ÉLŐ ÉS HOLT

M. Yvette-nek

A néma estékről ne szólj,
Hisz én is tudom,
Hogy élők és holtak összevegyülnek,
Minden élőre vágyó érintés
Holtra talál,
És minden holtra szórt szitok
Élőbe hatol,
Ott csak véteni tudok,
És elhibázni, hiszen felemás
Minden – élőké vagy holtaké?
Talán a halál nyomai eltűnnek
Semmítőszék elé kerülve, nyomtalan?
Az aszpik rejti így a húsdarabokat,
Vitrin az emléktárgyakat, egyenként
Előcitálva tulajdonát, zárszámadásra
Készen, dermedt sorakozóban a készlet,
Hiánytalan, és újraszámolja, folytatja
Játékát, mint kutya a csonttal, velük.
És benn térmélysége az áttetsző kocsonyának,
Valami derűsebb, nézőkre bízott, egymásra
Nem, önállótlan,
Tárgyrendbe sorolt, tehetetlen,
Magtalan, aminek látszik, az, mondjuk
Magány: mi volna belőle menthető?

kép | Gunnar Már Hauksson, flickr.com