Eszenyi Miklós

AZ ÉLET MŰVÉSZETE – AVAGY AZ ARANYIFJÚSÁG FELTÁMADÁSA

1992 tavasz

AZ ÉLET MŰVÉSZETE – AVAGY AZ ARANYIFJÚSÁG FELTÁMADÁSA

Jeunesse dorée (aranyifjúság), muscandins (piperkőcök) és incroyables (elképesztőek) jelzőkkel illették a francia forradalom alatt – Robespierre kivégzése után – a régi rend visszaállításának ifjú híveit. A Palais Royalban tartották gyűléseiket, és onnan indultak a jakobinusok bosszantására. „Tagságuk elsősorban a burzsoá ifjúságból, jurátusokból, bankhivatalnokokból és kereskedősegédekből verbuválódott, de jócskán akadtak köztük lógósok, be nem vonultak és katonaszökevények is…. A fiatalembereket hajfonatukról és kockás gallérjukról lehetett felismerni.” (Soboul)

Az utcán kockás ingben, mellényben, farmernadrágban egy huszonéves férfi halad, hosszú, szőke haját selyemszalag fogja át. De már nem a 18., hanem a 20. század végén vagyunk. Nem változott volna semmi? Vagy mégis?

Amit a fogalom takar

Az aranyifjút jól ismerjük Mikszáth regényeiből mint lecsúszott nemest, tudunk róla a két világháború közötti panamabotrányok révén. A második világháború után egyesek külföldre távoztak, mások asszimilálódtak. A hetvenes évek elején ismét feltűnt az aranyifjúság, a vezető elit gyermekeinek képében. Akkor ez még viszonylag szűk kört jelentett, ma már egyre nyíltabban ,,mutogatják”, amijük van, megvetést vagy éppen irigykedést okozva.

mindig mindent

Ezek a huszonéves fiatalok szinte válogatás nélkül „jó családból” származnak. Szüleik értelmiségiek (orvosok, tanárok, ügyvédek, mérnökök, egyetemi oktatók). Nagy többségük „egyke”, nem is igényel magyarázatot, hogy miért kaptak meg mindig mindent, mindenhol: a legjobb játékokat, a legszebb ruhákat, nagyobb korban a rendszeres lumpoláshoz pénzt, érettségire autót, aztán garzonlakást. Csakhogy a csemeték nem ismerik a megbecsülést: hófehér RIFLE pólóban kocsit mosnak, bokáig érő pocsolyában áztatják szét ADIDAS cipőjüket, az autót pár hónapos korában totálkárosra törik valamelyik hegyi úton, és a lakás is lepusztul a házibulik hatására.

eszenyi2 1212

Mégis ruha teszi az embert?

Az aranyifjú ad a külsőségekre. Nem hord ékszert vagy gyűrűt, ha mégis erre vetemedne, csakis szép és míves munkát. Karórában a drága, de egyszerű fazon jöhet szóba. Paul Fussel meg is magyarázza, miért: a karóra „minél spécibb, mentől többet tud, antól prolibb…. A Cartier-féle tankóra fekete gyíkbőr szíjjal viselt változatának felsőosztályi hívei váltig állítják, hogy az órának még a percmutatója is kompromittálhat, mert arra mutat, hogy viselőjének a pontosság az életeleme, vagyis buszindító lehet a végállomáson.”

Ruhánál a műszálasak kerülendők, mert azok – ismét Fusselre hivatkozva – „egytől egyig prolisorban vannak, részint, mert múltjuk sincsen”. A színeket illetően nyáron a fehér a legkedveltebb. Nemcsak azért, mert nem szívja a meleget, hanem azért is, mert nagyon hamar koszolódik: kifejezi, hogy viselőjének még tucatnyi hasonló lehet, s mit neki a mosás. Ezt a fene bánja stílust jól jellemzik a mókás sportnadrágok és az erősen barázdált talpú cipők (fene bánja, hogy beleragad a sár). Más időszakban a tengerészkék és a szürke dominál. No és a ruhafeliratok. Alison Lurie megemlíti, hogy minél kevesebb felirat található egy trikón, annál magasabb osztály felé tartunk. Így például a LACOSTE alligátor-emblémája már felsőosztályi jelzőt ad, de a magyar gyártmányú SENIOR pólót fel nem venné egy aranyifjú, mert óriási emblémája kilométerekről ordít.

