Victor András

ELNÉZEM EZT A FÁT…

2013 augusztus

ELNÉZEM EZT A FÁT…

Az ember sokféle. Összetett, komplex, sokrétű lény. Viszonya a természettel is százféle, ezerféle – kapcsolatunk van a természetes, a tárgyi-épített és a társadalmi-kulturális környezetünkkel.

Ha csak a természetesnél maradunk most, ahogy kötődünk talajhoz, vízhez, levegőhöz, élőlényekhez stb., akkor is áttekinthetetlen „gubancot” látunk a sokféleségben.

Próbáljuk rendezni! A rendezéssel persze veszítünk a részletek gazdagságából, de cserébe némi áttekinthetőséget kapunk. Ember és Természet kapcsolata talán öt kategóriába sorolható. Ezek: gyakorlati, érzelmi, értelmi, akarati és hitbéli.

pszichés működések

Hogyan jutottam éppen ehhez az öthöz? Karácsony Sándor társaslélektani rendszere alapján. Ő a lelki funkciókról szóló klasszikus hármas tagolást (érzelem, értelem, akarat) „lefelé és fölfelé” is kiegészíti (életérzés, érzelem, értelem, akarat, hit), majd egész életművében azzal foglalkozik, hogy az egyén lelkében végbemenő pszichés működéseknek melyek a társas működési megfelelői: emberi jog, művészet, tudomány, társadalom, vallás.

Nézzük hát, hogyan láthatjuk ötfélének ugyanazt a fát!

1. Életérzés, emberi jog, gyakorlat – IGAZSÁGOS

Ha praktikus szemmel nézek egy fát, az érdekel, mire használható. Ilyenkor a mindennapi élet szükségletei foglalkoztatnak. Praktikus szempontjaink alapvetően az utilitarizmus területére esnek. Itt pedig a legfontosabb – vagy egyetlen – kérdés, hogy „mire jó?”.

Gyakorlati szempontból valóban elképesztő, hogy a fa milyen nélkülözhetetlen az ember számára. Fa ég a kandallóban és a kályhában, a tűzhelyben, amiben sütjük-főzzük az ételünket, lángoló vagy parázsló fát ülnek körül esténként a pásztorok (vagy táborozók). Fából készülnek eszközeink, házaink, hajóink, díszeink, szerszámaink és fegyvereink nyelei, az íjunk és a nyilaink, bútoraink, szekrényeink, polcaink, néhol még a papucsaink is. És sokféle gyógyszert is készítünk fából; pl. lázcsillapító hatású szalicilátokat (a fűzfa kérgéből), maláriagyógyító kinint (a china fa kérgéből), hashajtót (a kutyabenge kérgéből) stb. És akkor még nem is említettük a fűszereket! A fahéj azért viseli ezt a nevet, mert valóban egy trópusi fa kérge (héja).

Hogyan felel meg ez a gyakorlati felhasználás a jogi szintnek? Úgy, hogy az életérzés a leginkább testi beágyazottságú lelki működésünk. Olyan lelki működés, amely elválaszthatatlan a testtől. Ha úgy tetszik, „élőlényi szükségleteink” kielégítésével (vagy éppen kielégítetlenségével) kapcsolatos érzéseink. Ez pedig lényegében az „alapvető emberi jogok” területe; arról szól, hogy egy igazságos világban jogom van nem éhezni, nem fázni, nem félni. És kétségtelen, ehhez (is) igen sok vonatkozásban a fa segít.

A gyakorlatiasság szempontja gyakran olyan erős, hogy még a természettel kapcsolatos, érzelmileg telített megnyilvánulások is a hasznosság körül forognak. Érdekes példája ennek az ún. Az erdő fohásza. Ezt fatáblába faragva az erdők szélén vagy természetvédő könyvek borítóján sokfelé olvashatjuk:

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
Melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
S gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja,
Én vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel,
A deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja,
Bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem,
Hallgasd meg kérésem,
Ne bánts!

