(ÉS GYÖNYÖRŰEN SZÁLLT)
2001 január
Amikor a halom már túl magas volt, és lentről nem tudták továbbépíteni,
felküldtek a tetejére egy tíz év körüli fiút, láncba állva neki dobálták
az ölnyi dinnyéket, ő pedig vigyázva, hogy miközben utánuk nyúl, meg ne
mozduljon a lába alatt a méregzöld hegy, elkapta és hátul egyiket a másik
után finoman legurította. A minden pillanatban repedni kész, napfoltos
dinnyék szépen a helyükre fordultak. A fiú érezte, hogy a térről sokan
figyelik, és a cserzett hátú kocsikísérőkkel, segédmunkásokkal együtt
ő is a piac urának képzelte magát: a pótkocsin álló kis gnóm minden fiatal
nőnek utánafütyült, egy srác pedig, akit Flokinak hívtak, ha éppen nem
repült felé dinnye, apró kavicsokkal célozgatta a kóbor kutyákat, és nagyot
rikkantott kappanhangján, ha sikerült eltalálnia egyet. A fiú akkor még
nem tudta, hogy könnyen alakulhatott volna minden másképp. A szülei,
akiknek viszont a dolgok későbbi alakulásáról nem volt fogalmuk, ötvenhat
novemberében két szomszédos utcában készültek disszidálni, az egyik
Ausztráliába, a másik Izraelbe, aztán az anyjából, mint később is annyiszor,
elillant a bátorság, majd csak lesz itthon valahogy, az apjáról pedig sosem
derült ki, miért hagyta, hogy egy idős ismerőse lerángassa a teherautóról.
A fiú mindenesetre ennek köszönhette az életét. Így lett belőle a piacon
,,a főnök fia”, aki minden nyáron itt segédmunkáskodott, később pedig sört
árult a csepeli strandnál az építőmunkásoknak, és megtanulta, hogyan kell
egy kőpadkán puszta kézzel kinyitni a sörösüveget, hogy hány rekesz fér
keresztben egy raklapra, és hogy egy országban, ahol nem történik semmi,
mit jelent, ha valakit lecigányoznak vagy lezsidóznak. Persze mindez csak
visszatekintve mondható el. Akkoriban az egyik napra úgy következett a
másik, ahogy a méregzöld dinnyéket rakták: gyűlt, gyűlt a halom, és bármikor
megcsúszhatott az egyik az ember lába alatt. Aztán az egésznek tűz vetett
véget. A piac oldalában hajnalban felgyulladt az italraktár, égett a szesz,
hallani lehetett az üvegek törését, és gyönyörűen szállt a fehér műanyaggyapot:
mindenki nézte, nem lehetett mit csinálni, ezzel a tűzzel kezdődött a történelem.