bő alsónadrágban hál

Megtévesztő lehet az elegáns öltözködés is. Soha ne higgyük azt, hogy egy skatulyából kihúzott, tökéletes ruházatú fiatalember aranyifjú; az öltözködéskutatók szerint ez inkább „bájgúnárra” vall. Tételként le is szögezik, hogy „a nem túl elegáns öltözködés létfontosságú a férfiaknál”. Mit is hord a mi aranyifjúnk? Látható, hogy mindig közeledik a természeteshez. Éjszaka combközépig érő bő alsónadrágban hál, XL-es méretű pólóval. (A meztelenül alvás alacsonyabb fokra utal.) A széles ágyakat kedveli, mert milyen jó is egy franciaágyban – néha – egyedül terpeszkedni.

Otthon, szabad idejében NIKE, ADIDAS vagy PUMA márkájú joggingot, habosított gumitalpú papucsot visel. Utcai ruházata a bő (és világos színű) farmernadrág, márkás edzőcipő (télen westerncsizma), egyszínű cérnazokni, bőrdzseki. Alkalmi viselete szintén bő nadrág (ha nem farmer, akkor vászon, esetleg elefántkord; méregzöld színben felkapott), a lábbeli pedig olasz bőrcipő (nyersbőr színű, lehetőleg CAMEL). Elegáns alkalmi viselete a legombolható gallérú ing, amely jól utal zárkózottságára is, hiszen úgy ildomos használni, hogy végig begombolt. Az alsóruha szintén bő, ilyen a hosszított szárú férfi alsónadrág (legjobb kis piros szívekkel díszítve). Nyáron gyakorta elmarad a fehérnemű (nadrág, zokni) használata.

Az aranyifjúnak természetesen minden szabadidős tevékenységéhez van tucatnyi ruhája, teniszhez éppúgy, mint a síeléshez vagy az úszáshoz (kézenfekvő, hogy világmárkák). Lehet még beszélni a kiegészítőkről, amelyek éppúgy hozzátartoznak az aranyifjú image-éhez, mint az edzőcipő. Itt van példának okáért a hajviselet. Két végletet kedvel: vagy a férfias, rövidre nyírt hajat, vagy a vállnál is lejjebb érő, nőies frizurát. A kifejlesztett izmú ,,férfias férfiak” (ebből kevesebb van) az előbbit részesítik előnyben. Az utóbbi kedvelői – nem hippik módjára – elválasztva vagy hátrafelé fésülve, de mindenképpen enyhén göndörítve és/vagy kissé tupírozva viselik fejéküket. Egy fokkal „dögösebb”, ha a hosszú haj copfban van (selyemszalaggal átkötve). Bizonyos mértékig jelenti ez a feminizálódást, de azért takarja az elálló füleket is…

eszenyi3 1212

Elengedhetetlen a parfüm vagy más szagosítók használata. Az aranyifjú lakásán, ruháján, autójában különféle illatok érezhetők. Szólhatunk a napszemüvegről is (legmenőbb a RAY BAN), amely mögé visszavonulva az aranyifjú kedvére kinézelődheti magát. Csak kis hányaduk hord szemüveget (szarukeret előnyben!), aki rászorul, inkább kontaktlencse mellett voksol (ami lágy és angol). A zokni – cérna alapanyagú – mindenképpen egyszínű, főképpen fehér vagy fekete, esetleg valami extrém (citromsárga és társai).

Mint mindenben, a ruházkodásban is megjelentek az aranyifjak követői. Többnyire hátrányosabb anyagi helyzetű, kisebb gyerekszobával és kevesebb iskolai végzettséggel rendelkezők. Hogy a hajnál maradjunk: az ál-aranyifjú hord ugyan hosszú fejéket, de kevesebbszer mossa és legfeljebb „saját kezűleg” formálja. Az aranyifjú-utánzatok hajlamosak olyan botorságokra, amelyek rögtön elárulják „hamis” voltukat. Ilyen a derékövre függesztett tok és – szigorúbb kutatók szerint – a bőrnyakkendő vagy a túlzott neonszínek is. A plasztiksapka pedig egyesek szerint azért olyan szívszorító, mert minden fejhez (tökfejhez) hozzáigazítható.

