A térbe szorult alkony lázmeleg
huzata az ég. Holnap ismét új betegek.
A láthatár tág balkonján remeg-
ni látszik – fárad isten zord könyöke, a hegy.
Pincék méhében dobbanó magzat:
a sötét, házfalak mészvázából kikelve
beissza a földet; s e talapzat
évezredektől arra várt, hogy elviselje.
Műszakváltás. A nap álcájába
menekülő utolsó izzó csikk – ledobva.
Még távozásakor körüljár, a
cipővisszhang s mögötte pulzusok kopognak.