Ez az erdőjárók „himnusza”. Valóban szívhez szóló. Megbizsergeti az ember lelkét, ha végiggondolja, hogy csecsemő korától haláláig milyen sokféle szerepe van életében a fáknak, az erdőknek. Ugyanakkor – érdekes ellentmondás! – cseppentett hasznosság-központú (bár az eredeti címe nem fohász, hanem kérés). Nincs benne szó az erdő és a fa szépségéről, nincs szó tudományos érdekességekről, s az erdő transzcendens világáról sem. Lám, Hannes Tuch vesztfáliai erdész (aki egyben sikeres regényíró, költő, természetleíró és régész is volt) 1927-es Bitte des Waldes című versében csupa praktikus, hasznos, gyakorlati pozitívumot sorol fel.

2. Érzelem, művészet – SZÉP

Ha művész-szemmel nézem a fát, a „szívemmel látom”. A látvány esztétikája érdekel. A szépség. Hogy mi és miért szép. A szépséggel összefüggő érzelemvilág az uralkodó bennem. (Lehet persze, hogy a művész csúnya dolgot ábrázol, de azt is szépen.) Most nem a praktikum vezet; nem azt nézem, milyen szerszámnyél készülhetne a fából. Nem is józan, hideg racionalitással vizsgálom. Nem a hasznosság érdekel, nem a tudomány objektivitása vezet, hanem az érzéseim, érzelmeim. A lelkem rezdülése.

A tájképfestő számára egy fa alkalom, hogy megmutassa nekünk: ő hogyan látja szépnek a kopár fa girbegurba ágait, vagy a rügyező és bimbókat bontogató fa életerejét, vagy a gyümölcsökkel teli fa tápláló gazdagságát, vagy az öreg fa göcsörtös, aggastyáni méltóságát. Mert ezek mind lehetnek szépek. Művészet azonban csak akkor születik egy fa szépségének a bemutatásából, ha maga a művész érzelmileg telített, s belőlem is ezt váltja ki.

A szépnek-látás nagymértékben tanult folyamat. Kultúra-függő. Egy japán festő virágzó cseresznyefája más, mint amilyennek Európában vagy Dél-Amerikában festik. És „kulturáltság-függő” is, ami szintén tanulási kérdés. Például a modern művészetek „nyelvét” meg kell tanulnunk. Aki nem ismeri ezt a „nyelvet”, nem érti, miről „beszél” a művész. Ez persze nemcsak a vizuális művészet esetében van így. Ugyanez a helyzet a zenével. Aki nem tanulta meg a modern zene kifejezésmódját, annak csak zűrzavar már Bartók zenéje is.

A művészi kifejezés másik jellemzője a jelkép. A telített művész jelképekben beszél. Az ő megfestett vizuális jelei nem egyszerűen jelek, hanem egyetemes jelképek. Csontváry magányos cédrusa is szimbólum. A népdalban megénekelt „marosszéki kerek erdő” és a Lázár Ervin-féle „négyszögletű kerek erdő” is jelkép. S ahogyan minden jelképre igaz, itt sem lehet „tudományos pontossággal” leírni, minek a jelképe, hiszen mindannyiunk számára kicsit-kicsit mást jelent. Univerzális jelkép, mégis nagyon személyes és egyéni.

Nemcsak a teljes fa lehet szép, hanem maga a fa anyaga is. A fa rajzolata, erezete gyakran annyira szép, hogy még hamisítják is; a pozdorjából összeragasztott bútorlapokat olyan bevonattal látják el, amelyen valamely fa jellegzetes rajzolata látszik. Lehet, hogy ez a bevonat valóban abból a fából készült vékony réteg, de az is lehet, hogy csalás az egész; a mintázat is csak művi. És mégis megvesszük, mert szép. Szép a felület, szépek a vonalak. Mindenki tapasztalhatta már, hogy egy faborítású szoba vagy akár templombelső mennyire más hangulatot áraszt, más érzéseket ébreszt, mint a kővel fedett vagy meszelt-festett felület.

egy halott fa

És szép lehet egy halott fa is. Sokan tesznek ki dísznek megszáradt, girbegurba gyökeret vagy érdekes alakzatú faágat.