minden futó tinédzserdivat

Egyébiránt az aranyifjú-viselet nemcsak e körben dívik, hanem az idősebb nemzedéket is eléri. Így ír Christopher Lasch: „A történész megfigyelt egy ötvenes évei végén járó bostoni matrónát, aki az antik Rómában kecses pallát viselt volna már, most azonban miniszoknyát hord és bőrcsizmát. Látott egy férfit – a hatodik ikszet taposta –, akinek egykor méltóságteljes tóga lett volna öltözéke, de csípőcsapó farmert hordott batikolt trikóval. Észrevett egy konzervatív üzletembert, aki, ha egy korábbi nemzedék tagjaként jön világra, reggelenként azon tépelődik, feketét öltsön-e magára vagy grafitszürkét –, most azonban fehér műanyag csukában tartott a hivatalba, karthauzi gatyában, cseresznyepiros ingben és bíborszínű pilótaszemüvegben, és a haja a vállát verdeste. A legmegdöbbentőbbek az egyetemi professzorok voltak, akik félretették a tweedzakót, és éveik számához sehogy sem illő lelkesedéssel felkaroltak minden futó tinédzserdivatot. Az egyik szezonban a Nehru-kabátot, a másikban a répanadrágot, a következőben a vasutasoverallt. A hetvenes évek elején éppen a rózsafüzért és a bőrdzsekit. A tizenévesek minden fordulata és facsarulata forradalmasította öltözködésünket. De mindig a fiatal volt a sikk, az öreg soha.”

Se itt, se ott?

Az aranyifjú húszas éveinek elejéig a szüleivel él. Ez bizonyos esetekben korlátozó tényező, mégis elfogadható számára. Hamarosan – a szülői előrelátásnak köszönhetően – megvan a kis garzonlakás. Berendezése elég szegényes: a fekvőhely gyakran egy nagy szivacs, a szekrényt a radiátorcsövön lógó 2–3 vállfa helyettesíti. A konyha felszerelése néhány evőeszközből, pohárból és tányérból áll. Aranyifjúnk alkalmi találkahelynek tekinti lakását, szüleinek jól berendezett villájában vagy nagy lakásában megmarad a szobája. A bútorzat ott sem sok, ez a megfelelő „szabad levegőt” és tágasságot megadja. A fekvőhely legtöbb esetben kétszemélyes. A bútorzathoz tartozik egy szekrénysor, az iskoláskorból megmaradt íróasztal, esetleg könyvespolc. A hi-fi berendezés (természetesen CD-vel) elmaradhatatlan, mint ahogy a külön telefon is. Régebbi építésű házban vagy lakásban nem ritka a galéria sem, amelyen a fekvőhely szivacs, de szóba jöhet az egyszerű kórházi vaságy is. A szoba falain a legkülönfélébb hatásvadász posztereket láthatjuk: rallye-autó, síelő stb. Jobb helyeken óriási a rendetlenség: a vázában három hónapja elszáradt virág éppúgy természetes, mint az asztalon felejtett gumióvszer vagy a barátnő tamponja (meg sem lepődik, ha valaki „kölcsönkéri”). Ruháit is otthon mosatja, vasaltatja (bolond lenne, ha nem), alkalmasint otthon étkezik vagy alszik. A teljes képhez hozzátartozik még (a szülői ház udvarán) a kosárlabdapalánk és legalább két óriási kutya (mondjuk doberman vagy dán dog).

eszenyi4 1212

Mutasd a lelked!

Az aranyifjú egoista. Minden, amit tesz, minden, amit gondol: szigorúan érdekvezérelt, éppen ezért racionális. Két dologtól fél: az egyik az érzelmi függőség, a másik a hanyatlás. Elvárja, hogy mindig legyenek „udvaroncai”, mert rájuk is jellemző, hogy „olyan elismerésre vágynak, mely nem tetteiknek, hanem személyes tulajdonságaiknak szól. Voltaképpen nem a megbecsülést kívánják, inkább azt, hogy körülrajongják őket. Nem a dicsőségre vágynak, hanem a hírnév csillogására, izgalmára. Inkább irigyeljék, semmint tiszteljék őket… legyőzni, lehengerelni, átejteni valakit, akaratot csellel, erővel vagy erőszakkal valakire rákényszeríteni.” Ez kitűnően jelképezi az aranyifjú lelkivilágát; tudja ő ezt jól: akarata és önimádata azonban mesteri fokon áll, elképzeléseit mindenáron megvalósítja (még jobb, ha megvalósíttatja).

