a saját ambícióit valósítja meg, ráadásul úgy, hogy minden tekintetben érvényesíti akaratát a kastélyba tévedt Macbeth fölött, akit a végére inkább szánunk, semmint felnézünk rá, mint leendő tragikus hősre. Lady Macbeth viszont mintegy felerősödik, élesebben rajzolódik ki mindaz, ami vonzó benne, általa mozdul el a cselekmény abba az irányba, hogy Gruach ambíciója, kiszámíthatatlan és Macbethen az első perctől uralkodó karaktere legyen a magyarázat mindenre, ami ambivalens, nehezen megfejthető a Shakespeare-darabban. Felerősödik itt is a történelmi szál, pontosan úgy, mint Cowden Clarke meséjében: Gruach a valódi történelmi nevét viseli, hangsúlyos szerepet kap királyi eredete („Biztos vagy-e bennem? Tudd, hogy ellenségednek születtem: ősibb királyi ház szülötte vagyok, mint te: Kenneth király volt egyik ősöm.”[23]), családjaik viszonya, Macbeth hatalmi esélyei is kirajzolódnak. Ám ahogy Mary Cowden Clarke-nál, Bottomley-nál is elképzelhetetlen a Macbeth házaspár egységét megbontó első férj és az első házasságból származó – a történelemben nagyon is létező – gyermek. Itt sem esik szó tehát Gruach Macbeth előtti házasságáról (noha esküvőre készül, Macbeth jegyeseként szökik el az egyébként nem túl motivált vőlegény elől). Bottomley azonban – Mary Cowden Clarke-kal szemben – nem „oldja meg” egy tollvonással a gyerekkérdést, nem látjuk, hogyan sikerül ez a házasság (csak majd a Macbethben), csupán a szökevény jegyesek nyomait a skót hóviharban.

sosem volt józan

Bottomley darabjában is megjelennek Gruach/Lady Macbeth karakterén kívül olyan tipikusan shakespeare-i motívumok, amelyek sokrétegű kapcsolatot tartanak fenn az eredet-darabbal – hasonlóan ahhoz, ahogy már láttuk Mary Cowden Clarke esetében (pl. az alvó király szemlélése és a gyilkosság pillanata közötti kapocs). Az alvajárás mindenképpen ilyen motívum, hiszen nemcsak említik a darab elején (l. Fern szavait fentebb), hanem a Követ és Gruach első valódi találkozása, sőt első csókja is Gruach alvajárásához köthető. Az alvajárás azonban Bottomley-nél nem kötődik semmiféle bűntudathoz (ahogyan Cowden Clarke-nál és a Macbethben), sokkal inkább Gruach instabil mentális állapotát, túlérzékeny, túlvilági erőkkel kapcsolatban álló elméjét hivatott megteremteni. Így viszont a Macbeth nőalakja éppen józan integritásában sérül (azaz Bottomley elképzelése szerint Lady Macbeth sosem volt józan, nem ép az elméje), hiszen Shakespeare-nél a bűntudat, illetve a közös bűn miatti házassági szövetség megbomlása vezet Lady Macbeth elméjének megbomlásához. A Lady minden igyekezete ellenére Macbeth megölte az álmot, mindkettőjük álmát, mindkettőjük ép elméjének zálogát:

Lady Macbeth: Nem jó tetteinkről így gondolkodni, / Mind a ketten beleőrülünk. Macbeth: Hallottam, valaki azt kiáltja: „Ne aludj / Tovább, Macbeth álmot öl.”, az ártatlan / Álmot, mely kisimítja a ráncokat / A gondok zubbonyán, a mély álmot, / Mely […] / Őrlődés gyógyfürdője, megrongált / Elme balzsama […]”[24]

jumpstory download20210524 121304

Az alvajárás (és az azt kísérő kényszeres őrület) talán a legalapvetőbb toposz, amit Lady Macbeth személyéhez kötünk Shakespeare szövege miatt – kiegészítve még talán a tőr és a véres kéz szimbolikus jelenlétével. Bottomley alvajáró-jelenetében (2. jelenet) Gruach lázálom-szerű látomása minden kendőzés nélkül, nyíltan a Macbethre utal. Miután a Követ delíriumából (mintegy mesebeli, életadó) csókkal felébreszti az alélt Gruach-ot, ő szinte őrülten nekitámad, és a férfi tőrét megszerezve dulakodni kezd vele; szavai egyértelműen Duncan gyilkosságát idézik meg:

[…] tolvajok az éjszaka férfiai: gyilkosok / az éjszaka férfiai. Mint a menyét / és a görény estek a torkoknak a sötétben: / Nem nyíltan öltök, hanem álomban, / a hálószoba undok biztonságában. / Te áruló szörnyeteg! […] A kezem a tőrödön: engedj el, vagy felhasítom vele a nyakadat!” (41)[25]