Nem mai gondolat, hogy a fa szép lehet. Már Huszár Gál református lelkipásztor (és több nyelven beszélő, s azokból fordító nyomdász) 1560-ban, Debrecenben kiadott énekeskönyvének is Mint az folyóvíz mellett termő szép fa volt a címe. És Vörösmarty is megénekelte a fa szépségét és csodáját a Csongor és Tünde első énekében:

Szép fa, kertem új lakója,
Mely, mint nem várt ritka vendég,
Félig föld, félig dicső ég,
Ösmeretlen kéz csodája
Állsz előttem, s a kopárra
Életet, fényt, gazdagságot,
S hintesz álmot a sovárra…

3. Értelem, tudomány – IGAZ

Ha tudósként nézem a fát, az „eszemmel látom”. Racionálisan. Az igazolt ismeretek érdekelnek. Tények, számok, mérhető adatok, összefüggések. Rendezni, rendszerezni akarom a világ dolgait. Most nem érdekel az esetleges felhasználás. Nincsenek bennem szubjektív érzések a fával kapcsolatban. Objektív adatokat gyűjtök a fa minéműségéről, koráról, állapotáról. Meg akarom állapítani, milyen fáról van szó: bükk vagy gyertyán? Vannak-e károsítói, egészséges-e a kérge, őshonos-e ezen a tájon? Milyen a levele, gyökere? Hány szirma van a virágjának, hogyan terjed a termése? És így tovább a végtelenségig. Nincs határa a tudományosan megismerhető dolgoknak.

Ha egy dendrológus (fákkal foglalkozó botanikus) mikroszkóp alá tesz egy pici fadarabot, meg tudja mondani, milyen fa melyik részéből származik, s még azt is, hogy a picike darab melyik része állt fölfelé. A fában lévő szállítóedény-nyalábok sejtfalának vastagodási formái ugyanis annyira jellegzetesek, hogy egy szabad szemmel alig látható darabkából is csalhatatlanul meg lehet mondani, tölgy volt-e vagy cseresznye stb. Ennek alapján pedig következtetni lehet, honnan származhat; esetleg kiderülhet, hogy nem is ott élt az a fa, ahol a törmeléket találták.


Esetenként keveredhetnek a felhasználás szempontjai a tudományosakkal.

Ha pl. azt vizsgáljuk, hogy puha vagy kemény fáról van-e szó, az egyben jelzi a felhasználhatóságot is. Nem mindegy ugyanis, mit használunk kenuépítéshez, mit kerti bútornak, s mit ceruzagyártáshoz. Vannak nagyon könnyű fák; szaknyelven kicsi a faanyaguk sűrűsége. A trópusi balsafa például nyolcszor könnyebb a víznél, a lucfenyő feleolyan könnyű. De az úszó bükkhasábnak már a háromnegyede víz alá kerül, az ébenfa pedig nem is úszik, elsüllyed.

Nemcsak biológus szemmel nézhető egy fa. Nagy, öreg fák – a kivágásuk után – történelmi tanulságokkal is szolgálhatnak. Pl. az évgyűrűk vastagságából, színéből nagy biztonsággal következtetni lehet bizonyos évek időjárására. A történeti ökológia több száz éves (vagy elszenesedett) fák törzséből jogos következtetéseket von le népek és kultúrák virágzásáról vagy éppen hanyatlásáról. Mamutfenyők évgyűrűi a tanúi, hogy a közép-amerikai maja civilizáció 1300-as évek táján kezdődő hanyatlásának egyik fő oka az éghajlat megváltozása, az évtizedek alatt lassan erősödő szárazság volt.