A hanyatlás árnyéka is nehéz súllyal nehezedik az aranyifjúra: vannak olyan magaslatok, ahonnan már csak lezuhanni lehet. Ezért még negyven-egynéhány évesen is ugyanazt a vad és kalandos életet éli, melyet legtöbb kortársa már 15–20 éve abbahagyott (ha ugyan elkezdte). Gyakori depressziói: kísért az öregedés réme, no meg a fiatalabb korosztály felülkerekedési terve. Utálja megünnepelni születésnapjait, mert nem képes elfogadni, hogy éveinek száma eggyel megnőtt.

Ezért ilyen pillanatokban elmereng a múlt emlékein, elüldögél gyerekkori fényképei felett, nézegeti érettségi tablóképét (mert érettségije azért van!), elsétál régi iskolája felé, és felkeresi rég elfeledett barátait. Kísérti a halál réme. „Aranyifjúéknál” az egyetlen és szinte kizárólagos halálok az autószerencsétlenség. A temetés soha nem látott tömegben és pompával zajlik: nemcsak a helyi, de a budapesti és a balatoni krém is szép számmal képviselteti magát. Az aranyifjú napokig nem tud magához térni: nemcsak a tragédia híre sújtja le, hanem a gondolat, hogy ennyi marad belőle is: egy sírhalom és néhány jópofa fénykép! De révedezését félbeszakítja az a fogas kérdés, hogy melyik házibuliba menjen másnap este…

Egyedül (nem) megy?

Az aranyifjú lételeme a társas élet. Rengeteg a barátja, ismerőse, mindig tudja, kihez forduljon. ,,Látszólag sem családi kötelékek, sem intézményes kényszerek nem béklyózzák, és mégis mindeme szabadság dacára sem képes egyedül megállni a lábán és saját egyénisége fényében sütkérezni” (Lasch). Nehezen nyílik meg idegen emberek előtt, tehát társasága jól válogatott. És mivel nem szereti a magányt – lévén az lehangoló, s lappangó depressziójának jó táptalajt ad –, minden alkalmat megragad, hogy társaságban legyen.

az idősebb szépasszonyokat kedveli

Más persze a társas kapcsolat és más a párkapcsolat. Meglehetősen korán kezdi a szexuális életet, hiszen alapelve, hogy mindent minél előbb ki kell próbálni. Már a középiskola első két éve alatt megszerzi a kellő tapasztalatokat, idősebb ,,szexbombák” segítségével. A szexuális teljesítménye gyakorta hullámzik, nem ritka az ,,impotens” időszak, de ettől nem esik kétségbe, mert az impotencia miatti csüggedés és a kispénisz-komplexus holmi kispolgár elemek számára fenntartott. A párkapcsolatok java része szexcentrikus és érzelem nélküli. ,,Ha a testi egyesülés kívánását nem a szeretet szítja fel, akkor legfeljebb orgiasztikus, múlékony egyesülésre vezethet. A nemi vonzás pillanatnyilag megteremti az egyesülés illúzióját, szerelem nélkül ez az egyesülés idegeneket hagy maga mögött, éppoly távol egymástól, mint előtte voltak – néha még szégyellik is magukat vagy éppen gyűlölik egymást miatta, mert amikor az illúzió szétfoszlik, idegenségüket feltűnőbben érzik, mint előtte” (Fromm). Maga a szerelem igen-igen ritka, gyakorta plátói, vagy éppen láncszerű: A szerelmes B-be, B szerelmes C-be, C szerelmes A-ba stb. A legtöbb aranyifjú mintha Oidipusz lenne: az idősebb szépasszonyokat kedveli, akik kacérságukkal nem ritkán csak még jobban kiélezik a dolgokat.

Azok a fiatal lánykák, akik becsöppennek életébe, alulműveltek, de jó fenekűek és formás mellűek, dekoratívak (jól lehet velük reprezentálni egy-két hónapig), no és bálványként imádják „lovagjukat”. Az aranyifjú nemcsak a mindennapi életben, hanem a szexben is egoista, mindig azt nézi, hogy saját magának jó legyen. Csókolózni nem szeret, de az orális szexet – a maga javára kamatoztatva – kedveli. Az aranyifjú – mert ugye, mindent ki kell próbálni – azonos neműekkel is kapcsolatba léphet, ettől még sem homo-, sem biszexuálissá nem válik, de a szürke tömegtől ez is megkülönbözteti. Szexuális segédeszközöket, pornófilmeket azonban egyáltalán nem szeret.