Ebben a szakaszban Bottomley remekül használja a Shakespeare-darabból és a Duncan-gyilkosságból elraktározott asszociációkat, és hozza játékba ezt a tudást annak érdekében, hogy a kapcsolat az eredet-darabbal még egyértelműbb, még tagadhatatlanabb legyen: ez ugyanaz a pár, ez a gyilkosság, amiről most Gruach beszél, az a gyilkosság, és ez a tőr talán az a bizonyos tőr, amit „maga előtt lát”[26] Macbeth azon az éjen, amikor „minden nyugtalan volt […], furcsa jajongást hordott-vitt a szél, / Halálsikolyt, […] A vészmadár / Zengett az életünkbe örökös éjszakát.”[27]

ezzel a bizonyos tőrrel

Különösen izgalmas fordulattal – miután a Követ és Gruach kapcsolata a harag szenvedélyéből mindent elsöprő szerelembe csap át – a lány ezzel a bizonyos tőrrel felfogja a haját. Egy kifejezetten (és több szempontból is) maszkulin tárggyal a saját legnőiesebb díszét, hosszú és dús haját tűzi fel, és ebben a képben nemcsak Macbeth (és minden férfi) férfiasságát definiálja át és veszi el (ami majd a Macbethben a szavak szintjén is folytatódik), hanem megkezdi saját nemtelenítését is, saját nőiségének lefosztását is önmagáról.[28]

Bottomley ezeket a jeleneteket tehát a legalapvetőbb shakespeare-i/macbethi szimbólumokat felhasználva alkotja meg, de úgy, hogy egy pillanatra sem veszi le a fókuszt a nőről. Így a Macbeth eseményeiért is nyilvánvalóan Lady Macbethben, illetve már az ő sajátos ifjú énjében keresi a felelőst, a férfiakat megszégyenítő és manipuláló, motiváló erőt, ami a Macbethénél sokkal határozottabb, erősebb, a férfi számára kezelhetetlen ambíció forrása.

jumpstory download20210524 121321

Mindkét háttértörténetben, prequel-adaptációban olyan motívumok sorát láthattuk, amelyek eltéphetetlen és direkt kapcsolatot tartanak fenn a Shakespeare-darabbal, és mindkettőben Lady Macbeth szörnyű tetteinek, bűnös ambíciójának és egész személyiségének gyermekkorban, ifjúkorban gyökerező magyarázatát kapjuk, mintegy lenyomataként a sajátos, Shakespeare karaktereivel szemben különösen is lágy igazságszolgáltatás működésének. Az árvaság, a meg nem értettség, az őt körülvevő zord világ, a királyi származás nyomasztó és sürgető ereje – mind enyhítő körülményként szólnak a véreskezű gyilkos pár motorja, Lady Macbeth számára: belekapaszkodva a pszichikus állapotba, a sajátos helyzetbe, a személyiséget formáló múltbeli környezeti és genetikai hatásokba akarják a prequelek – akarjuk mi is? – elfogadhatóbbá, érthetőbbé tenni Lady Macbethet.

