Egy villanás csupán? Vagy kínos-lassan
borult sötétbe gazdag, színes, drága,
fényből teremtett, pár éves világa,
hogy abból többé szikrákat se lásson?
Gyermekként hogy viselte el, hogy eztán
elbújik a világ tusszínű ködbe,
hogy Nap és Hold kihunynak mindörökre,
s a csillagok csak rézgolyók a deszkán?
De lám, a hangok mégis ott maradtak,
egy majdnem teljes léthez új alapnak.
Suttogott a húr, a síp kiáltott,
zengett a Kozmosz hol halk, hol süvöltő
harmóniája: édes dal. A költő
hangokból így teremthet új világot.