Kapcsolatainak java része tiszavirág életű, néhány napos vagy hetes. Mosolyognivalóan igazat ír Donald Barthelme: ,,Pia azt mondta Edwardnak, hogy még soha senkit nem szeretett ennyi ideig. Mennyi ideig? – kérdezte Edward. Már két hónapja.” Ezt az állapotot nagyon jól vázolja Fromm: ,,… a közelségnek mindezek a típusai (szex, harag stb.) mind jobban és jobban apadnak. A végeredmény: az ember új partnernél keresi a szerelmet, egy új idegennél. Az idegen megint csak átalakul ’meghitt’ ismerőssé, a szerelembe esés érzése megint lelkesítő és mélységes, és lassanként megint csak elkezd egyre kevésbé mélységes lenni, és végül jön a vágy az új hódításra, új szerelemre – mindig azzal az illúzióval, hogy az új szerelem más lesz, mint a korábbiak.” Ennek ellenére a partnerkapcsolatból házasság is lehet. Az esküvő nem mindennapi, nem is azért, mert horribilis összegbe kerül, hanem mert annyira komolytalan parádévá teszik a házasulandó felek és az összecsődített barátok. Ámbár az igazi aranyifjú negyvenéves kora előtt nemigen nősül, ami azért nem akadálya annak, hogy utódja – esetleg már tizenéves – ne lenne akkorra.

eszenyi5 1212

Szórakozás és életmód

A playboy életének nagy részét a szórakozás teszi ki: a gondtalan életmód, a sok szabadidő és a jó anyagi helyzet szinte magától kínálja ezt. Az aranyifjú mindig ugyanazon szórakozóhelyekre jár; csak a legdivatosabb helyek jöhetnek szóba. Nem sznob, mert egy olcsó helyen is jól érzi magát a társaságával. Persze a különböző szórakozóhelyek vezetőinek engedményeket kell tenniük, ha szép hasznot akarnak „leakasztani” dúsgazdag törzsközönségükről (pl. megpaskolhatják a táncosnő popsiját, ami azért közönséges földi halandónak nem ajánlatos).

makaróni vagy spagetti

Az aranyifjú egész napja merő „basáskodás”-nak tűnhet, de hát a név kötelez. Hősünk délben felkel, bekapcsolja a hi-fi magnót vagy a CD-játszót (esetleg a Music Television-t), és hallgatja egy kicsinyt a legújabb zenét. Mikor összeszedi magát, reggelizik, valami húsos szendvicset, sok-sok ketchuppal vagy mustárral. Mikor majdnem egészen „beszámítható” lesz, videón megnéz egy filmet, közben telefonálgat és átfutja a napi sajtót. Délután négy tájban kezd készülődni. Elintézi üzleti ügyeit, találkozik barátaival, barátnőivel, szétnéz az üzletekben, és utánajár a legújabb „pletykáknak”. Hazamegy, átöltözik, kipiheni a fáradalmakat, majd irány az éjszaka! Ez egy étkezőhelyen kezdődik, ahol az olaszos ételek dominálnak (pizza, makaróni vagy spagetti jöhetnek számításba). Ezt követi a játékterem (no nem akármilyen), majd éjféltájt elkeveredik egy „zenés-táncos szórakozóhelyre”. Táncolni nem táncol, csak hallgatja a zenét, figyeli a „felhozatalt”, és barátaival megbeszéli a világ nagy dolgait. Házibuli alkalmával ez a program felborul, mert az estét egy helyen tölti: tombol vagy depresszióba zuhan. Ilyenkor megismerkedik új lányokkal és fiúkkal, szinte jó érzékkel szúrja ki embereit a ,,qui prodest, qui bono est” alapján.