4. Akarat, társadalom – JÓ

Ha a közösség egy tagjának – például egy falu lakosának – szemével nézem a fát, az erdőt, a társadalmi viszonyok leképezése érdekel. Az emberek egymásnak feszülő akarata, szándéka, igénye, követelése. Mert a fa és erdő eredetileg a közösség tulajdona volt. A közösség rendelkezett felhasználásáról, védelméről. Meghatározta, mi a jó az egyes embernek, s mi a közösségnek. Imreh István A rendtartó székely falu című könyvében gyönyörűséges példákat hoz arra, hogy a székely közösségek hogyan szabályozták a fák használatát. Pl. az „árkosi communitás” 1777-ben úgy határozott;

ha valamely árkosi lakos cserefát kérne maga bizonyos szükségire, és azt esztendő elfolyása alatt fel nem építené, azon fa esztendőn túl legyen a falué, s oda disponálja, ahova a falu szüksége kívánja… sem épületben való fát, sem tűzre való fát vidékbe hordani s eladni szabad ne legyen semmi szín, sem pretextus alatt… nemkülönben sem tilalmos erdőben, úgy szabad erdőben is cserefát hántani szabad ne legyen.

Ma nem a közösség törvénye, hanem az erdő magántulajdonosa szabja meg, mehetek-e erdőlni, szedhetek-e fát, gallyat, gombát. A fa tehát igen gyakran tulajdonlási – tehát társadalmi – probléma. S néha nem is a gyakorlati haszna miatt, hanem mert tulajdonnak, magántulajdonnak tekintjük. A birtoklási vágy, a „magántulajdon szentsége” (ami egyébként a kapitalista világlátás és értékrendszer betegesen túlzó kifejezése) alapján akkor is jogot formálunk egy fára, ha annak (a birtokláson kívül) semmi más értelme, haszna nincs. Olvassuk el (újra és újra) Arany János Fülemiléjét, hogy a diófa, s az ágán fütyölő fülemüle „birtoklási joga” hogyan emelkedik fontosságban a jó-szomszédság fölé!

a hasznosság szempontja

Szétválaszthatatlanul keveredik a hasznosság szempontja a társadalmi viszonyok érzékeltetésével abban a József Attila-sorban, hogy „örülj, ha jut tüzelőfára”. Jelzi ugyanis, hogy a tüzelőfa megléte vagy hiánya bizony kemény szociális kérdés. A városi parkok padjairól az ülőkék és a háttámaszok nem feltétlenül a rombolási kedv miatt tűnnek el – valakit tán ezek a fadarabok mentenek meg a fagyhaláltól. A „tolvaj” közben jól tudja, hogy gazdag „szomszédai” Hawaii szigetén hűsölnek a pálmafák árnyékában.

5. Hit, vallás – SZENT

A fa lehet szent is. A történelem tele van szent fák történeteivel. Sok keresztény templom van szerte a Földön, amely attól különleges, hogy olyan fadarabkát őriznek benne, amelyről úgy gondolják, Krisztus keresztjéből származik. Számos öreg fa van hazánkban is, amelyet nagy tisztelet övez, mert a hagyomány szerint egy fontos ember alatta ült-prédikált-aludt-táborozott stb. Nyilván szent fa volt Csontváry cédrusa is, ha oda zarándokoltak az emberek.

A fák transzcendens tisztelete egyidős az emberi kultúrával. A kelták például úgy hitték, a fák az emberek ősei, s – miként Európában más népek is – a tölgyet tekintették elsősorban szentnek. Még a csatákba is elvittek magukkal egy-egy tölgy-magoncot, mert az adott nekik erőt a küzdelemben.

Ovidius Átváltozások című művének VIII. fejezetében (742–879. sor) is egy szent tölgyfa elpusztítása adja Erysichton tanulságosan tragikus történetének kiindulópontját. Ez az Erysichton ugyanis – hogy a fényűző lakomáknak otthont adó palotának helye legyen – kivágatta munkásaival Ceres szent Ligetét(!), s közepén az ős-öreg, óriási tölgyfát, amelyben egy kedves nimfa élt, körülötte pedig a Dryadok szent táncaikat lejtették. Büntetésül Ceres örök éhséggel sújtotta Erysichtont, aki végül – amikor már minden vagyonát felzabálta, minden ehetőt megevett maga körül, s éhsége mégsem csillapodott – önnön tagjait marcangolta.

