
50
jó dolgunk van itt, dolgozóhelyünk
a néma csendben, nem baj, hogy lakatlan
legtöbb szobája, mint a múlt, velünk
öregszik a ház, meghitten, kopottan
(meddig lehet még itt kísértenünk?)
befogad minket, más vendég alig van
az ebédlőben, abroszok fölött
csak egy-egy ráncos arc: kiköltözött
innen a világ… betölti a kertet
a nagy üresség, átsétálunk rajta
reggel, délben, alvó platánfák mellett
megyünk el, a virágot betakarja
a hullott lomb, a hó, járunk a dermedt
tóvizen vígan, nem látszik az alja,
hallgat a jég — álmodnak itt a kéreg
alatt, a félhomályban művek, évek.