Megváltozik a helyzet nyáron és télen, mert ekkor időt kell szakítani olyan kedvelt és költséges szezonális sportokra is, mint a tenisz, a szörf vagy a sí. Nem olcsó mulatság ez, hiszen a teniszezéshez kell legalább két teniszruha, egy-egy jobb ütő ára meg tízezer körül mozog. A szörf értéke megvan százezer is, egy komplett sífelszerelés javában ötszámjegyű. Egyszerűbb és olcsóbb sportokat nem szeret (esetleg még az autóversenyzést: de csak rallye!), legfeljebb nyáron, tóparton sütteti magát meztelenül (télen meg a szoláriumban).

Az aranyifjú szívesen utazik. Nincs megkötve, új tájak, új felfedezések vonzzák. Legrosszabb esetben a Balaton partján szórja pénzét és csavargatja el az ott üdülő családok lánykáinak fejét.

Az aranyifjú olvasni is szokott, leginkább sikerkönyveket. Sok-sok filmet néz, moziban és videón (leginkább akciófilmeket). A művészetek közül talán csak a fotózás érdekli komolyabban, mert neki is van drága masinája. No és el ne felejtsem az autót, amely nyugati (OPEL-től a bogárhátú VOLKSWAGEN-ig, jobbaknak nyáron kabriolet változatban is). Az autó tucatholminak számít és igazából nem státusszimbólumnak. Nem is pucoválja agyon, mint egy kispolgár, inkább koszosan jár vele. S hogy lássa a jónép, ez nem a papa vagy a mama kocsija, feliratokat ragaszt a hátsó ablakba (újabban átlósan, a kilátás nem fontos). A magnó lételem a kocsiban (valamilyen világmárka, mondjuk BLAUPUNKT, PHILIPS, PIONEER vagy más hasonló). Amikor aztán kisüt az első napocska, előkerülnek a motorok (mind japán gyártmány): a felkapott diszkotékák parkolói ekkor válnak igazán a lóerők, köbcentik orgiáinak színhelyeivé. Jobbaknak még kisebb robogóik is vannak: azokról az aranyos lábvédős kis VESPÁ-król és PUCH-okról van szó. Feltűnő, hogy inkább lassan hajt, mert a száguldás prolis.

Mindezek mellett viszonylag józan életet él, még alkohollal és kábítószerrel sem foglalkozik (naná, hogy azért kipróbálja!). Előfordulnak életében durvább dolgok is – verekedés, betörés, ellenség üldözése autóval keresztül-kasul a városon, ténykedés az elitmaffiában – de mindez úgy, hogy a nagyközönséget nemigen veszélyezteti.

eszenyi6 1212

Perspektíva

Meddig aranyifjú az aranyifjú, és meddig képes ezt az életvitelt fenntartani? Az idő haladtával letisztulttá válik, kikristályosodik. Bár életmódja jelentősebben nem változik, kiforrottabb, józanabb lesz. Igyekszik a köztudatban maradni, fontosnak tartja, hogy az emberek beszéljenek róla: jót vagy rosszat, de beszéljenek. Későn nősül, felesége komoly, reprezentatív. Miközben „megörökíti önmagát”, körülveszi a fiatalabb korosztály, vállalkozásokba kezd, s békésen éli életét.

(A fenti tanulmány (?) írásakor jóformán semmiféle forrásmunkára nem támaszkodhattam. Amellett, hogy „testközelből” figyeltem az aranyifjúság életét, és rengeteget beszélgettem velük, mégis rátaláltam egy-két olyan műre, amely adalékokkal szolgált munkámhoz, és mindenképp említést érdemel. Stílusában és tartalmában az egyik legérdekesebb Paul Fussel: Osztálylétrán Amerikában című könyve (Európa, Bp., 1987), a benne foglaltak jól alkalmazhatók magyar viszonyokra is. Nem kevésbé érdekes Christopher Lasch Az önimádat társadalma (Európa, Bp., 1984), amelyben olyan témákat feszeget a szerző, mint a narcizmus, korunk önimádó személyisége és hasonlók. Erich Frommnak két munkájára is támaszkodtam, így A szeretet művészete (Helikon, Bp., 1984) és a magyarul sajnos még meg nem jelent To have or to be? (Bantam, New York, 1984). Köszönettel tartozom azoknak a barátaimnak, akik segítségemre voltak, a kéziratot átolvasták és tanácsokat adtak, így Bazsa Krisztina, Paulovits Anita, Rudolf László, Tass Enikő és Tóth Péter.)

kép | Vangel Naumovski művei, wikiart.org