„… ELÁLLT A SZÉL …”

felnőttek közben a fák is, lebeg
ölükben itt a buborék, szivárvány
öleli át huszonnégy évemet,
ahogy a szélcsend újra fújja… várnám,
hogy súlyától lehull a nagy idő,
de nem: kapkod utána a gyerek,
áll a levegőben a levegő –
boldogan belefér jövő helyett
az elmúlás. (szakállas gyermekek
énekelnek a fák közt, jóllakottan
elül az emlék, s közben életek
beomlanak…) lebegtetem a múltam
magam előtt: hogy áttetsző legyek
megint – ha felszínemen átmegyek.

kép | Marosán Gyula: Kompozíció