  1. Vigh József: A kárhelyreállító igazságszolgáltatás eszközei a hazai büntető igazságszolgáltatás rendszerében. 2002.
    http://jesz.ajk.elte.hu/vigh14.html#_ftn1
  2. Terance D. Miethe: Punishment. A Comparative Historical Perspective. Cambridge University Press, 2012, p. 16. Az én fordításom, F. A.
  3. Vigh József i. m.
  4. Lear király: III. felvonás 6. szín; Vörösmarty Mihály fordítása.
  5. V. ö. A.C. Bradley: Shakespearean Tragedy: Lectures on Hamlet, Othello, King Lear and Macbeth. Macmillan, 1905, p 358.
  6. Lásd erről bővebben például Dympna Callaghan: Wicked Women in Macbeth: A Study of Power Ideology and the Production of Motherhood (in Di Cesare szerk. Reconsidering the Renaissance,1992) és Joanna Levin: Lady Macbeth and The Daemonology of Hysteria (ELH, 2002, különösen pp. 38–45)
  7. Például Kállay Géza a Macbeth-fordításához írt tanulmányban (William Shakespeare: Macbeth, Liget, 2014, p. 17., de korábban lásd pl. Janet Adelman: Born of Woman: Fantasies of Maternal Power in Macbeth. in Marjorie Garber szerk.: Cannibals, Witches and Divorce: Estranging the Renaissance. Johns Hopkins University Press, 1985., vagy Stephanie Chamberlain: Fantasizing Infanticide: Lady Macbeth and the Murdering Mother in Early Modern England in: College Literature Vol. 32, 2005.
  8. Ian Hunter: Reading Character. In: Southern Review: Literary and Interdisciplinary Essays 16. 1983. p. 233.
  9. Mary Cowden Clarke művét idézi Lauren Byler: Loose Characters in Mary Cowden Clarke’s The Girlhood of Shakespeare’s Heroines in a Series of Tales in Texas Studies in Literature and Language
    Vol. 57, 2015., p. 343.
  10. Lásd erről részletesen George C. Cross: Mary Cowden Clarke, „The Girlhood of Shakespeare’s Heroines”, and the Sex Education of Victorian Women in Victorian Studies Vol. 16, 1972.
  11. Mary Cowden Clarke: The Girlhood of Shakespeare’s Heroines in a Series of Tales. Bickers and Son, London, 1879. p.iii. Online verzió: https://books.google.hu/books?id=6b06xAEACAAJ&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q=Lady%20Macbeth&f=false
  12. https://www.metmuseum.org/art/collection/search/21417
  13. „A névnek több változata van, Mary Cowden Clarke a „Gruoch” alakot használja, Bottomley és később David Greig is a Gruach alakot.” Erről bővebben írtam Lady Macbeth él című esszémben.
  14. Valahogy egyik kezemben lévő fordítás sem kellően fejezi ki ezt a partneri viszonyt, ami egyenlőséget, teljes egységet sugall: Szász Károly „nagyságom édes osztályosa”, Szabó Lőrinc „dicsőségem édes osztályosa” megoldást választ, Kállay Géza pedig egy hosszabb, magyarázóbb sort: „kedves kicsi társam, akivel mindig is osztoztam, ha nagy volt a siker”. Előbbiek „osztályosává” teszik Lady Macbethet a dicsőségnek, ami nem fejezi ki a kölcsönösséget, amit a „partner” szó hordoz; Kállay pedig a telitalálat „társ” mellé teszi a „kicsi” szót, és ettől ugyan gyengédebb, de mindenképp kissé leereszkedőbb lesz Macbeth hangja.
  15. Kállay Holinshedet említi, de tudtommal Holinshed krónikáiban sem ez az információ, sem pedig a „Gruach” név nem szerepel.
  16. Kállay Géza előszava a Macbeth fordításához; Liget, 2014, p. 16.
  17. Macbeth I. felvonás 7. szín 68. sor
  18. Macbeth II. felvonás 2. szín 16. sor, Kállay Géza fordítása.
  19. Robert Burns Shaw: Blank Verse: A Guide to Its History and Use. Ohio University Press, 2007. p. 116.
  20. Lascelles Abercrombie szerint pl. „döbbenetes, hogy a Macbeth prelude meg tudja ismételni a sikert, amit a Lear-prequel (It is astonishing that the success [of the Lear-prequel] should be repeated in a prelude to Macbeth.)
  21. Her thoughts are not with us, she is not ours. Last night, soon after midnight, I awoke To a sense of light, to a light held in the air: She stood above me like a chill, pale pillar. […] I cannot breathe your little air. Where is the door? There must be a way out. […] and when she left me I dared not follow or move, for I had heard That if sleep-walkers are wakened they may die. Bottomley: Gruach and Britain’s Daughter. Constable and co., 1925. A darabból származó idézetek saját fordításomban közlöm. A szám a kiadás oldalszámát jelöli.
    https://archive.org/details/britainsdabottgruachrich/page/10/mode/2up
  22. William C. Carroll: „The Fiendlike Queen: Recuperating Lady Macbeth in Contemporary Adaptations of Macbeth.” Borrowers and Lenders: The Journal of Shakespeare and Appropriation. Vol.8, 2013. https://openjournals.libs.uga.edu/borrowers/article/view/2213/2118
  23. Before you take me / You should be told I was born your enemy: / I am of a more ancient house of kings / Than you: King Kenneth was among my fathers.
  24. Macbeth, II. felvonás 2. szín, 48-55. Kállay Géza fordítása.
  25. […] thieves are men of the night: murderers / Are men of the night. You have the stoat’s and / foumart’s Passion for throats in the dark: you are not one / Who kills in the open, you would kill in sleep and / In the vile safety of a private room. / Faugh, you foul treacherous beast […] / My hand is on your dagger: let go your hold, / Or I’ll drive it down the side of your neck (41).
  26. „Tőr az, amit magam előtt látok…” Macbeth 2. felvonás 1. jelenet 20. sor, Kállay Géza fordítása.
  27. Macbeth 2. felvonás 3. jelenet 62-70. Kállay Géza fordítása.
  28. V.ö. Macbeth 1. felvonás 5. jelenet 45: „Ne számítson, hogy nőnek születtem.”
kép | jumpstory.com