BEISMERŐ VALLOMÁS
MAGYAR CSALÁDI KALENDÁRIUM [1988 április]
Tisztelt Államügyész Úr!
Ön, aki hivatásszerűen foglalkozik a bűnnel, talán nem fogja meglepőnek találni azt a felismerésemet, hogy valamennyien a bűnösség árnyékában növünk fel. Már a gyermekre is, amikor bevizel, vagy a körmét rágja, vagy a testéhez nyúl, rákötözik a bűntudatot, mint valami batyut, amelyet nem vethet le, amíg él. A kezdetben ártatlan cselekvés tilalmasnak minősül, és amikor ennek ellenére ismét elkövetjük, már bűnözők vagyunk. Gondoljon Andersen utcagyerekére. Amikor a király pucéran végigvonult az utcán, és a sokaság, mely nem akart hinni a szemének, álmélkodva csodálta ruháját, ez a kölyök egymaga kiáltotta: „A király meztelen!” Ezt még ártatlanul cselekedte, látószerveinek sugallatára. Andersen tapintatból nem folytatja a történetet, én azonban kinyomoztam, mi történt ezután. Az utcagyereket a kerületi rendőrkapitányságra kísérték, és itt hathatós érvek segítségével meggyőzték arról, hogy a király, fogalmából eredően, nem lehet meztelen, és ezért ő rendbontáson kívül a rémhírterjesztés, a rágalmazás és a felségsértés bűnébe esett. Amikor az utcagyerek, mindezt belátva, eltávozott az őrszobáról, ismét csődületbe ütközött: a király éppen hazafelé tartott sétájáról, és természetesen még mindig Ádám-kosztümben volt. A sokaság most sem akart hinni a szemének, álmélkodva csodálták hússzínű ruháját, de az utcagyerek, szemének sugallatára, ismét elrikkantotta magát: „A király meztelen!” Most azonban már önvád fogta el, míg hangja tovaszállt a zsúfolt tér fölött, és bűnössége tudatától porig sújtva vonult el a helyszínről két úr között, aki gyöngéden belékarolt.
bűntudat
Mindez persze régen történt, tisztelt államügyész úr, és én csak azért idézem az emlékezetébe, hogy jelezzem: nem hiszem, hogy nekem, Önnek, vagy bárkinek hatalmában állna meghatározni, mi tartozik a bűn körébe. Bűn az, amit nem vállalhatunk emelt fővel. Mert amit nem vállalhatunk emelt fővel, az bűntudattal tölt el, és a bűntudat szüli a bűnt. Ezzel szemben Ön, foglalkozásából kifolyólag, nyilván azt tartja bűnnek, ami hatályos törvényekbe ütközik. De mi történik, ha a törvények például népirtásra vagy atomtöltetű rakéták célba juttatására köteleznek? E kérdésemmel persze nem azt akarom sugallni, hogy jogi szempontok helyett erkölcsi mérlegelés alapján kellene megvonni a bűnösség körét. Egyidejűleg sokféle ellentétes tartalmú magatartás hivatkozhat erkölcsi megfontolásokra, és csak az önkény tehet igazságot köztük. Ezért indulok én ki a jogi és az erkölcsi nézőpont helyett a bűntudatból, noha azt is tudom, hogy a bűntudatot úgy tenyésztik bennünk, mint pincében a gombát.
Ezek után rátérek tulajdonképpeni tárgyamra. Beismerő vallomást teszek Önnek, noha adott tárgyban nincs bűntudatom. Megsértettem a törvényt, de cselekedetem senkinek sem okozott kárt és senkit sem juttatott jogtalan előnyhöz.
Nem tudom, hogy a mi hatóságaink is bekapcsolódtak-e annak idején az Interpol kérésére a Chaplin koporsójának elrablói ellen indított hajszába. Sajtónk mindenesetre részt vett az események latolgatásában, és mindenféle feltevésekre ragadtatta magát. Újnácik rabolták el a filmkomikust bosszúból, amiért kigúnyolta Hitlert; vagy londoni lokálpatrióták, amiért multimilliomos létére se tett soha semmit hanyatló szülővárosa, London érdekében. Mások zsarolási manőverre gyanakodtak; csakhogy az özvegy rögvest bejelentette, noha ajánlatot se kapott, hogy nem hajlandó fizetni. Ez várható volt, az ilyen özvegyekről mindenki tudja, ami tudnivaló. A hatóságok csak a szellemi színvonalukról kialakított lesújtó összképet igazolták, amikor éppen ennek a képtelen zsarolási motivációnak az alapján tartóztatták le és ítélték el azt a két szerencsétlen földönfutót, aki feltehetően még védekezni sem tudott. Kíváncsi volnék, milyen fenyegetésekkel vagy ígéretekkel bírták rá őket arra, hogy vállalják el a bűnbak-szerepkört.
dobogó szívvel
Chaplint nem rabolhatták el a művész ellenségei, mert semmit sem remélhettek a tetemtől. Chaplint csak valamely tisztelője áshatta ki a föld alól. Fényes nappal állt meg a teherautó a sírnál, daruval emelték ki, bámész nézőközönség gyűrűjében, a több tonnás acélkoporsót, majd elhajtottak vele – hová is? Nem árulom el Önnek. Csupán annyit közlök, hogy a koporsó fedelére helyeztem ezt a papírt, azon írok. Még nem mertem kinyitni – dobogó szívvel ülök a partján. Van időm, itt a világ minden rendőre sem talál meg.
Most még néhány szót az indítékaimról. Picasso halálával kezdem – ha már akkor ilyen elkeseredett lettem volna, először őt lopom el. Picassóval a folytonos, alkotó újjászületés reménye szállt a sírba. Chaplinnel pedig az a képességünk, hogy nevessünk azon, ami elviselhetetlen. A húszas évek óta roppant háború osztotta meg a világot: egyik oldalon az elnyomást szolgáló intézmények álltak, a másikon Chaplin. Sokáig eldöntetlennek látszott ez a harc, vagyis a humortalan intézmények külsőleg győztek, a hatalom nélküli Chaplin pedig belsőleg diadalmaskodott. Én a moziban mindig nagyon drukkoltam Chaplinnek, és meggyőződésem, hogy segítettem is neki ezzel – de az intézményeknek is sokan drukkolnak manapság, így hát meg lehetett elégedve a döntetlen állással. Chaplin halála után azonban felborult a pálya. Bár szigorúan materialista világnézetben nevelkedtem, és így az ereklyéknek nem tulajdonítok csodatevő erőt, arra gondoltam, hogy a tárgyaknak mégis van hatalmuk. Jelképpé magasztosulva szellemet árasztanak, felhívhatják a figyelmet valami hiányra, melynek betöltése létérdekünk.
Ezért loptam el koporsóstul Chaplint, és ezért teszek most beismerő vallomást. Remélem, lesz Önben annyi erkölcsi bátorság, hogy a megtalált és elítélt bűnösökről szóló hivatalos legendának hadat üzenve hajszát indít ellenem és így felhívja a világ közvéleményének figyelmét a tettre és indítékaira. A tárgy, amelyet hatalmamba kerítettem, szellemi élethez jut, személlyé lényegül át és ismét megosztja az emberiséget – Chaplin a koporsóból folytatja világméretű harcát. Én, szerény eszköz, derűsen várom a fejleményeket. Egy filmben játszom, melyet maga a Mester rendezett. Az igazságtevő komikum emberi gépezete beindul. Hatalmas apparátus vonul fel egy hullarabló és egy hulla ellen; a mérkőzés egyelőre döntetlenre áll. A hullarabló levelet ír az államügyésznek. Alá is írja…