Ratkó József is az ember és a fa transzcendens rokonságáról ír:

Minden emberben fa lakik,
ágaira fészkel a hit,
s dalol, mint valami madár,
míg le nem üti a halál.
Minden fában lélek lakik,
az emeli az ágait,
és fészket óv, szélnek feszül,
s szenved – már majdnem emberül.

védik a fákat

Ma már meglehetősen ismert az ún. Chipko-mozgalom. Ennek hívei a fák átölelésével tiltakoznak az elpusztítás ellen. A mozgalom az észak-indiai bisnoi néptől ered, akik szentnek tartják a fákat, és szentségtelennek minden fa-döntést. 1730-ban egy maharadzsa új palotát akart építeni, s ehhez sok fára lett volna szüksége. Meg is parancsolta munkásainak, melyik erdőbe menjenek fát vágni. Ott azonban bisnoi családok éltek, s amikor hallották a fejszék csattogását, azonnal siettek az erdőbe, próbálták elmagyarázni a munkásoknak, hogy a fák szent élőlények. A munkások azonban nem hallgattak rájuk, folytatták a fadöntést. Ekkor a bisnoik – nők, férfiak, gyerekek – átkarolták a fákat, és saját testükkel védték azokat. A favágók mégsem kegyelmeztek. Sem az embereknek, sem a fáknak. Azon a napon 350 gyerek és felnőtt lefejezett holtteste feküdt a törzsek mellett. A tragikus nap emlékére alakult Chipko-mozgalom, amelynek tagjai – amikor szükség van rá – ma is átölelik, saját testükkel védik a fákat a kivágástól.

Vajon ezek a látásmódok hogyan viszonyulnak egymáshoz? Kizárja-e egyik a másikat? Vagy függetlenek egymástól? Egyáltalán nem. A legigazabb válasz, hogy kiegészítik egymást; komplementáris egységet alkothatnak. Hiszen tudományosan is vizsgálhatjuk a szent fát, amelyet egy művész megfestett. Vagy művészi igényű grafikát készíthetünk egy tudományos célú fa-határozóhoz. Vagy – ahogyan Az erdő fohásza mutatja – lélekhez szóló vers születhet a gyakorlati hasznosság felsorolásából.

A fának „dolga van velem, miként nekem is vele” – mondja Buber. Igen. S ráadásul sokféle fa van, sokféle ember és sokféle viszonyulás. Szép a diverzitás.

 

A viszony – kölcsönösség” című, egy Buber-idézethez készült összeállításból. A Buber-idézet:
Egy fát szemlélek. Befogadhatom mint képet: meredő oszlop a fényárban, szerteszaladó zöldellés, a háttér kék ezüstje szelíden mossa. Megérezhetem mint mozgást: áradó erek a szilárd, magasba emelkedő törzsön, a gyökerek szívása, a levelek lélegzése, végtelen közlekedés földdel és levegővel, s maga a homályos növekedés. Besorolhatom a fajtájába, s mint egyedet szemlélhetem: fölépítését és életmódját. Megtehetem, hogy egyszeriségétől és formájától oly következetesen eltekintek, hogy már nem látom egyébnek, mint törvények kifejeződésének […] Megtehetem, hogy pusztán számok közötti viszonnyá oldom – örökkévalóvá teszem. […] Minden, ami a fa sajátja, benne van: az alakja és a szerkezete, a színei és a kémiája, társalgása az elemekkel és társalgása a csillagokkal – mindez egyetlen teljességben. A fa nem benyomás, nem képzeletem játéka, nem kedélyem valamelyik állapota – szemben velem éli világát, és dolga van velem, miként nekem is vele, csak másképpen. Ne próbálja az ember a viszony értelmének erejét elvenni: a viszony – kölcsönösség.
Martin Buber | Én és Te (Bíró Dániel fordítása)
kép | Piet Mondrian, wikiart.org